Fullextra.hu - Lelkes Miklós: TÜKÖRPILLANATOK /4/

VITRINKATONÁK
A katonák tankjaikkal, légvédelmi ágyúikkal és más fegyvereikkel nem csupán a két üvegszekrényt foglalták el kis lakásunkban, hanem a beépített szekrényekből is hatalmas területeket.

Hódítanak, mint a valóságban. Fiam katonái ők, mundérjuk, felszerelésük drága, mert méretarányosan élethű.
Egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy fiam sohasem volt katona és életkoránál fogva sem tudhatja milyen borzalmas dolog is a háború. E gyűjtőszenvedélye nem több, mint jámbor hobbi. Talán tilos gyűjteni a háborús emlékeket? Sokan teszik ezt.
Sajnos azonban mégsem teljesen ártatlan dolog katonai események, győzelmek, vereségek, emlékek kritkátlan dajkálása.Inkább a háború, az erőszak elutasítására-elítélésére kellene nevelni, rábírni, kortól függetlenül, mindenkit.
Egy láthatatlan tükörből azonban visszavillan az igazság: ez nem lehetséges. Nagyhatalmak óriási keze emeli a bábukat itt is, ott is a hatalmas sakktáblán és különös matt lehet a vége: a játékosok mindkét oldalon veszíthetnek. Sőt, esetleg végleg elveszítheti a háborút az értelem az értelmetlenséggel szemben, - és ideje volna már, hogy erre gondoljon az emberiség!

ISKOLAI HAJSZA

Egykori iskolaidőmben csak matematikából éreztem, dolgozatíráskor, a siettetést, ebben azonban közrejátszott az átlagosnál kisebb matematikatehetségem, ami az ördögi kört táplálta egyedi esetemben.
Manapság azonban divat lett a hajsza, még irodalomból is, a mániákus időre-kész-kell-lenni-vele sürgető tesztelés. Ki merem mondani, le merem írni, ha a hajszolók táborának nem is tetszik: ez végtelenül káros és ostoba dolog.
A szépirodalom, az olvasás megszerettetése helyett jön a végeredmény: sokan felnőttkorukra még olvasni sem tudnak rendesen. Akik igen, azok jelentős részénél is eltűnt egy életre az igény az értelmes írásra, értelmes beszédre.
Mindezt a pillanatok tükrében oly gyakran észre lehet venni, de az ember csak legyint: sokszáz év értelemre-törekvése után is még mindig győz az értelmetlenség.

RIGÓ AZ ERKÉLYEN

Az emberek tavasszal, nyáron, ősszel sokszor látják a feketerigót. Valamikor, nem is olyan túl régen, erdőkben megbújó félénk madár volt, de azután beköltözött az ember környezetébe és megszokott minket, mi is őt. Nemigen szoktunk ügyet vetni rá.
Ám télen, amikor havas-jeges a világ, a feketerigó leszáll erkélyünkre eszegetni az odakészített sárgarépát és szalonnadarabkákat. Adagját múltkor egy kis reszelt sajttal is megtoldottam. Ilyenkor néhány percre a család érdeklődésének középpontjába kerül.
A pillanat megmutatja a lényeget: nem törődünk vele amikor jól megy dolga, de azt nem akarjuk, hogy a tél elpusztítsa. Mennyi mindennel vagyunk így: a baktató hétköznapokban ottléte alig tudatosul, de felfigyelünk rá, ha lecsúszóban van az élet pereméről. Ám igaz, ami igaz: sokszor hamarabb felfigyelünk, ha feketerigókról van szó, mintha emberekről. Embertársainktól ugyanis félünk...és hogy miért - azon eltűnődni, arra magyarázatot találni már korántsem elég néhány tükörpillanat.

ÉGBOLT

Az égbolt sokféleségével akár az ember lelkének mása, lenyomata is lehetne. Ezt mutatja a magasság fenséges tükrében sok-sok pillanat. Felhőkből a fénydús-fehér báránykáktól kezdve a legsötétebb pokolfellegig mind megjelenik rajta idővel. Színe halvány tündérkéktől a kék minden árnyalatát megmutatja nekünk, valamint, a napocska jóvoltából, a pirosét is.
Az égbolt azonban, ha nem is mindig vídám, sokkal többször békés, nyugodt, mint az emberi lélek. Haragvó-villámló, fenyegető pillanatai ritkák.
Az ember az égbolttól is tanulhatna, - ha akarna.

LÉGY

Késő őszre kevés légy marad életben, meghúzzák magukat valahol és átvészelnipróbálják a telet. Néhánynak sikerül. Ezek utódai árasztják el később a tavaszi-nyári világot.
Találó mondás, hogy „szemtelen, mint a légy”. Számomra rejtély - talán biológusok meg tudnák magyarázni - miért száll vissza-vissza az emberre az elhessegetett légy. Honnan veszi ezt a vakmerőséget, ezt a kötözködő-kedvet?
Sok-sok volt-pillanatra emlékezem: rovarrokonai általában menekülnek az embertől. Egy picike bogarat például nehéz az eléje kitett papírlapra irányítani: menekülni igyekszik.
A légy reflexei sokkal jobbak ugyan az emberénél, de azért az ember légycsapóval, vagy jobb híján ennek rögtönzött alkalmi változatával, hathatósan védekezhet. Sok szemtelenkedő légy megjárja, mert hiába a szorosan mellette
lecsapó figyelmeztetés, néhány izgatott kör után megint csak visszaszáll.
Nos, mint annyi mindenből, e légy-végzetekből is levonhatná az emberek egyrésze a tanulságot: a bátorság nem azonos a vakmerőséggel, élete könnyelmű kockáztatása értelmetlen és elítélendő.Levonhatná, de ezt, akárcsak a légy, nem teszi meg.