Fullextra.hu - Testvérke

Hétköznapi hőseinket nem szoktuk felismerni. Elmennek melletünk az utcán, mi pedig nem tudunk arról, mit tettek, csak azért, mert emberségből jelesre vizsgáztak.

A legpocsékabb időket írtuk. Az 1940-es éveknek azt a pár évét, amikor ez emberiség egyik legnagyobb szégyene rátette sötét markát a világra.
A testvérke az angolkisasszonyoknál tett jeles érettségije után testvérképzőben tanult tovább. Bentlakással, nagy szigorúságban, hófehér egyenruhában és kitűnő professzorok keze alatt. Ez a képzés olyan szintű volt,hogy tovább lehetett folytatni utána automatikusan az orvosi kart másodévtől kezdve.
Testvérke nem tehette. Pénzügyi okok miatt. Nagy családja, nővérei áldozatvállalása nem volt tovább erkölcsileg helyeselhetően ígénybe vehető.
Kis faluba helyezték. Csecsemőgondozás, gyermeklátogatás, kismama ellátás mind az ő fennhatósága alá tartozott. Szekéren, biciklivel, gyalog járta be körzetét.
Ment ahová hívták, ment ahová kellett. Szoba-konyhás házrészt bérelt a főutcán.
Csodaszépen berendezte, hiszen nővérei teljes „staffirunggal” is ellátták.
A körorvos,komoly házasember, nagyon tisztelte és becsülte a kifogástalan munkát végző, nagy barna szemű, szép magas lányt. Testvérkét nagyon lefoglalta a munkája. Emellett élete legmeghatározóbb élménye is ebben a faluban érte.
Itt ismerte meg élete párját, akire hadifogság miatt hét évet várt, majd 38 év házasság után beteg szive miatt betette a földbe.
Most azonban még a faluban vagyunk és a tanítót berendelte a város oktatási fennhatósága. Szigorúan kiadták neki, hogy a jelenleg fennálló helyzet miatt ha az iskolában megkülönböztetésre kerül sor a gyerekek között, SZIGORÚAN TILOS KÖZBEAVATKOZNIA!A becsületes, jóhírű, pályáját a faluban kezdő és azóta s ott tanító pedagógust összetörte a fenyegetés. Az ország összes iskolájából való kitiltás volt a tét. Családdal a semmibe-egy becsületesen ledolgozott, tekintélyt szerzett élet után szinte meggörnyedve ekkora aljasságtól egy más ember tért vissza a faluba.
A történések nem várattak magukra sokáig. Elég egy gyufát elejteni, hogy a tűz terjedni kezdjen. Ki kap először az ilyen lehetőségen-más ember pofájára mászni-nyilván a nagyszájúbbja, a jellemtelenebbje. Meg általában, akinek több volt otthon. Az ilyesmit a gyerek sokkal hamarabb reagálja le.
Egyik napon szünet volt az udvaron és Schwarz Helénke, tiszta, de nagyon kopott ruhácskában félrehúzódva állt az udvaron. Otthon tizenketten voltak testvérek.
Édesapja kezén fordult meg a falu összes elvásott cipője. A susztert és családját szerette mindenki, s bár a parasztember nem ad szívesen(ezt én is tapasztalam nyaranta nálunk), őket mindig segítették ezzel-azzal, megéltek.
A hallgatag kislány állt magában –társai elhúzódtak már mellőle. Óh, idők szele, mit teszel az emberekkel! Az egyik vastag hangú, megtermett suhanc messziről ráordított: -Kuss, büdös zsidó!-Mielőtt az „eszmét” nem tudatosították, nem foglalkozott a másik vallásával ott senki, meg máshol sem.
Egy kavicsot vett fel, megmorzsolta a markában és fejen találta a remegő lánykát. A tanító állt a kút mellett. Egy könny legördülta szája sarkába.
Szétvetette a tehetetlenség, de belül dobolt: az ország összes iskolájából.
Testvérke épp arra járt. A zajra benézett a léckerítés fölött. Bement az iskolaudvarra. A kúthoz vezette a kislányt, ellátta a sebet, fertőtlenítette, bekötötte.
A tanító könnyei lassan peregtek tovább. Odament és kezetfogott a szép fiatal, fehér egyenruhás testvérkével.

A testvérke az édesanyám volt.