Vallomás
Dátum: Január 24, hétfő, 20:39:39
Téma: Régi próza beküldések (leállítva)
" A boldogság, egyensúly vágyaink, képességeink és lehetőségeink között"
Lassú lépteim alatt meg-megcsikordul a kavics, ahogy közeledem a tenger mosta ókori Caesarea óvároshoz. A heródesi város.Mindenhol kisebb-nagyobb álló és leboruló oszlopok, épületsorok, házmaradványok szabályos rendben álló kövei, közöttük egy-egy zöldellő bokor, kis és nagy pálmafa hódol a múlt előtt. Üzennek a kövek - akár méltó, akár méltatlan rá az ember.
Egy szobortorzó hófehér márványa éles árnyékot vet a kövekre, s mintha életre kelnének. Ennyi az ember, ki volt valaha király vagy pásztorfiú, íme, itt találkoznak szépségükben az áldott ég alatt.
Tétován állok meg a római amfiteátrum bejáratánál. Valaha megszólalt itt egy dal gyönyörű szentsége és a halál sikolya is.
Ahogy leülök e térben, egy apró pont csupán, mi én vagyok. Minden oldalról rálátni a tengerre. Békés hullámok csapódnak a falaknak, zenéjük hol lágy hegedűszó, hol üstdobok kiáltása. A napfény ezer színű szivárványt bont a mélykék tengeren.
Feltörnek belőlem a szavak, visszhangjuk messze hangzik, s tovagördül a köveken:adom neked a szerelmet, mint könyv lapjai, az ódon pergamen, a ritka kincs, mit csodál a szem és lágyan érint a kéz, örök marad. A fénye átsuhan, s hirtelen tovaszáll, s lehull a harmatcsepp a lehajló ág alatt. Kibomlik a virág, mint ajkamon az édes szó feléd. Zsongása oly halk, mint a kimondhatatlan gondolat. Megérint, szelíden átölel e csend, az álom varázsa meg fogva tart, a lemenő esti fény idevarázsolja arcodat. A szív szava így igaz, a szó mily kevés, hogy tolmácsolja azt.
Egy érintés, s egy hang - Kedvesem te itt vagy?
|
|