| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Próza: szemilla: A kis rózsaszín, és a virág lényege |
|
szemilla
A Kis Rózsaszín leült a tó szélén és onnan figyelte a kiskacsákat. Olyan szomorú volt, hogy észre sem lehetett venni.
- Milyen viccesek! -szólalt meg egy Hang mellette.
A Kis Rózsaszín nem volt benne biztos, hogy hozzá beszélnek, ezért aztán tovább hallgatott.
- Régóta üldögélsz itt? - törte meg a csendet ismét a Hang.
A Kis Rózsaszín óvatosan oldalra fordította a fejét. Egy tündöklő szempár mosolygott rá.
- Hozzám beszélsz? -kérdezte zavartan.
- Igen - válaszolta a Hang, és elfordította a tekintetét.
- Én azt hittem, hogy senki sem láthat, mert... -és itt a Kis Rózsaszín elhallgatott.
- Mert olyan szomorú vagy? -fejezte be a mondatot a Hang.
- Igen, azért -sóhajtott a Kis Rózsaszín és lesütötte a szemét.
- És miért vagy szomorú? -faggatózott tovább a Hang.
- Mert szégyellem magam -jött a válasz.
- Miért szégyelled magad? -csodálkozott a Hang.
- Mert más vagyok, mint a Nagy Szürke - és a Kis Rózsaszín lehajtotta fejét, hogy a Hangnak ne kelljen látnia rajta a szégyent.
- Értem - sóhajtott a Hang.
- Érted? - emelte fel fejét a Kis Rózsaszín és a két, tündöklő szempárba nézett. - Jó neked! Én nem értem -szólt fájdalmasan és visszahajtotta fejét a térdére.
- Szégyelled magad, de nem érted, miért szégyelled magad -töprengett a Hang.
- Valahogy így! - mosolygott megkönnyebbülten a Kis Rózsaszín és megint felemelte a fejét.
- Azért szégyelled magad, mert nem vagy olyan, mint a Nagy Szürke -ismételte meg a Hang, amit a Kis Rózsaszín mondott.
- Pontosan! -bólogatott a Kis Rózsaszín, és valami melegség járta át. Valami olyasmi, mint amikor rájövünk, hogy nem vagyunk egyedül.
- És a Nagy Szürke is szégyelli magát? - kérdezte váratlanul a Hang.
- Ó, nem! Azt, nem hiszem.
- Pedig, ha te nem vagy olyan, mint ő, akkor ő sem lehet olyan, mint te - folytatta a Hang. - És ha te azért szégyelled magad, mert te nem vagy olyan, mint ő, akkor neki is szégyellnie kellene magát, amiért nem olyan mint te - és olyan komolyan nézett azzal a két tündöklő szemével a Kis Rózsaszínre, hogy az elfelejtett szomorkodni.
- Tudod, a Nagy Szürke rendes. Összegereblyézi a leveleket...
- És te nem vagy rendes? -szakította félbe a Hang.
- Nem tudom - merengett el a Kis Rózsaszín. - Én rendesnek érzem magam, csak... -és megint elhallgatott.
- Csak másképp.
- Igen. Másképp - majd ömleni kezdett belőle a szó. - Látni akartam a kiskacsákat, mikor először úsznak ki a tóra. És azt akartam, hogy a Nagy Szürke is lássa. Azt akartam, hogy ő is örüljön neki! Azt akartam, hogy együtt örüljünk. Mert ilyet látni öröm! És ilyet nem lehet akármikor látni!
Fojtogatta a torkát a sírás, de folytatta.
- De a Nagy Szürke nem ér rá örülni! Ő tudja, mi a fontos az életben: összegereblyézni a leveleket! Csakhogy, szerintem meg a kiskacsák fontosabbak. De hiába minden! Hiába jöttem el megnézni a kiskacsákat! Egyedül nehéz örülni nekik. Csak a szégyen marad, mert nekem ez a fontosabb.
- Nem vagy egyedül -jegyezte meg a Hang. - És ha kicsit csendben maradsz, akkor láthatod, ahogy megrázzák a fejüket a vízben. Épp most indulnak...
Sokáig üldögéltek a vízparton: a Kis Rózsaszín és a Tündérszemű Hang.
- Milyen furcsa! -mosolygott magában a Kis Rózsaszín. - Egy Hang, ami némán is ragyog... Nem is hallom, mégis látom, hogy itt van mellettem. Velem van... Nem hagyott egyedül.
A kiskacsák ügyetlenül követték anyjukat a nádasban. Némelyik kétségbeesetten csapkodott szárnyával, ha lemaradt. A Kis Rózsaszín már épp felszisszenni készült, hogy "jaj, mindjárt lemarad az egyik!", de akkor az anyjuk hátrafordult és a csőrével biztatóan lökött rajta egyet.
- Aggódtál, hogy ott hagyja az anyja? - szólalt meg a Hang, és a Kisrózsaszín tudta, hogy mosolyog.
- Többet kellene tudnom a kacsákról... Többet a világról... Akkor nem aggódnék annyit - szólt zavartan, és szinte beleolvadt a lemenő Nap színébe.
- Tudod, ismertem egyszer egy tudóst. Ő is mindig azt hajtogatta: többet kellene tudnom a világról!
- És?
A Kis Rózsaszín egészen izgatott lett. A Hang irányába fordult. Még nem tudta, mit fog hallani a következő pillanatokban, de érezte, hogy figyelnie kell. Nagyon kell figyelnie.
- Volt ennek a tudósnak egy virága. Egészen különleges virág volt. Úgy talált rá a kertben egy szép tavaszi reggelen.
A Kis Rózsaszín átadta magát a Hangnak. Szinte látta, ahogy a fényben kirajzolódik az arca. Kócos haja a homlokába hullt, de a szeme úgy ragyogott, mintha tűz égett volna benne. Annyira figyelt, hogy el is felejtett meglepődni azon, hogy a Hangnak arca van.
- A tudós rögtön felismerte, hogy ez egy igazán különleges virág -folytatta a Hang. - Beszaladt a házba, és egymás után lapozta fel a könyveit, hogy megtudja, milyen virág nőtt a kertjében. De hiába lapozta át az összes könyvet, egyetlen könyvben sem talált ilyen virágot. Még hasonlót sem! Rögtön tudta: itt van élete nagy lehetősége! Egy virág, amiről még senki sem írt! Egy virág, amit ő fedezhet fel.
- Mégis! Milyen virág volt? - kérdezte a Kisrózsaszín kiváncsian.
- Pontosan olyan volt, amilyennek az előbb elképzelted -simogatta meg a Hang.
- Ja!
A Kis Rózsaszín iszonyú zavarba jött. Az nem lehet, hogy ez a kócos hajú, tündérszemű Hang a fejébe lát!
- Folytasd, kérlek! - nézett rá szelíden.
- A tudós első dolga az volt, hogy kiásta a virágot, mert a szobájába akarta vinni, hogy egy pillanatra se tévessze szem elől. Csakhogy ez a virág nem szeretett a szobában lenni, és mikor beültette egy cserépbe, hervadozni kezdett. A tudós nagyon megijedt, így hát leszakított gyorsan egy szirmot a virágról, és a mikroszkópja alá tette, hátha így többet megtud róla. A virág olyan gyorsan elpusztult, hogy a tudósnak még arra sem volt lehetősége, hogy alaposan megfigyelje a leveleit. Amilyen érthetetlenül ott termett az udvarán, most ugyanolyan érthetetlenül eltűnt a cserépből ez a különös virág. Nem maradt utána más, csak az a kis szirom, amit nemrég letépett róla.
A Kis Rózsaszín teljesen belefeledkezett mindabba, amit a Hang mondott. Annyira figyelt, hogy az ő szeme is fényleni kezdett. Éppen úgy, mint a Hangnak. Mintha tűz égne benne.
- A tudós, kétségbeesésében elrohant a laboratóriumába, és betette a szirmot egy gépbe, ami képes volt egyetlen sziromból előállítani az eredetivel teljesen megegyező virágot.
- És sikerült neki? - kérdezte a Kis Rózsaszín csillogó szemekkel?
- Igen, sikerült - bólintott a Hang és közben megigazította kócos tincseit. - Sok, sok virágot csinált a gépével, és addig figyelte, míg mindent meg nem tudott róla. Aztán írt egy könyvet a virágról, amiért kitüntetést kapott és sok-sok pénzt. Mégis boldogtalan volt - sóhajtott a Hang, és úgy lóbálta a lábát a padon, mint aki befejezte a történetet.
- Boldogtalan volt -ismételte meg elgondolkodva a Kis Rózsaszín. - Talán mert elfelejtette a legfontosabbat.
- Igen. Elfelejtette a legfontosabbat -sóhajtott a Hang, és megfogta a Kis Rózsaszín kezét.
- Elfelejtette, hogy mi a virág lényege!
- Elfelejtette megszagolni...
- Elfelejtett benne gyönyörködni...
- Elfelejtette, hogy mi a virág lényege.
A Kis Rózsaszín egészen embernek érezte magát a Tündérfényű Hang mellett. Hirtelen igazi lett minden! A keze, a szeme, a lába... És a Hang is egészen olyan volt, mint egy ember. Értették egymást.
Ültek a padon, fogták egymást kezét és körbevette őket a ragyogás.
- Nem tudom mi a neved, de én Tündérbogyónak hívlak ezentúl -simogatta a Kis Rózsaszín a titkot a Hang tenyerébe.
- Tündérbogyó vagyok - felelte a simogatás.
|
|
| |
|
| "szemilla: A kis rózsaszín, és a virág lényege" | Belépés/Regisztráció | 9 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: szemilla: A kis rózsaszín, és a virág lényege (Pontok: 1)
- Eroica Ideje: április 24, csütörtök, 17:56:36
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nem foglak békén hagyni Szemilla! Tessék nekem összeszedni az összes Kis Rózsaszínt! Állandóan a Kis herceget juttatod eszembe vele. Amit megígértem, megteszem. Ha most nem adod le, akkor 2 év múlva sem fog megjelenni!
Rajta, gyerünk! Simogatás: Erika |
|
|
|
|
|
Re: szemilla: A kis rózsaszín, és a virág lényege (Pontok: 1)
- kiralylany Ideje: április 25, péntek, 08:08:52
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Most vallok Neked: nem/ nagyon ritkán szoktam visszamenni a régebbi írások közé keresgélni. De egyszer olvastam egy hsz-t, amiben utalás volt a "Kis Rózsaszínre". Megkerestem... és ottragadtam... Basszus, ezek annyira, de annyira... szívhezszóló írások! Varázsolsz. Imádom őket! Szedd össze! Adasd ki! És kérek egy dedikált példányt, mert oda akarom tenni a polcra Weöres Sándor mellé! |
|
|
|
|
|
Re: szemilla: A kis rózsaszín, és a virág lényege (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: április 25, péntek, 19:05:22
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Csatlakozom...Összeszedni és nyomdába vele...:)))) |
|
|
|
|
|
Re: szemilla: A kis rózsaszín, és a virág lényege (Pontok: 1)
- melissa Ideje: április 26, szombat, 16:22:00
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Huhh! Szóhoz sem jutok, nem találom a megfelelő szavakat! Annyira, de annyira tetszett, simogatta a lelkemet. Most olvasom itt a többiek bejegyzésést, hogy van ebből több is. Lehet ezt még fokozni? Gyorsan megkeresem, és mind elolvasom. Ha lehetőségem lesz rá, ezt szívesen felolvasnám az "Alkotótáborban". Nagyon jólesett, hogy olvashattam. Köszönöm. Remélem, érzed azt a sok-sok szeretetet, ami Feléd árad, mint ahogy mi is érezzük, ami Belőled árad felénk! :-) Irén |
|
|
|
|
|
Re: szemilla: A kis rózsaszín, és a virág lényege (Pontok: 1)
- piroman Ideje: április 30, szerda, 13:16:00
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | :) Jó volt újra olvasni! |
|
|
|
|
|
|
