| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Vers: Captnemo: Álmodtalak |
|
Captnemo
Az éjjel, fölém hajolva betakartál puha bársony
szavakkal, féltő szeretéssel, ahogyan talán csak
jó anya képes drága gyermekét óvni hidegtől,
rossz álomtól. Azt súgtad, álmodj csak tovább,
én majd vigyázok rád. Nem érhet baj, bánat,
magamba rejtelek, nem láthat, nem bánthat
senki. Hozzám hajolva csókpecséttel zártad
szóölelésed egyetlen mézédes titkát a számra
Hajnalban a hideg Északi szél vadul tépte le
az útszéli vén gesztenyék ezerszínű levélruháját.
Mintha csak ezer pengeél vágna arcomra mély
barázdát, úgy karcolt belém a hideg, és járt át
kabátom minden zeg-zugán. Még álmodtam.
Kapaszkodtam hangod puha selyemágyába,
mely mint a Hold ezüstsugara, láthatatlanul
fon bennünket minden éjjelen egymás álmába.
Mióta vagy nekem, és mióta én lettem Neked,
(nem is kérdés, ezért kellett egykor születnem)
megváltozott a világ. Szebb, jobb lett általad.
Megálmodtalak, és valósággá tett az Istenem.
(Káli László)
|
|
| |
|
| "Captnemo: Álmodtalak" | Belépés/Regisztráció | 1 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Captnemo: Álmodtalak (Pontok: 1)
- a_leb Ideje: Szeptember 22, péntek, 14:46:16
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Ebben a versben nekem a kontrasztok, álom és valóság felülírható (vagy mégsem?) kettőssége volt a legmeghatározóbb, és emiatt a súlyai hagytak bennem leginkább nyomot. Élmény itt olvasni.
aLéb |
|
|
|
|
|
|
