[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 338
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 338


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Próza: mickey48: Advent második angyala
Fazekas Miklós



Piciny erdei házban,
Ablakra fagyott jégvirágban,
Emberek sorsa szenderül…
   *** 
      Ramóna szinte születésétől fogva a Hargitán élt egy kicsiny erdei házban. Nagyszülei nevelték a kislányt, aki teljesen vakon született. Hihetetlen lelki csodákkal ajándékozta meg Isten, amint sok esetben a vak embereknél ez történni szokott.
   Szüleit – talán zálogul a kislány szépségéért, és tehetségéért – magának követelte a gyilkos háború. Sok kicsiny gyermek veszítette el így családját azokban az áldatlan időkben.
      Ramóna csodálatos zenei érzékkel volt megáldva, amit nagyszülei már elég korán észrevettek, és a kislány hamarosan egy saját hegedűvel büszkélkedhetett. Élete negyedik karácsonyán kapta ezt a hegedűt nagypapájától. Addig papa hegedűjével birkózott egyre, ami túl nagyra sikeredett aprószentemnek. Öröme leírhatatlan volt.
   Nemhogy nappalait, de szinte éjszakáit is új gyönyörűségével, a kis hegedűvel töltötte. Alig telt el két év, és páratlan tehetsége komoly művésszé érlelte a pici leánykát. Iskolába – testi hibája miatt – nagyszülei nem engedték, inkább a tanító áldozta reá sok szabad hétvégéjét tanítására. Szívesen látott vendég volt a tanító a kicsiny házban, és nagyon szívesen is jött Ramónához, mert hihetetlenül élvezetes órákat töltöttek együtt. Szívből csodálta a kislány fantasztikus tehetségét, csodálatosan szép hegedűjátékát – igazi zseninek tartotta Ramónát. Tanulás terén sem volt sok dolga a tanítónak, mert Ramóna hatalmas lelkesedéssel fogadott magába minden tudományt, és szinte semmit nem feledett el. Sosem volt szüksége – az amúgy is nehezen megoldható – jegyzetekre.
      Ramóna tizenhat éves korára már a legkomolyabb hegedűversenyeket játszotta művészi tökéletességgel, akkor már Nagypapája hegedűjén. A tanító segítette hozzá – néki olvasható – kották beszerzéséhez. A vak-olvasást is a tanítótól tanulta meg igen hamar.
      A kislánynak egy különös szokása volt. Éjszaka – telihold idején – odakint az erdőben sétálva ( néki aztán mindegy volt, nappal van-e, vagy éjszaka) saját lelke dallamait játszotta. Ezek a dalok szinte halálos gyönyörűséget hordoztak magukban, jobban járt az a fiatalember, aki sohasem hallotta meg őket.
      A hatalmas Hargita erdei emberei, favágói, pásztorai nagyon megszerették a kislányt már apró korában, és féltően óvták piciny életét az erdei veszélyektől. Később azután – éppen ezektől az emberektől – szinte mindent megtanult a Hargitáról, igazi otthonává vált a hatalmas rengeteg.
      Ramóna végtelen tisztelettel beszélt Istenről, a szent ünnepekről, Advent időszakának gyönyörűségeiről. A fényt nem látván, kezecskéivel érzékelte Advent gyertyáinak örömteli lobogását, lélek-melegét.
   Történt egyszer – Ramóna tizenhetedik őszén –, hogy új legény állt be a favágók csapatába. János most tanulta a szakmát, és különös szeretettel volt az erdő iránt. Ezért is jött a favágókhoz – tanulni. Úgy gondolta, az Erdészeti Egyetem elkezdése előtt jó két évet eltölt ebben a környezetben, megismervén az erdő fáit, azoknak minden titkával együtt. Jó alapismeretnek gondolta ezt a megszerzett gyakorlati tudást iskolakezdéshez. Gimnáziumi tanárai nagyon helyeselték döntését, hasznosnak tartották a gyakorlatot. Mondták is néki: húsz éves korodra bőven ráérsz elkezdeni az egyetemet, addig élj odakint a Hargitán, csak hasznodra válhat.
   A fiú megfogadta a tanácsot, mivel maga is így gondolta élete folytatását.
   ***
      Ramóna Advent éjszakáján különös álmot látott. Felébredvén azon csodálkozott leginkább, hogy egyáltalán nem volt megrémülve, pedig álma hihetetlenül ijesztő volt.
       Ezen az éjszakán a lány rendkívül mélyen elaludt, így nem vehette észre, amint az ajtó alatti résen egy  furcsa,  ezüstszürke köd kúszik be szobájába. A köd rövidesen egy érdekes, kutya formájú lény alakját vette fel. Meghatározhatatlan fajhoz tartozott, leginkább az egyiptomi Fáraó-kutyára hasonlított. Lassan a lány ágya mellé sétált, és megszólította álmát.
      Ramóna – Az úr különös kegyben részesített téged: Kiválasztott lettél.
   Ezt a kegyet már nagyon régen gyakorolta az univerzum, legutóbb – azt hiszem – egy Nostradamus nevű ember kapta meg a lehetőséget, de annak bizony már jó ideje.
      Te most két álmot fogsz látni – sorsvonalad ketté ágazik. A különös kegy pedig nem más, mint az, hogy megválaszthatod további Életutad irányát. Ezen az éjszakán végigálmodod mindkét lehetséges életedet. Felébredvén döntened kell, és döntésed szerint folytatódik életed. Ne félj, mindkét álomra tökéletesen fogsz emlékezni, de csak  Advent vasárnapján. Másnapra minden emléked örökre megsemmisül, és elindulsz választott Életutadon. Gondolj majd meg mindent, mert visszaút nem létezik.
   És az álmok megkezdődtek.
   ***
   Első álom 
   Élet és karrier
  
      Az a különös fiú, most is magamon érzem a tekintetét, gondolta Ramóna. Ahogyan az erdészbálon megismerkedett Jánossal, több volt, mint véletlen. Ramóna nagypapájával érkezett az Adventi ünnepre, és éppen egyedül álldogált a presszó pultjánál – nagypapája valami régi ismerőssel akadt össze – amikor megérezte azt a tekintetet. Szinte perzselte egész testét, ahogyan lassan végigkalandozott gyönyörű alakján. Rövidesen szóvá is tette érzéseit.
    - Azt hiszem, mi még nem találkoztunk, és ne félj megszólalni, tudom, hogy már jó ideje itt állsz mellettem.
      János annyira meglepődött, hogy hirtelen minden szava elakadt, csak valamiféle köszönés jutott eszébe, és az is csak néhány pillanat múlva. Számára kétségtelen volt, hogy a lány nem láthatja, így érthető ijedséggel válaszolt a kedves megszólításra.
    - Elnézést kérek, valóban egy jó ideje gyönyörködöm a…ruhádban. Csodálatosan szép munka, hol szerezted be erre a gyönyörű ünnepre?
    - A kis erdei házunkban, ugyanis én varrtam, válaszolta kacagva Ramóna. Szinte elbűvölte őt a fiú ijedt mentegetőzése. És persze azok a forró lángok is, amelyek testén végigfutottak János tekintete nyomán.
    - Az én nevem Ramóna, hát téged miként szólítanak azok, akiknek már bemutatkoztál? kérdezte mosolyogva a fiút.
    - Máté János áll az igazolványomban, szerintem így is hívnak, válaszolta nagy zavarában.
      Ramóna ismét kacagva kérdezte:
    - És minden ünnepen limonádét iszol, vagy ez csak egy kivételes alkalom? 
   Az a tánc Ramónával, János egész éjszakáját, fiatal élete minden gondolatát, érzését betöltötte.
      A csodálatos, holdfényes éjszakai randevúk után pedig hamarosan a falu kis templomába kanyarodott útjuk. Az esküvőt májusra tervezték…
   ***
     Gyönyörű nászút, hihetetlenül boldog évek, és egy csodálatos karrier – ezek jellemezték leginkább a fiatalok életútját. János nagyon jó eredménnyel végezte el az egyetemet, Ramóna pedig az ország, később a világ leghíresebb pódiumain szerzett magának maradandó hírnevet. Boldogságuk határtalan volt, életútjuk töretlennek látszott – szerelmük végtelenül hosszú időre köttetett, árnyék pedig sehol, sehol nem létezett…
   ***
                                                                   Második álom
                                                                Az öröklét ígérete
      Ramóna szinte minden átmenet nélkül az éjszakai erdőben találta magát. Gyönyörű volt az erdei kis tó a Telihold fényében – szinte bársonyosan csalogató ( túlságosan is csalogató), langyos vize szinte ellenállhatatlan erővel vonzotta a leányt, aki hegedűjével egyre messzebb és messzebb merészkedett a gyönyörű, ám csalóka tükörbe, míg végül aztán már nem volt visszaút…
 
 ***
      Néhány percen belül a sötét erdő közepén találta magát, és legnagyobb megdöbbenésére, csodálkozó boldogsággal tekintett körül –Ilyen a világ? Kiáltotta hatalmas lelkesedéssel. Hiszen én mindent látok!
      És valójában nem is tudta, nem is gondolta, hogy a teljes igazságra jött rá egyetlen perc alatt – ugyanis valóban mindent látott, és ebben nem akadályozták tekintetét sem az erdő fái, sem a sötétség, de még a közeli falu házfalai sem. Amerre csak fordult, mindenütt mindent látott. Időtlen tekintete bármilyen akadályon képes volt azonnal áthatolni, csak éppen arrafelé kellett fordulnia.
      Ez csodálatos! Kiáltotta könnyes áhítattal, bárcsak mindig is így lett volna!
   Ezek után a kisleány egy olyan gyönyörű dallamot kezdett játszani, melyen Ő maga lepődött meg leginkább – honnan jő ez a dallam? Még sosem hallottam…
   Egy érdekes gondolat fogalmazódott meg benne – ez az öröklét dallama – mintha a gondolat valahonnan csak úgy beúszott volna emlékei közé. Nem is gondolta, hogy valóban így történt…
 
 ***
Azóta minden Advent éjjelén,
Az erdei kis tó rejtett szegletén,
Béka úszik az árral –
Hegedű ölelkezik hínárral,
Ezüst húrokon csillan a fény
Advent holdas éjjelén…
   *** 
      Ramóna nagyon sokáig aludt ezen a különös adventi reggelen. A nap már régen elhagyta a horizontot, mikorra lassan felébredt. Elsőként álmai jutottak eszébe, de olyan részletességgel, mintha egy filmen peregnének jövendő életútjai. Minden pillanatot szinte külön látott. Összes tevékenységéről elfeledkezett, és csodálkozva szemlélte élete lassú változásait. Emlékezett minden pillanatra, és az intelemre is – „ Mire a Nap nyugovóra tér, döntened kell!”, hallotta szinte megfogható közelségben a figyelmeztetést.
      És, mire a nap nyugovóra tért, Ramóna döntött elkövetkezendő sorsa fölött.
  
***
 
Piciny erdei házban,
Ablakra fagyott jégvirágban,
Emberek sorsa szenderül –
Erdő rejtelmes mélyén,
Élet-halál mezsgye szélén,
Egy lány édesen hegedül…
***

(Fazekas Miklós)
Ideje: December 04, vasárnap, 10:24:40 - Administrator

 
 Nyomtatható változat Nyomtatható változat  Küldd el levélben! Küldd el levélben!
"mickey48: Advent második angyala" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.35 Seconds