Fullextra.hu - Állati mese

Gyerekkoromban a meséket vagy elejétől a végéig szerettem olvasni, hallgatni, vagy sehogy, ezért én itt most nem vezetem be...

Állati mese

Karácsony első napján házunk néhány helyisége (beleértve a fürdőszobát is) nélkülözni volt kénytelen a villamos áramot. Magától értetődik, hogy az igazán jelentős dolgok több napot számláló ünnepek kezdetén mondanak csődöt, amikor egyetlen szerelőnek sincs esze ágában sem, még a saját meghibásodott eszközeihez sem hozzányúlni. A villanyt így gyertyával helyettesítettük, romantikus hangulatot kölcsönözve ezzel a lakás legnagyobb részének. A fürdőszobában a gyertyatartónak a kád szélén találtunk helyet, a mosakodó családtagnak asszisztenciát nyújtó sziámi hölgy pedig kecsesen egyensúlyozva sétálgatott a szaniter peremén. Hogyan is lett az esti fürdés résztvevője a sziámi? A macska a gazdaválasztását úgy fél évig fontolgatta, mely tevékenység alatt a következőket kell érteni: Barna és annak árnyalataival díszlő bundája az első időszakban a telkünk végében tűnt fel. Naponta egyszer, a délutáni órákban, rövid sziesztára látogatta meg kert végi bokrainkat, majd elballagott- vélhetően vissza a később cserbenhagyott gazdájához. Az idő múlásával egyre gyakrabban pillanthattuk meg a buksiját, amint a bejárati ajtónk felé leskelődött. A házunkhoz- ezáltal annak lakóihoz is közelebb-közelebb merészkedett. A lakó fogalmát itt két emberszabású, és változó, de általában növekvő létszámú (a bázis úgy tíz körül lehet) macskaközösség alkotja. A kompániához csatlakozni kívánó új jelölteknek először ki kell állniuk a korábban érkezők által kidolgozott beavatási ceremóniát, ezután nyerhetnek felvételt a társaságba. A sziámi csaknem három hónapon keresztül lenézően, megvetéssel, de visszahúzódóan méregette fajtársait (bár ő a fajtárs jelzőt kikérné magának, közönséges- egyébként nagyon különleges- házimacskákról lévén szó). Étel iránt sohasem mutatott érdeklődést, elárulva ezzel, hogy van, aki várja haza. Ez a valaki viszont egyre ritkábban tudhatta otthonában kedvencét, mert az már szinte az egész napot az általa választott háznál töltötte, ahol az őslakos cicaközösség furcsa módon- nyilván az óvatos közeledést érzékelve- azonnal köreibe fogadta. A bekéredzkedő így már a házba is be-behúzódhatott az őszt, a telet egyre gyakrabban ígérő hűvös esték elől. (Történt mindez annak ellenére, hogy a sziámik köztudottan nem szívesen osztoznak élőhelyükön hasonszőrűekkel.)
Tekintve, hogy a két lábon járó lakosokkal is közös hangra lelt, a téli időszámítást már új otthonában kezdte meg a bájos cicalány. Egy-két hónap elteltével egy hölgy kissé gyanakvóan, a sértődöttség árnyalatát bújtatva hangjában érdeklődött régóta hiányolt barátja felől, mondván, hogy a legtájékozottabb szomszédja ennél a háznál látta vadászgatni a rég nem látott kis barátját, ráadásul, ha a személyazonosítás igazolja információit, szeretné visszakapni őt. Az új gazdik új cicájuktól fájó szívvel, bár a visszatérés halvány reményét ápolgatva magukban, kénytelen-kelletlen megváltak. A szomorú búcsú óta úgy húsz perc telhetett el, mikor a házvégi macskaközlekedő nyíláson visszasétált az eddig megszokott lassú, már-már lomha, de még az elegáns fogalmába beillő, különleges megjelenése, stílusa miatt sokszor a művésznő jelzővel illetett családtag. Választott lakóhelyét, gazdáit e sikertelen költöztetés óta csak szüksége elvégzése idejére hagyja el.

A sziámi ember által sohasem utánozható bájjal és ügyességgel rendezgette megfontolt mozdulatait a keskeny, vízcseppektől csúszós szaniteren, mígnem egy bécsi keringőből kölcsönzött fordulás során egybe nem olvadt farka vége a gyertya sárga lángjával. A kettő egyesülése egy fáklya fényével világította meg a helyiséget, és a vízből rémülten kiugró, a tűzoltás mikéntjét kereső gazdit is. A higgadt gondolkodását most sem nélkülöző macska beteljesítve a keringő mozdulatát, lángok nyaldosta farkát a mennyezet felé emelve egyensúlyozott tovább a kád peremén. Nyugalmából gazdája két tenyerének összecsapása zökkentette ki, annál is inkább, mert a tüzes farokvég oltásképpen betétjéül szolgált a tapsnak, így az ütés okozta fájdalmat sérelmezve felháborodott miau-t intézett megmentője felé. Válaszul természetesen vígasztaló símogatásban volt része. Ezután gazdája abban a reményben kászálódott vissza a gyorsan hűlő fürdővizébe, hogy végre lemoshatja a testére száradt tusfürdőt. A gyertya eddigi helyén ontotta tovább a fényt, mire a cica újabb keringőre csábította a magasba nyújtózó lángot.