A vihar I. rész
Dátum: április 10, kedd, 15:26:04
Téma: Bátortalan


Az évek folyamán, már hozzászokott Hella nyughatatlan természetéhez. Tudta, hogy ilyenkor békén kell hagyni. Kétesélyes a dolog. Vagy belenyugszik a helyzetbe, vagy elindul a feje után – Most a menés következik – gondolta, és nem marasztalta.


A vihar
I. rész

Viharos szél tépte a természetet.
Az öreg platánok földig hajoltak, mintha ketté akarnának törni, keservesen nyögtek fájdalmukban. Az ég hatalmas esőcseppekkel öntözte a vergődő virágokat.
Hella és Alex alig két órája érkeztek ebbe a világvégi faluba.
Hella az ablak előtt állva nézte, a viharban vergődő kertet.
- Lemegyek! – a kijelentés villámcsapásként hatott Alexre. Hangjában feszültség vibrált. – Iszok a bárban egy kávét!
- Attól még idegesebb leszel! – nézett fel Alex a rejtvényéből –
Sajnálom Kicsim! Tudom, hogy nehezen viseled a bezártságot, de ebben az ítéletidőben nem mehetünk sehova.
Az évek folyamán, már hozzászokott Hella nyughatatlan természetéhez. Tudta, hogy ilyenkor békén kell hagyni. Kétesélyes a dolog. Vagy belenyugszik a helyzetbe, vagy elindul a feje után – Most a menés következik – gondolta, és nem marasztalta.

A bárban halk zene szólt.
A pult mögött napbarnított, mosolygósszemű, fiatal pincér, csilingelő poharakkal bíbelődött.
Hella nem sietett.
Egyik lábáról a másikra nehezedve ácsorgott a pult előtt. Először azt hitte, kettesben van a pincérrel, de halk szófoszlány ütötte meg a fülét.
Az utolsó asztal mellett, egy hatalmas vízipálma alatt, idős pár kávézott. Halkan beszélgettek.
Hella csalódottan fordult a pincér felé, aki csodálkozó szemeket meresztett rá. Tekintetéből kiolvasta, hogy nem érti, hogyan és mikor került ide.
Rendelt egy koffeinmentes kávét, és felkapaszkodott a bárszékre. Utálta, ezeket, a magas székeket, de egyedül nem akart az asztalnál ücsörögni. Tekintete, többször az idős párra kalandozott.
- Kedves emberek. Olyanok, mint az ifjú házasok. Öröm nézni Őket! – állapította meg magában – tekintete összetalálkozott az öregúréval.
Hella szemérmesen kapta el a tekintetét, félt, hogy gondolatait kiolvassák a szeméből. Furcsa érzés kezdte borzolni, az amúgy is zaklatott idegeit.
Minél tovább figyelte az idős embert, annál erősebb volt a meggyőződése, hogy ismeri valahonnan. A tengerkék szempár, a mosoly, de még a kézmozdulat is ismerősnek tűnt.
Hiába kutatott emlékei között, a rejtély kulcsa nem akart előkerülni.
- Nagyon jó arcmemóriával áldott meg az ég, de ha szükségem van rá, cserben hagy. – gondolta és a pincérhez fordult – Ismeri az asztalnál ülő urat? – mutatott a szemével az asztal felé.
- Igen! Itt laknak, három napja érkeztek. Talán valami gond van?
- Áh! Dehogy, csak egy pillanatra azt hittem, hogy ismerem. De valószínűleg tévedtem! Nem tudja véletlenül, hogy honnan érkeztek?
- Nem! De megkérdezhetem a recepción, ha nagyon akarja!
- Végül is… megkérdezheti! De akkor a nevét is! – szeme sarkában huncut mosoly jelent meg – Mikor jöhetek az infóért?
- Vacsora előtt nézzen be. Akkorra meglesz!
- Ok! Itt leszek! Előre is köszönöm!
A vihar szép lassan abbahagyta a tombolást.
Az eső elállt, néhány percre a nap is kikémlelt a felhők alól.
Az öregek látva a kividult világot, összeszedelőzködtek, kivonultak a kertbe.
Alex toppant be váratlanul a bárba.
- Gyönyörű vagy! – súgta Hella fülébe és homlokon csókolta. – Iszok én is egy kávét és mehetünk sétálni! Vagy már nincs kedved?
- De mehetünk! Csak felmegyek, cipőt váltok! Kint minden tiszta lucsok, ebbe a topánkába elázik a lábam.
A választ meg sem várva, felrohant a szobába. Az ablakhoz sietett, mindkét szárnyat kitárta. A nyitott ablakon át az idős párt pillantotta meg. Az óriás platánok alatt, egymás kezét fogva sétáltak.
Így a távolból hosszan nézte őket és újra azon töprengett, hogy kik lehetnek. Érezte, hogy valami köze van, ehhez a vénemberhez. De nem tudott rájönni, hogy honnan ismeri.
Mire visszaért a bárba, Alex már elfogyasztotta a kávéját. Három cigarettacsikk hevert előtte a hamutartóban.
- Talán most csináltattad a cipődet? – tekintetével végig futott Hellán – Jól néz ki! – szögezte le magában. Magához ölelte és gyengéden megcsókolta.
Egymást átkarolva, elindultak a kijárat felé.

Hella este leszaladt a bárba.
A pincér szemében cinkos mosoly ült, amikor zsebéből kivette a gondosan összehajtott papírdarabot és átnyújtotta Hellának.
- Köszi! – szorította tenyerébe a papírt, és már rohant is felfelé vele a lépcsőn.
A lépcsőfordulóban megállt. A kis cédula égette a tenyerét, a kíváncsiság feszítette a mellkasát. Mély lélegzetet vett és szétnyitotta a papírost.
Az név láttán elakadt a lélegzete, nem hitt a szemének.
A szíve akkorát dobbant, hogy megijedt. Szétestek fejében a gondolatok. Lábából kiszállt az erő. Neki kellett támaszkodnia a falnak.
Erre nem számított. A döbbenettől gondolkodni sem tudott. A felmerülő kérdések villámként cikáztak az agyában.
Évek óta erre a találkozásra várt, most viszont megijedt.
- Uram segíts! – mondta hangosan – Most mit tegyek? Ha Alex megtudja, csomagol és hazamegy.
Percekbe telt, amíg valamelyest összeszedte magát.
Lassan a nyugalom kezdett szét áradt a testében. Pulzusa még szaporán vert, de lábaiba visszatért az erő.
Mire felért a szobába teljesen megnyugodott.
Leült Alex mellé az ágyra. Szótlanul figyelte a gondolataiba merült férfit. Boldog volt. Boldog, mint mindég, ha a férfi közelében lehetett.
- Hol jártál? – kérdezte alig hallhatóan.
Hella nem válaszolt
Mutatóujját a férfi ajkaira helyezte. Szavak helyett, szenvedélyes csókkal ajándékozta. Szemében a szerelem lángja lobogott. Testük összefonódott, minden idegszáluk vibrált. Az elfojtott vágyak vulkánként törtek elő.
Vad szenvedélytől eggyé válva, repültek a gyönyör hullámain………

***********





Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News2&file=article&sid=924