Tőlem, neked...
Dátum: Október 10, vasárnap, 14:37:00
Téma: Régi próza beküldések (leállítva)


Amikor elmentél, nem ért váratlanul. Végtelenül szelíd vagy és nagyon intelligens. Azt hagyod, hogy a dolgok történjenek.


Arra viszont nem leszel hajlandó, hogy feleslegesen kínozzanak, a gyógyulás legkisebb reménye nélkül.
Húsz éves lettél, szinte napra pontosan, amikor először jelentkeztek a furcsa jelek. Barátságos lényed gyanakvóvá vált,mosolygós, kicsit laza, a maga módján nemtörődöm magatartásod szigorú és óvatos. A gyanakvás nélkülözött minden alapot. Éreztem, hogy baj van, próbáltalak vígasztalni. Nem hallgattál rám.
Kívül helyezted magad a valóságból. A két erős mentőtiszt ölben vitt le. Kaptál egy injekciót és elaludtál. Nem tudták, hogyan ébredsz, ezért ébredésedig hálós ágyba kerültél. Pici ápolónő ölelte a derekamat: -Ne tessék sírni, nekünk is van gyerekünk. Megszakad a szívem ezért a szép fiatalemberért, pedig nem is az én gyerekem. Tudom mit érez. Ne féljen nem lesz semmi baj! -Ez a vígasztalás jóslatnak is bevált, mert az osztályos orvos megnyugtatott. Nagyra nőtt, erőteljes húsz éves férfi, ilyesmi elő szokott fordulni. Nincs semmi baj. Haza is adtak.
Kaptál egy ideig pár gyógyszert, de látni nem akartál senkit. Emlékszel, autóba ültünk és kimentünk az erdőbe. Sétáltunk, én belédkaroltam és beszélgettünk.
Ott jól érezted magad. Nem féltél. Amíg velem voltál, mindig tudtam, nagyobb baj nem lehet, mert valahogy tudni akartad, hogy vagyok. Nem szeretted a nyalakodást, néha a szót is szűken mérted. De- lennem kellett. Lassan visszaépültél a többiek közé. Te, bátyáddal ellentétben nem vonzottál nagy társaságot. Szűk körben teltek az éjszakába nyúló bulizások. Párakat szerettél és azok értékeltek téged. Ez a bulizós, piálós korszak volt. Ez mindenkiről lemúlik, mint a kosz. A fiatal szervezet ezt még kiheveri, kiveti magából.
Az engem nem érdekelt, hogy nem hajtott becsvágy. Olvastál, mindig tudtad, mi történik körülötted. Későn fogsz megérni arra, hogy önfenntartó és önálló légy.
Ez be is igazolódott. Édesapád próbálkozásai különféle szakmák irányába csúfos kudarcba fulladtak. Ő nagyon jót akart neked, csak nem értette a te lassú, szemlélődő, nyugalmas lényedet. Aki örökmozgó állandóan a pótcselekvés határáig munkálkodó alkat, azt a halálba bosszantja ez a fajta „semmittevés”.
Pedig te az igazi életedre készültél és én tudtam, másként vagy összerakva,n em szabad sürgetni. Kisgyerekként is olyan gyönyörű voltál, hogy az már kifejezhetetlen. S ez nem az anyai szem elfogultsága. Növekedésed ideje alatt mindvégig jellemző volt rád az a természetes báj, ami egész lényedet meghatározta. Nagyon szép férfi lett belőled. Nagyon magas, rengeteg hajjal, dús szempillákkal, szép mosollyal. Genetikusan öröklődött, hogy úgy néztél ki, mintha rendszeresen gyúrtál volna, úgy középfinoman. Mozogtál te egész gyerekkorodban, bicikliztél, úsztál, korcsolyáztál, fociztál, állandó mozgásban voltál.

Az ütőshangszerekhez kiváló érzéked volt. Az ütős egyébként is „születik”. Adottság és kész. Te még rátanultál vagy nyolc évet, teljes felszerelést is vettünk neked. Egyszer azt mondtad: nem. Soha többé nem vettél a kezedbe semmit. Halálosan tehetséges voltál.
Emlékszem mesébe illő délutánokra. Ültünk az álomszép, piros autóban, te vezettél, Csibe hátul kényelmesen elhelyezkedett és mentünk. A táj arrafelé gyönyörű.Lankás és szelíd és rengeteg sárga repce borítja be a fák közötti földdarabokat. Ebben a ragyogásban autóztunk szinte minden délután, szólt a rádió,vagy a magnó (Eagles „Hotel California”). Mindhárman azt éreztük, kiválasztotak vagyunk. Akkoriban olyan szép és nyugalmas volt az életünk.
Te egy év után követtél engem haza, s már nem is voltál hajlandó elmenni.
Amikor elmentél megkomolyodni, megtanulni fontos iskolában, hogyan kell szakszerűen bánni vadállatokkal állatkertben, akkor már csak ritkán jöttél haza.
Édes, fátyolos hangodat sokszor hallottam a telefonon át, de nem akartad, hogy kimenjek hozzád. Kevés az idő, meg nagyon fáj a hátad, egyem meg a szivedet, ne kínozd magad, majd jövök. Beletörődtem, hogy nem akarod valamiért, hogy lássalak. A képek, amik az utolsó időszakról készültek, vádiratok számomra.
Tudom, hogy akartak törődni veled, azt is tudom, hogy te nem engedtél a közeledbe senkit. Inkább dolgoztál húsz órákat. Imádtad a majmaidat, s a boltokhoz mindig elmentél az aznapi gyümölcsért, ahogy az a tulajdonossal való megállapodás szerint járt. Pontos és feddhetetlen, kiváló munkaerő voltál. Mindent beleadtál, mert tudtad, nem tart már soká.
Kezelésekre kellett járnod. Nagyon megkínoztak. Kísérleteztek szegények, mert nem tudták, mihez fogjanak. Egy júliusi napon jutottál elhatározásra. Elég.
Fényesen világított a tudatod, ez így egyre méltatlanabb és felesleges is.
Amikor leálltál a harminc emelet magasságú autópálya leálló sávjában, elszánt voltál és mindenkihez könyörtelen, de igazad volt. Biztosan tudom, te ugyanúgy láttad a végtelen horizontot, a fénypászmákat, amik beragyogták az eget és azt is tudom, hogy érezted a hívást, hazatérsz. Elszálltál, mint egy angyal, én már csak a letört répalevelek közé térdelhettem. Ott üvöltöttem fel először, mert a hamvaid körüli hókuszpókusz téged ismerve nekem disszonáns volt és ferde. Nem ízlésed szerint való. Az nyugtatott meg, hogy az urnád elé tettük édes, gyerekkori, nagy képedet. Kicsi zöld gyíkocska osont be a templomba, megállt a képed előtt, majd gyorsan tovasurrant. Üzentél, jól vagy. Neked jó. Elhiszem.

Kifosztott leszek, magányos és szomorú, míg élek, mert bárki van mellettem, szürkébb a nap, nem ragyog a gesztenye barnája sem, egyáltalán, személyes jelenléted nélkül kifakult a világ. Ez az én önzésem, de ennyire lehetek önző, ha már megkaptalak ajándékba 31 és fél évre, hogy örülhessek neked. Elvették az örömömet. Neked jó, ez mindennél fontosabb, de a szárnyaszegett madár ittmaradt és kisfiát siratja míg él, mert emberi eszével nem tudja felfogni, miért kellett kiesned a fészekből. Isten veled Drágám. Legyen neked jó, hagyjanak végre békességben, rám pedig csak a szép gondolataidat pazarold, hiszen neked már csak olyanok vannak. Soha soha nem szünök meg szeretni TÉGED.
MIKLÓS 1972-2003






Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News2&file=article&sid=390