Világpolgár
Dátum: Október 24, vasárnap, 08:58:50
Téma: Régi vers beküldések (leállítva)
 |
Ez az a vers, amelynél tartottam attól, hogy megköveznek, és az egyik legnépszerűbb versem lett. Én nem érzem befejezettnek, és az eredetije ennél sokkal durvább volt.
|
Ember! Mikor a teremtő
e bolygót adta neked
nem kerítette be határokkal,
nem osztott szét földeket.
A földbe,
melybe a vetendő magokat dobod,
afelett önnön magadnak adtad át
a tulajdonjogot.
Azon kevéske helyet még,
mit nem neveztél ki tulajdonodnak,
a természet csodálatos rendje él,
de te elnevezted azt „vadonnak”.
Büszkén indítod fiad védeni, mi a tied
bármíly csatába,
s nem kérdezed meg soha önmagadtól:
Miért halgattál a birtoklás szavára?
A fiad sírjánál
az anya sírva tépi önmagán a ruhát,
de még akkor sem látod
a másik oldalon zokogó anyát.
Telítve vannak földjeid
vérrel, mit érte ontottak őseid,
s felemelt fejjel, büszkén gondolod:
te ezt a földet immár birtokolod.
S ha néked nem jutott csak talpalattnyi,
hol meghúzhatod önmagad,
kinevezed tulajdonodnak
az égen szálló madarat.
De a madár nem kér tőled számot,
hisz birtokolja ő az egész világot,
mit eldobtál te könnyedén
kis darabka földedért.
S míg várod minden tavasszal,
felcsendüljön tőle az ének,
nem veszed észre addig,
hogy saját tulajdonodban
ő tart fogva téged.
Minden ízeddel oly erősen kapaszkodsz abba
melyet egy országgal közösen tettél a kalapba
Én pedig várom, míg eljő egyszer a napot
míg e Istenadta bolygón,
mindenki egyszerre veszi le a fejéről a kalapot.
|
|