Az öreg Sinór
Dátum: Március 29, csütörtök, 10:34:44
Téma: Bátortalan
A pénz a zsebén keresztül perzselte a testét, ettől még szomjasabb lett. A lelke is kiszárad az embernek ebben a hőségben, nem csak a torka, gondolta, amikor belépett a fóliasátorba. Lelki szeme előtt egy üveg sör lebegett.
Az öreg Sinór, mindenki így hívta a faluban, becses nevén Fodor Márton. Minden év karácsony másnapján átjött a hozzánk, hogy jó apámat felköszöntse István nap alkalmából. Miközben apámmal elpoharazgattak, mesélt a háborúról, Erdély visszacsatolásáról, az orosz fogságban töltött évekről. Mesélt egy titokzatos kirándulásról, melyet csak apámmal osztott meg, mert benne megbízott.
Az öreg Sinór, a téeszt nem kedvelte, így hát a faluból eljárt a városba dolgozni. Nagyváradon túl, közvetlen a magyar határ szélén, volt egy hatalmas kertészet, ott robotolt nap mint nap.
Egy verőfényes kora őszi napon a fizetést előbb kiosztották, mint a műszak vége. Az öreg Sinór az átvett pénzt zsebre vágta. A pénz a zsebén keresztül perzselte a testét, ettől még szomjasabb lett. A lelke is kiszárad az embernek ebben a hőségben nem csak a torka, gondolta, amikor belépett a fóliasátorba. Lelki szeme előtt, egy üveg sör lebegett.
A kísértésnek nem bírt ellenállni. Úgy tervezte, hogy kioson a legközelebbi ivóba.
Nem az első kiruccanás, még soha nem vették észre – gondolta. És elindult.
Ment az öreg tökön, paszulyon keresztül, de valahogy nem akart célba érni. A nap már jóval túl volt a delelőn, amikor körvonalazódott előtte a falu határa.
Teljesen kitikkadva toppant be a falusi kocsmába.
A kocsmába belépve elkerekedett a szeme. De flancos lett, mióta nem jártam itt! – gondolta és leült egy asztalhoz. Nagyon szomjas lévén, rendelt egy korsó sört és egy fél rumot kísérőnek. Miután megnedvesítette a torkát, jobban szemügyre vette a környezetet. Megakadt a tekintete a festettszőke, kontyos, hosszúcombú, rövidszoknyás, bögyös pincérnőn. A mindenit, de megváltozott ez Piri! – mondta magában és felpillantott a faliórára. Az óra fél négyet mutatott. Felpattant, mint akinek darázs csípett a fenekébe. Fél órája maradt, hogy visszaérjen. Négy órakor indul az autó, ha lemarad, este késő lesz, mire hazajut.
- Fizetek! – intett a pult felé. A számlát rögtön meg is kapta. Kissé elcsodálkozott a számla összegén, de nem volt mit tenni. A zsebéből előkotorta a pénzt. Lerakott egy új, ropogós százast az asztalra.
- Bácsi ez nem jó pénz! – adta vissza a százast a pincérnő.
- Nem jó?..... De hát most kaptam! – emelte fel a hangját csodálkozva.
- Lehet, hogy most kapta, de ezzel itt akkor sem lehet fizetni! – csattant fel a nő.
A vendég kíváncsian felfigyeltek a szóváltásra. Ekkor egy jól öltözött, középkorú úr sietett a segítségükre.
- Mondja, bácsi, maga honnan jött? – nyújtotta kezét barátságosan.
- Innen a kertészetből! – rázta meg erősen az idegen kezét. – Megszomjaztam! Gondoltam, iszok egy felest, mielőtt hazaindulunk! Hosszú az út hazáig! – panaszolta. De most már, hadd fizessek, mert itt hagy az autó, aztán az asszony mérges lesz, ha nem érek időbe.
- Bácsi, maga Magyarországon van! Itt lejjel nem tud fizetni! – hangzott a rideg valóság.
– Hogy jött át a határon?
- Magyarországon? – ámult el. – Nem láttam én semmilyen határt! Csak mező, fák, meg egy kevés szántás volt az utamba – a pénz újra égetni kezdte a tenyerét.
- Hagyja a számlát! A vendégem volt. Menjen szépen vissza ott, ahol jött! Ha itt találják, letartóztatják és átadják a román hatóságnak. Abból nagy baj lehet!
Az öreg illedelmesen megköszönte az italt, kezet fogott az idegennel, és elindult visszafelé. Kissé tartott a visszaúttól, de főleg a határőröktől. Lelki szemeivel már látta magát összeverve, vérbe fagyva, egy tömlöc mélyén.
Már sötétedett, amikor a határt elérte.
A határőrök megvárták, amíg átér. Igazoltatták. Irat egy szál se volt nála, románul nem sokat értett. Bevitték a rendőrségre.
- Hát te, Sinór, mi a fészkes fenét keresel itt? – kérdezte az ügyeletes rendőr, amikor felismerte az öreget.
- Nem keresek én semmit! Inni akartam egyet a kocsmába! Tehetek én róla, hogy a rossz lyukat találtam meg a kerítésen!
- Tudod, hogy határsértést követtél el? – közben befűzte az írógépbe a meghallgatáshoz szükséges ívet.
- Csesszétek meg a határotokat! Legközelebb őrizzétek jobban!....... Adj inkább valamit innom, mert hosszú utat tettem meg idáig! – ezzel az öreg lezártnak tekintette az ügyet.
A rendőr többet nem kérdezett. Cifra káromkodás közepette elkezdte gépelni a jegyzőkönyvet. Hogy tekintélyén csorba ne essék, hol románul, hol magyarul, szidta az öreg minden le- és felmenő rokonát.
A jegyzőkönyv elkészült.
Az öreg elolvasta az irományt - a nevén kívül nem sokat értett belőle. Itt a nevem. Rólam szólhat – morfondírozott, és aláírta.
A rendőr telefonon felhívott valakit. Valamit magyarázott, aztán az iratot bevágta a fiókba. Felvette a zubbonyát, és az öreg Sinórt még aznap este kikísérte a pályaudvarra és felrakta a faluba induló autóbuszra. Lelkére kötötte, hogy a történtekről soha senkinek ne beszéljen.
- Látod fiam, én voltam odaát! – emelte apám felé a teli borospoharat – Nekik se jobb, nekem elhiheted! Na Isten éltessen fiam!
|
|