Verseim
Dátum: Március 08, kedd, 07:14:36
Téma: Régi vers beküldések (leállítva)
 |
Karácsonyi csendben
Karácsonyi csendben –szentek
Vállamra szállnak, megpihennek
Füstös vonatfütty szétterül,
Dér-párnán tücsök hegedül.
|
Egy cinke ejti el a magot,
Duzzogva köszönti
A virradatot.
Azután rámnéz, kíváncsi-szépen
Majd fülembe csippent, keményen.
Mintha a mag én volnék,
Úgy kiabál,
s nem merek moccanni.
Én ember, Ő madár.
Jégcsap csörög, a cinke fázik
Pókfonálon citerázik.
Tenyeremből megetetem,
Eszik, röppen, nem hisz nekem.
Hogy szárnyával búcsút int,
Magam maradok megint.
De visszanéz egy pillanatra,
S én várok, várok,
A decemberi tavaszra.
2004-12-18 Bujdosó Miklós
Tanulmányaim
Amint megszülettem,
gyorsan megtanultam járni,
és gyorsan megtanultam, mi a tükör
de mire belenéztem,
már ősz volt a hajam.
Harmatcseppek
Virág vagyok büszke, kék
alattam pihen a rét,
s kacagva lenget a szél
De este ugye furcsa lenne
meglátni a két szemembe, mit
köpenyébe burkol az éj!
Családtervezés
Telket kellene venni
bár az új adórendelet
és persze sok egyéb
dolog is tönkretehet
de az újságok szerint
érdemes keresni egy
ingatlant megint...
Az audio-nyelvstúdió
zajai fületekben,
újra jó a kocsi,
a villanyszámla rendben,
- Közben halkan a gyerek sír.
Nem halljátok?
Mint egy pályaudvar
Úgy rohanunk el egymás mellett,
mintha erény volna sietni.
Gyors számvetés: a jegy megvan
és pálinka, szalonna, kenyér egy vekni…
Nem érünk rá szeretni.
Voltaképp jegy nem is kéne
csak egy nagy zsák! Bele
az ébredés és sok-sok álom.
S ha megtelne vele?
Vigyétek! Már nem kívánom!
Tüsszög a vonat, mint egy paripa
Megnyergelem én bármelyiket.
És menjünk, menjünk
messze innen el!
Amit itthagyok, megunt kacat.
Fáradt múlt-holmi
Nem érdekel!
Első osztály. Ne kísérts!
Inkább bármelyik fapados!
Bezárok ajtót-ablakot
teszek rá lakatot,
nehogy az a pocakos, kapatos
kis pesti lakatos
felszerszámozzon.
Amott egy vidám társulat.
Öt dolgozik, egy fizet, s mulat.
Ide ugyan be nem ültök
bármily szépen hegedültök.
Elég, ha én hallom, hogy
vonat-lelkem tovazakatol.
Vagy az a lány!
Voltaképp tetszik.
Hogy ring a szoknyája…
Idelátszik feszes ruhája
És a tartása, szeme szája!
Nevet a világ,
ahogy mosolyog.
Erre jön! Benéz minden ablakon.
Hogy kit keres, nem tudom
de itt az alkalom
és bezárt odúmból kinézek.
Rámnéz, cseppet megáll…
talán ismerősnek talál,
Aztán tovatűnik, - mint a szirének.
Szomorú, őszi nap.
A felhő is bánatos,
csöpög az orra.
Folyik dohogó, duzzogó mozdonyomra.
Így jár, ki sokat áttelelt.
Még van parázs, de a lány tovatűnt,
s nyakamban tábla:
Majdnem megfelelt!
Egy kis séta jót tesz.
Többen leszállnak. Tán ők is
valakire várnak,
közben elindul a vonat.
Lehet, hogy örül, aki lemarad?
Furcsán összenézünk.
Nem rohan sehova senki.
Jön a lány vissza!
A táblát eldobom,
Szemem újra tiszta
Hátha leülünk beszélgetni.
BMiklós
Etlek!
Hajókürt flörtöl a csenddel,
Nimfákkal ölelkezik
fák felett nyitogatja
álmos szemeit.
Ahogy szökken, lép tovább,
megkondul a harangvirág.
Csengettyűje zengve reszket,
elsirat egy
harmatcseppet.
Az ég alja véres
amerre ballagok,
fenn játszanak kis
felhőpamacsok.
A Duna-part ívein kutya
s köd bolyong,
ébredő fülembe
komp kolompja zsong,
Virrad.
Itt vagy, s amerre jársz,
felkel a hal, a háló, a halász,
felkel a szó, a dal, sok ház,
csak én védekezem.
Mert félek, mert csoda, mert szer-
etlek.
Bujdosó Miklós
Nagy fának kéne lenni
Nagy fának kéne lenni,
vagy a levelének
nyújtani árnyat
az emberek fölött
lenni tölgynek, hársnak,
repülő, hulló társak között,
vagy lenni súlyos ércnek
büszkén, mint a karcsú bércek
nézni fentről.
Ha megcsaltak, becsaptak
hazudtak az álomlopók…
Az egész mit sem ér.
Hiánnyá növekedni
Újra-újra rendet tenni
Rámakasztott ősi járom,
meseváró bolond álmom
visszatér.
Mint templom az esti csendre
vigyázni bent a rendre
s kezdeni újra és újra
rendületlenül
Örülni, játszani, lenni!
Bármily kicsit, de tenni,
míg örömöd másokon szétterül.
Nagy fának kéne lenni,
vagy a levelének
amit egyszer
úgyis kivágnak.
Bujdosó Miklós
|
|