Idill
Dátum: Szeptember 23, csütörtök, 07:57:02
Téma: Régi vers beküldések (leállítva)
 |
Nagyvárosi életkép a képmutatásról, az öregkori magányról, és a már annyiszor elcsépelt elidegenedésről, a panellakások rengetegébe ágyazva. |
A szerző persze ezt a fontos és szomorú dolgot is (mint minden mást az életében) iróniával közelíti meg. Legalább az állatok őszinték benne.
Idill
A lábad az ablakba kiáll. Az orrod muskátlit szagol.
A megszokásod még teát csinál, a tekinteted már elbandukol.
Ráncaidba bújik az idő mása. A hajadban ökörnyál - őszi szálak.
Vakkantása vagy dorombolása egy kutyának vagy egy kiscicának.
Tegnapi kenyérke, holnapi álmok. Vasalt ruhák a szekrénybe zárva.
Elmélkedés egy régi bálról. A jövő hét műsora a kezedben, már ma.
Kandalló melege, vagy központi fűtés, mellette olvasgatsz, varrogatsz,
lerakod a könyvet, vagy leejted a tűt, és lehajolsz utána. Úgy maradsz.
Tűtlenül, tétlenül, idővel szagosan. Ha felállnál, látnád, mert nyitva az ablak,
a galambok között egy veréb épp eloson. Lent magokat szórnak a madaraknak.
Néhány a csendre most ideszáll.
Szomszédék értetlen örömére már pár napja nem zajong senki sem.
"Talán látogatóba ment a néne, egy vidéki rokonhoz, azt hiszem.
De miért gubbaszt itt ez a sok madár?"
|
|