[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 344
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 344


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Próza: winner: Így nyaraltunk /avagy,Horvátországi úti élményeink/
winner



Február: A családi tanács összeült és megszavazta a nyaralást. Eldöntöttük, idén Horvátországba megyünk. Engem ért a megtiszteltetés, hogy megfelelő utat keressek.

Március: Végig jártam az összes utazási irodát. A költségeket látva a családi tanács úgy döntött, hogy nem szervezett utazással megyünk. Nem tudom miért, de engem ért a megtiszteltetés, hogy elkészítsem az útitervet és kiszámoljam a költségeket.

Április: Menet közben kiegészítették a megbízásomat „A” „B” és „C” verzióval, azaz szálloda, apartman, és camping. Tripla munka, tripla öröm. A család a „B” verzió mellett döntött. Naná, azzal van a legtöbb gond.

Május: A családi tanács röpke 2 hét alatt kiválasztotta az általam már megszűrt és eléjük tárt 10 apartman közül, melyiket foglaljuk le. Természetesen a kiválasztott cím az adott időben már foglalt volt, majd a második, a harmadik, és az x-edik is. Nem akartam elhinni, hogy az y-dik a megjelölt időben szabad. Gyors levélváltás, átutalás, hurrá mehetünk. A családi tanács megtisztelve eddigi tevékenységemet, úgy határoz, én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy összeállítsam mi szükséges a nyaraláshoz.

Június: A családi tanács elfogadta az általam összeállított öt oldalas listát. Csak néhány aprósággal egészítette ki. Az apróságok alig tíz oldalt tettek ki. Osztottam-szoroztam és közöltem, hogy az összeírt apróságokhoz egy kamiont kell bérelni. Erre néhány apróságot lehúztak. Nem tudom miért, de csupa olyat, ami az én holmim.
Meggondolatlanul kijelentettem, hogy ez sem fér el, legfeljebb egy tetőbokszban. Jött a megoldás vegyek egy tetőbokszot. Mondom jó-jó, de ahhoz tetőcsomagtartó kell. A megoldás vegyek azt is.

Július: Megvettem a tetőbokszot, a tetőcsomagtartót, a leszorító hálót, az összes a listán szereplő dolgot, és még néhány apróságot. Tízszer fordultam.

Indulás előtt 5 nappal: A feleségem ma elkezdett csomagolni.

Indulás előtt 4 nappal: Gyorsan eladtam a bizományiban a tetőbokszot, fél áron bevették, és vetem egy 120 literrel nagyobbat. Biztos, ami biztos.

Indulás előtt 3 nappal: A lányom is elkezdett csomagolni.

Indulás előtt 2 nappal: Kijelentettem, hogy nem veszünk utánfutót.

Indulás előtti napon: Este, amikor haza értem nagyon furcsa kép fogadott. Az előszobában sikerült keresztül másznom a csomagokon. A szoba viszont teljesen üres volt. Látva a csomagok terjedelmét, éjfélig még háromszor ki és berámoltunk, így sikerül a 7m3, batyut 4m3-re csökkenteni.

Első nap: Röpke 3 óra alatt begyömöszöltük a csomagokat és magunkat a kocsiba és már indulhatunk is. Szép is a nyaralás. Száguldunk az új M7-n süt a nap, és mindenki happy… Főleg azután, hogy sikerült megállni, és nem rohantam bele az előttem fékező autóba. Valamiért a fékpedál beszorult és nem lehetett benyomni. Csupán néhány apróbb karcolás keletkeztek az autóban, amikor a fékezésnél, a rosszul lezárt tetőboksz tartalma a motortetőn landolt. Miután visszarámoltunk és kiráncigáltam a dobozt a fékpedál alól, ami miatt nem tudtam rendesen fékezni, már mehettünk is tovább.
Végre itt a határ. A horvát határőr kérte a letelepedési engedélyt és kicsit meglepődött, mikor közöltem, csupán 2 hétre megyünk nyaralni a Krk szigetre. Az egyik Zágráb környéki parkolóban néhány hasonszőrű magyar családdal megismerkedve megebédeltünk. Mondtam a családomnak, egyenek bőségesen, mert amit megettek, az sem foglal helyet a kocsiban.
Jól lakottan megyünk tovább, megérkezve a Krk szigethez, átkelünk a csodás hídon, és egyre izgatottabbak leszünk, hiszen hamarosan ott vagyunk. A GPS pontosan jelzi, merre menjünk, semmi gond. Vagy mégis? Kissé fura ez az út. Egyre keskenyebb és mintha romai harci kocsik maradványai hevernének az út szélén. Meg egy római harci sisak. Nem tévedtem… Igaz addigra egy kő megsértette a fékrendszer csövét, és az autó is beszorult. Se előre se hátra.
A lényeg, hogy szerencsésen megérkeztünk, igaz csak az után, hogy a tulajdonost, akitől a házat béreljük, sikerült felhívnunk, és négy órás keresés után ránk találtak, majd bevontattak. Csak a fékrendszer rongálódott meg kicsit, meg az autó oldala kissé. Tudniillik a kő, amin fennakadtunk végigszántotta a kocsi oldalát is. Mind utóbb megtudtuk, az utat még Constantinus császár építette és Néró császár használta gyakorlatozásra Britannia lerohanása előtt.
Lényeg, hogy itt vagyunk, és édes álomra hajthatjuk a fejünket. Mielőtt elalszom, eszembe jut, az lehetett a gond, hogy a GPS-n elfelejtettem kikapcsolni a legrövidebb út és a földút jelölést. Na és milyen romantikus, hogy a templom haragja megkondul. Na de, hogy minden negyedórában, félkor, és háromnegyedkor, az kicsit sok. Órakor még az órák számat is elüti. Arról nem volt szó, hogy egész éjjel harangoznak.

Második nap: A javítást két nap és még garanciát is kapok rá, igaz csak ebben a szervizben érvényes. Ez kissé lelomboz, a javítási költség nem is kissé. Mindegy addig nem megyünk sehova csak a strandra. Na, az valami csodás. Ringatózom a vízen, élvezem a pihenést, csak ne kiabálnának, és ne fröcskölnének. De a nap finoman simogat. Végre a kiabálás is elcsitul, és nem fröcskölnek? Ez valami isteni.
Jézusom, a dobhártyán majd ki szakad. Itt a Cunami. Mi ez? Hogy kerül ide egy tengerjáró hajó és egyáltalán hol a part? Segítség!
Minden Ok! Sikerült kikerülni a tengerjárót, és 2 óra múlva a vízi mentők is rám találtak. Szerencsére a feleségemnek feltűnt az eltűnésem, és riasztott őket. Mostanra megnyugodtam, csak az a hajókürt. Bár mostanra már a suttogó beszédet simán elviselem.

Harmadik nap: Reggelre a hideg rázott és hányingerem volt. A feleségem orvost hívott, aki közölte, hogy napszúrást kaptam. Ráadásul a bőröm is felhólyagosodott, mert sokat voltam a napon. Biztonságból beutalt a helyi kórházba. Ami a biztonságot illet, a biztosítási és az egészségügyi kártyát valamiért nem fogadták el, így a kórházi kezelésért fizetni kellett.

Negyedik nap: Kiengedtek a kórházból, és kész az autó. Szebb, mint újkorában. Elhatároztuk tehát, hogy kirándulunk, végül is ezért jöttünk. Irány Krk városa. GPS beállítva, földút letiltva, szerencsésem megérkezünk. Leparkolunk és gyönyörködünk. Mint a mesében, vagy még annál is szebb. A családi tanács megszavazza, hogy ebédeljünk itt. Keresünk egy helyi kisvendéglőt. Nem nehéz, az egész parton más sincs csak vendéglő. Az étlapot horvátul, németül és angolul írták. A háromból kihámozunk valamit, de nem azt kapjuk. Ilyen hal nincs is. 40 uszonya van és 15 csápja. De nem rossz az íze, már persze ha van bátorsága az emberek megkóstolni. De ezért jöttünk, nem?
Lényeg, hogy mindenki happy. Legalább is estig. Akkora a feleségem erős gyomorgörcsre panaszkodott. Orvos, kórház. Már rutinosak vagyunk. Érdekes, az ő biztosítási kártyáját elfogadták.

Ötödik nap: Ma is kirándulunk, bár ne tettük volna. Ma van ugyan is a turnusváltás, és az utak bedugulnak. Mi meg kirándulunk. Előbb megcsodáltuk a 42-s km táblát, röpke 2 óra múlva meg a 43-t. Szerencsére éhezni, szomjazni nem kell. A mozgó árusok a kocsik mellett sétálva kiszolgálnak mindennel, ami csak szem-szájnak ingere. Fizetni a következő kilométer táblánál kell a mozgópénztárnál.

Hatodik-hetedik nap: Velence! Beleszerettem tavaly ebbe a városba, és már otthon elhatároztuk, ha már itt vagyunk, átugrunk. Alig több mind 260 km. Ennyit megér. Mennyit is? Autópályadíj: 15 EU. Tankolás: 22EU. Parkolás: 12 EU. Vízibusz a Szt. Márk térre négyünknek 24EU. Dózse palota 4×17EU. Szt. Márk bazilika… Na, az ingyen van, csak a várakozás ¾ óra. Hááát ennyit még csak-csak, megér, de… De a Szt. Márk tér gyönyörű, a Dózse palota úgy szintén, biztos a sóhajok hídja is, bár azt nem láttuk az állványerdőtől. A Rialto is mesés, csak ne volna olyan fene messze. Na meg a pizza és a cola olyan fene drága. Egyszer élünk, mondom, és fagyit is nyalunk. Végig járunk minden fontos és annak vélt helyet. Szürkül, mire visszaérünk a parkolóházhoz. Ja, elfeledtem mondani a családi tanács úgy döntött, hogy spórolunk, és gyalog megyünk vissza a kocsihoz. A lábunk majd leszakad, de amúgy mindenki happy.
Mehetünk haza. Felmegyünk az autópályára, a végén leszurkoljuk az útdíjat, átszáguldunk a határon, majd a kicsiny Szlovénián. A GPS segít, nincs itt gond. De mintha idefele hamarabb elfogyott volna Szlovénia. Meg autópályára sem emlékszem. Nincs gond, ki van írva Rijeka, megyünk arra. …de miért van itt kapu, és mit gajdol ez matricáról. Mi van? Fél éves matrica? …hiszen nem mentünk 15 km-t sem, ezen a nyamvadt autópályán. Mennyi? Na, nem, ez vicc, ugye? Nem vicc. És most hol vagyunk? Merre menjünk? Hu, de jó, hogy itt egy fogadó. Na, megérte Velencébe menni? - kérdezi a feleségem. Meg! Velence minden pénzt megér. Ennyit ugyan nem nagyon. Legfeljebb egy hétig zsíros kenyeret eszünk otthon, de azért megérte.

Nyolcadik-kilencedik nap: Már rutinos nyaralók vagyunk. Az orvos barátságosan integet, ha meglát az utcán. A sarki autószerelő úgyszintén. Megmosolyogjuk a távolban a gumimatracon hortyogó zöldfülűeket, vagy a kerthelyiségben öklendező helyi specialitásokat kóstolgató turistákat. Szépen lebarnulva, kisimult arccal élvezzük a nyaralást. Esténként a helyi kisvendéglőben pontosan tudjuk, mit kell rendelni, amitől másnap mindnyájan egészségesen ébredünk. Bár azt a mézbort talán nem kellett volna megkóstolni. És főleg nem rábeszélni a családot, mondván nincs ennek ereje. Aztán még rendelni egy üveggel. A pincér ugyan valamit nagyon magyarázott, de nem értettem. Viszont istenien aludtam. Nem harangoztak végre, csak a derekam meg a nyakam gémberedett el. Már tudom is miért. Ugyan reggel kicsit furcsállottam, hogy az ablakon miért van rács, és azt is, hogy milyen kemény az ágy. …és miért vagyunk bezárva?
Mint utóbb egy tolmács közölte, csendháborításért, és jobb, ha nem vitatkozunk, mert a kiszabott bírság nagyon méltányos. Persze a méltányos bírságra épp csak elég a maradék pénzünk, de a mai világban ez nem gond. Bankautomata, bankkártya és minden happy. Főleg, most hogy rengeteg pénzünk van. A kivételnél ugyanis az otthon megszokott összeget ütöttem be, elfelejtve a 35-ös szorzót. Na, most aztán tényleg mulathatunk.

Tizedik nap: Ma délelőtt igen mérges lettem, amikor lementük a strandra. Hétvége lévén kétszer annyi a fürdőző és ez a kétszer annyi fürdőző elfoglalta a megszokott helyünket. Akkor még nem tudtam, hogy ez a kisebbik rossz. Kerestünk egy csendes félreeső helyet, amit valamiért a helyiek nem szálltak meg. Most már tudom miért. Zsupsz, be a vízbe a megszokott módon, nyomomban a család. A távolból meglepetten néznek a helyiek, miért vonyít az egész família. Azt gondolhatják ez valami magyar népszokás. Pedig csupán annyi történt, hogy a csendes félreeső öböl valójában egy tengerisün telep.
Kisántikálunk és miután már fejből tudjuk a helyi orvos számát, hívjuk. Az orvos lassan tűrhetően megtanul magyarul, ráadásul, mint törzskuncsaftnak, kedvezményes tarifával számolja a kiszállást. Röpke óra alatt megszabadulunk a begyűjtött tüskéinktől. Kiszámolom, hogy a kiszállásból is a kezelési díjból fejenként két pár strandcipőt vehettünk volna, de nem vettünk, mondván ilyen bolondságra csak nem szórjuk el a pénzt.

Tizenkettedik nap: Ma vagyunk itt utoljára. Érzékeny búcsút vesz tőlünk a helyi orvos, és könyörög, hogy jöjjünk jövőre is, mert neki el kell tartani a családját. Nosztalgiával járjuk be a kis nyaralófalu utcáit, majd a délután hátralévő részében nagy műgonddal rámolunk be a kocsiba. … ötször, de valahogy sehogy sem akar beférni a sok holmi. A hatodik kísérletnél szól a gyerek. - Apa idefelé fent volt a tetőboksz. De jó, hogy elhoztuk a gyereket. Három és fél óra alatt szerelem fel, mert egy kütyü és két dűzni elgurult, azt kellett keresni. Lényeg, hogy hajnali négyre minden a helyén van, mennék is lefeküdni, de a nejem kiadja a parancsot, indulás a Plitvicai tavakhoz.

Tizenharmadik nap: A földi paradicsomba érkeztünk. Ráadásul csak egyszer tévedtünk el, pedig nem is volt bekapcsolva a GPS. Szállást is sikerült foglalni, és helyi szokás szerint a foglalásra a tulaj saját készítésű szilvapálinkájával kell koccintani. Utóbb kezdek gyanakodni, hogy kartellban dolgozik a helyi rendőrséggel, mert a park bejáratáig, ami 4 km-re van, négyszer igazoltattak, és kétszer szonda is volt. Jutányosan megúsztam. A 35-szörös szorzóval az automatából kivett pénz éppen elég volt.
Beparkolunk, sorban állás és alig másfél óra múlva már boldog jegytulajdonosok vagyunk. Kinéztük a „H” útvonalat. Ez a leghosszabb, a kiírás szerit 4-6 óra. Na, nekünk nem sikerült, ennyi idő alatt bejárni és nem azért, mert sokat üldögéltünk, hanem mert látni akartunk sok mindent. Láttunk is. Hajjaj. Bár nem kellett volna gyerekre hallgatni, hogy vágjunk át az erdőn, mert úgy rövidebb. Elvileg rövidebb is volt, csak a felénél elfogyott az út. Aztán jött az a bizonyos zápor. A helyiek szerint 20 éve nem volt ekkora vihar errefelé. Még szerencse, hogy találtunk egy barlangot ahová behúzódhattunk. Csak azzal nem számoltunk, hogy már laknak benne. De lakott volt és bizony az a nagy barnamedve zokon vette, hogy kopogás nélkül betörtünk az otthonába. Választani kellett. Medve vagy zápor. Záport választottuk. Ami nem futó volt, azok mi voltunk. Amíg látni lehetett, utána csak a sötétben tapogatóztunk.
Másnap délben találtak ránk. A szállásadónk jelentette az eltűnésünket, így indultak a keresésünkre.
A kórházi ellátás itt is igen jó. És hamar összeszedtük magunkat. Búcsúzóul megkapjuk a zárójelentésünket és most már csak a nemzeti park parkolójába kell visszamenni az autónkért. Ez a parkoló igen érdekesen az erdőben van kialakítva. A feleségem és a fiam az előző nap átélt borzalmai után nem vállalkoznak a kocsi keresésére. Merthogy az valahol nem ott van ahol hagytuk. Ahogy látom nem csak a miénk. Vagy minden fa egyforma?
Plitvicai népi játék lehet, hogy a vendégek egy része bolyong az erdőparkolóban. Időnként vidám rikkantás jelzi, hogy valaki rátalált a sajátjára. A többiek irigykedve sóhajtoznak, és keresnek tovább.
Minden jó, ha a vége jó. Megvan az autó, indulhatunk haza és semmivel nem törődve boldogan lépünk magyar földre. Száguldunk haza az újonnan átadott M7 autópályán, mindenki mosolyog, mindenki happy.

Epilógus: Két héttel a hazaérkezés után, kaptam meg a büntetést, miszerint, érvényes úthasználati díj megfizetése nélkül használtuk az autópályát, ezért 15 napon belül kötelesek vagyunk befizetni 15474 Ft-t, mely összeg tartalmazza az Áfát is. Mérgesen keresem elő a papírt, hiszen gondosan még az indulás előtt megvásároltam az oda és a visszaútra érvényes szelvényt is. Méghogy nekem nincs számlám róla? Ki meri ezt mondani? Hmmm. Nincs számlám róla. Igaz, az azt követő négy napra van. Amikor már itthon pihentük ki a nyaralás fáradalmait. De ez az autópályakezelő társaságot ez nem hatja meg. Mi ugyanis hat és fél órával a szelvény érvénybelépése előtt száguldoztunk az ő autópályájukon.

(Máté László)
Ideje: Június 16, csütörtök, 19:51:18 - Administrator

 
 Nyomtatható változat Nyomtatható változat  Küldd el levélben! Küldd el levélben!
"winner: Így nyaraltunk /avagy,Horvátországi úti élményeink/ " | Belépés/Regisztráció | 2 hozzászólás | Search Discussion
Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj

Re: winner: Így nyaraltunk /avagy,Horvátországi úti élményeink/ (Pontok: 1)
- MZ_per_X Ideje: Június 17, péntek, 21:43:39
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Kedves Laci !

Gratulálok nagyszerű élménybeszámolódhoz.

Igazán nem lehet egy szavad sem. Kiderült, hogy fontos ember vagy, és most már külföldön is ismernek.

Miklós :-)



Re: winner: Így nyaraltunk /avagy,Horvátországi úti élményeink/ (Pontok: 1)
- szusi (nem) Ideje: Június 19, vasárnap, 10:36:00
(Adatok | Üzenet küldése)
Laci, az élmény az élmény! Voltak történések az biztos! Az a jó, ha utólag, tudja az ember ironikusan szemlélni a dolgokat, mert akkor ilyen jó kis írás születhet.



PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.31 Seconds