 |
Próza: aloneinthemyst: A könyvkiadó és a szegény író |
|
- Köszönöm, mélyen tisztelt Uram, hogy a sok tennivaló mellett fogadta szerény személyemet, nagy megtiszteltetés...
- Kérem, térjen a tárgyra, én nagyon elfoglalt vagyok, nem érek rá hosszú percekig foglalkozni a maga fajtával. Kérem, nekem ma még üzleti megbeszélésem lesz, megyek az Operába, valami Figura, vagy ki a fene házasságára. El kell tartanom valamiből a családot, tudja, az egyik gyermek a főiskolán, a másik külföldön. No és az asszony. Csak költ, költ, költ. Van magának felesége?
- Kérem szépen, három éve sajnos...
- Tudja, nagyon sok probléma van velük, és mindig többre vágynak, fehérnép. Az idő pénz, tanulja meg.
- Igenis, mélyen tisztelt U...
- Hadd lássam, mit hozott magával?
- Tessék, itt az első, egy elragadó kölyökkutya életéről, s egy beteg kisfiúval való barátságáról.
- Kérem, uram, badarság. Egy kutya és egy kisfiú. Hah, nevetséges. Nincs erre szükség. Barátság... Már azt sem tudom, mit jelent, pedig művelt vagyok, elhiheti. Hetente járok könyvtárba adatátültetésre, több száz folyóirat és könyv teljes tartalmát ismerem meg, és raktározom az agyamban. Művelt vagyok, nekem ne jöjjön a barátsággal! Nem eladható. Most képzelje el, műanyag mesefigurákat akarunk gyártani a meséhez, és milyen figurák lennének? Egy kutya, meg egy kisfiú. A gyermekeknek nem ez kell. Nézze meg, itt van például Eszelős Jack, mini neutron bombával, hogy városokat is képes legyen kiírtani. Vagy itt van Görény Joe. Megnyomja az ingét, és a bábu hátsó feléből könnygáz szivárog, így a kis pisisek elvakíthatják egymást pár percig, ha játszanak. Ez az igazi élmény, nem ám a sakk, meg az egyéb idióta társasjátékok. Valami más esetleg?
- Itt van például egy AIDS-es fiú naplója, és egy halálos szerelem története.
- Nézzük... Túl érzelgős. Az anya, aki egy kurva, még...
- Nem kurva. Legalábbis a szó legszorosabb értelmében nem.
- Kurva és kész, nekem ne vitatkozzon itt. Na, ő még egy elfogadott szereplő lenne, hisz a felnőtteknek ez kell. Kurvák, stricik, anyagyilkosok. Nézze meg a bulvárlapokat, mind ezen csámcsognak. Látja ezt a főcímet? VERONIKA A SÖTÉTBEN SZERETI A SZEXET. Na, Veronika egy tehetséges énekesnő, mégis, az emberek mire kíváncsiak? Kivel, mikor, milyen pózban? De térjünk vissza a műre. Ki kíváncsi arra, hogy a fiú miért depressziós, meg, hogy szülinapi ajándékra vágyik. Nem lehetne esetleg átírni, hogy felakasztja az anyját, vagy hasonlók?
- De kérem, ez a szerelemről szól, és egy halálos betegségről.
- Mindegy, így nem érdekes. Más?
- Újabb mese, Paffról, a bűvös sárkányról és Janiról.
- Maga viccel, már megint a barátság. Maga nevetségesen szentimentális egy író.
- Akkor itt egy újabb, mesehősök átváltozásáról. Ez egy vicces írás, sok embert megnevettettem vele.
- Piroska? Ki a fene az a Piroska? Meg Hüvelyk Matyi? Mintha egy pornófilm szereplő neve lenne. Maga álomvilágban él? Meg az utolsó sorok. Nevetséges. Mintha arra akarná buzdítani az olvasókat, hogy Piroskát olvassanak Görény Joe- képregények helyett. Megbolondult? Forradalmat akar? Azt akarja, hogy elveszítsem a kenyerem? Ez a mese, nézze!
- De hát ez egy láncfűrészes gyilkosról szól...
- És? A tízévesek úgy falják, mintha Hawaii pizza lenne, dupla adag ananásszal. Tényleg, éhes vagyok... Kér valamit? Á, nem, látom, már így is túl sok feleslege van. Marika, be tudná hozni akkor azt a három grillcsirkét?
Előétel, tudja... Az Opera előtt még lesz egy svédasztalos vacsora, de fog addig várni? Látom, nincs más, sajnálom, nem tudom elfogadni ezeket az írásokat. Talán, ha írna valami vértől fröcsögős mesét. Na, azért szívesen fizetnék.
- Erre képtelen vagyok... Én, nem tudnám megtenni, nekem elveim vannak, szívből írok, a lelkem vezeti a tollamat. Kérem, fogadja el ezeket, sokan fogják olvasni, megígérhetem.
- Szerelem, barátság, Piroska? Badarság. Nincs lacafacázás, mellébeszélés. Vértől fröcsögő sztori, vagy maga fog elvérezni, mint író.
- Kérem, a gyermekem nagyon beteg, gyűlölök könyörögni, de senki sem akar segíteni. Pénzre van szükségem, hogy meg tudjam venni a gyógyszereit.
- Adok, de tudja, vértől...
- Hagyjon, hagyjon maga Sátán, megírom azt a mesét, csak fizesse meg.
- Előbb a mese, aztán a pénz.
- De a gyermekem addig meghal.
- Előbb a mese, aztán a pénz.
Az író szomorúan ballagott hazafelé, tudta, a szívét is ki kell tépnie ahhoz, hogy egy olyan mesét írjon gyermekeknek, amelyben levágott fejek, gránátvetők, és gépfegyverek szerepelnek.
De a kisfia beteg volt, mi mást tehetett? Kitépte a szívét, és kidobta a kukába, két szendvics, és egy üres konzervdoboz mellé.
A sors azonban kegyetlen volt hozzá. Mikor hazaért, már tudta, elkésett. A fia utolsó perceit élte, a tüdőgyulladás kíméletlen volt vele.
- Apa, szeretlek- suttogta bágyadtan a fiú, majd lelke egy jobb világba távozott.
Nem olyan volt, mint a filmekben. Semmi sírás-rívás, semmi zokogás, esetleg kapkodó, újraélesztést előkészítő orvosok. Csak egy apa, akinek akkora volt a fájdalma, hogy még a lelke nélkül is percekig könnyezte törékeny kisfia halálát.
Az író tudta, hogy egyedül ő sem élhet tovább. Belefogott az utolsó művébe, és írt, szív nélkül, egy szívtelen világról, ahol a barátság, szerelem ismeretlen, ahol az emberek állatokká válnak, ahol az írók már nem tehetnek semmit azért, hogy az élet szebb legyen, hogy a dolgok megváltozzanak.
Mikor befejezte, az író befeküdt gyermeke kihűlő teste mellé az ágyba, megcsókolta a fiú homlokát, majd egy hosszú sóhaj után követte őt a túlvilágra.
A kéziratot elfújta a szél, és csak évek múlva találta meg egy ember. Mikor meglátta az írást, dühösen hördült egyet, majd apró darabokra szaggatta, és elégedettséggel telve, öt centis karmaival tovább szabdalta és falta a döglött marha húsát, amit a hiénáktól lopott nemrég, az elpusztult város egyik utcájáról.
|
Ideje: Január 16, kedd, 07:56:20 - kerlac
|
|
| |
|
