[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 334
Tag: 1
Rejtve: 0
Összesen: 335

Jelen:
Tagi infók ender Küldhetsz neki privát üzenetet ender ender


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Próza: lenaneni: Bugyuta angyal
lenaneni



Valamikor az idők legelején, amikor még csak két gyermekem volt, és még azt hittem, hogy ez az idők végezetéig így is marad, amikor még nem jegyre adták a kenyeret, csak a cukrot és az egyéb alapélelmiszereket adták adagra, de azt már megszoktuk, mert fiatalok voltunk és tele voltuk még reménnyel, szóval, valamikor nagyon-nagyon régen nagy lelkesedéssel készülődtünk a karácsonyra.
A gyerekek a legideálisabb korban voltak: a nagyfiam pár hónap múlva töltötte a hatot, és a lányom már éppen betöltötte a négy évet.
- Anya, mikor jön az angyal? – hangzott el mindegyre a kérdés.
- Úgy fél tizenegy után pár perccel – adtam meg hamiskásan mosolyogva a választ.
- Ma?- ragyogott fel a kicsi.
- Ne viccelj, na! – szontyolodott el a nagy.
- Azt mondd meg, hányat kell még aludni addig?
Az ujjaikon számolgattuk, hogy: még tízet, még nyolcat, még hatot.
- De csak akkor, ha jók lesztek, csak úgy jön – öltöttem magamra a szigorú szülő arcvonásait.
- Gyorsan aludjatok el, hogy lássa az angyal, hogy milyen jók vagytok!
Ahogy fogyatkoztak a szükséges ujjacskák az alvások számának megjelölésére, úgy szaporodtak a kérdések.
- Anya, a napközibe is jön az angyal, vagy oda csak a Télapó jön?
- Az ajándékokat az angyal hozza, vagy a Télapó? És a karácsonyfát?
- És Jézuska is hoz ajándékot?
No, most légy okos, Domokos! Tessék szépen összeegyeztetni a hivatalos pártideológiát a vallási hagyományokkal, úgy, hogy végre a gyermekeim tisztán lássák a karácsony misztériumát, és ne faggassanak újabb kérdésekkel.
- Az úgy van, hogy együtt hozzák – kezdtem bele a magyarázatba, - mert hát az angyalka kicsi és gyenge, ő nem bírná fel a karácsonyfát ide, a tizedik emeletre. Azt a Télapó hozza. Meg a többi nagyobb ajándékot is. Bepakolja a szánjába, befogja a rénszarvasait, és huss, repülnek, mint a szélvész. Az angyalka meg ott repdes körülöttük, ő hozza a díszeket, ő díszíti fel a fát, rakja fel az angyalhajat, a gömböket, gyertyákat, csillagszórót, mindent. Segítenek egymásnak.
- Megnézhetjük őket?
- Nem lehet, – ráztam tagadólag a fejemet, - nem szeretik, ha a gyerekek figyelik őket. Megsértődnek, és elrepülnek. Még jó, ha otthagyják a fát, a díszeket, az ajándékokat, hogy bár a szülők fel tudják díszíteni a karácsonyfát.
- Miért sértődnek meg?
- Nem tudom. Ilyen a szokásuk. Nem szeretik, ha a gyermekek látják őket.
- De hogy tudnak mindenkihez elmenni? Hogy olyan gyorsak? És soha senkit se felejtenek el? – bújt elő a szorongás a nagyfiamból.
- Te tudsz-e olyan gyorsan szaladni, mint egy autó? És mint egy rakéta? Hát az angyalkák is ilyen gyorsak, hogy csak egy villanás, egy csendülés-bondulás, és már ott is a fa feldíszítve, alatta az ajándékok, és már repülnek tovább. Ők ilyen gyorsak. És a Télapó sem azt csinálja, hogy egész évben vakargatja a hasát. Ő megírja a listákat, hogy melyik gyerek hol lakik, és hogy mit szeretne ajándékba, az angyalkákat megkérdezi, hogy melyik gyerek volt jó, és ki volt rossz. Összegyűjti az ajándékokat, becsomagolja. Egész évben dolgozik, nem csak karácsonykor, úgyhogy egész évben jónak kell lennetek, hogy ajándékot hozzon.
- És Jézuska? Ő mit hoz?
- Jézuska hozza a szeretetet, a boldogságot, ő a szívét hozza el nekünk, hogy mindenki örüljön – fejeztem be a rögtönzött munkamegosztási elméletemet, remélve, hogy ezzel mindenki elégedett lesz: a Télapó, az angyalkák, a kis Jézuska, de még a nagymamák is.
És megérkezett a várva-várt nap. Munkából hazaérve nekem ezeregy dolgom került még a konyhában: töltöttkáposzta, disznósült, mákos-, dióskalács, meg a mindegyre alattomos módon halomba gyűlő mosatlan. Férjemuram beleállította a fát a talpba, jó erősen kikötözte a fűtéscsőhöz meg az ajtósarkához, - már nem kezdő szülők voltunk, tapasztaltunk egyet s mást a gyermeki leleményességről, – és indult, hogy kivegye a gyerekeket a napköziből. Az volt a terv, hogy elmennek szánkózni, járják a várost, és lesik, hogy nem látják-e meg valahol az angyalkát.
- Mikorra jöjjünk haza? – kérdezte.
- Hat óra előtt semmiképp – néztem szét a konyhában a rám váró tennivalókon.
- De honnan tudjuk, hogy kész vagy-e? Hogy ne hamarább érkezzünk?
- Hát, ha látod, hogy a kisszobában már nem ég a villany, akkor az azt jelenti, hogy megvagyok mindennel, hogy kész a fa, és jöhettek.
Mondom, hogy ez valamikor nagyon régen történt, nem volt akkor még ilyen mobiltelefonos világ, így a fényjeleket kellett felhasználni kommunikációs csatornának, hogy tökéletesre sikeredjen a nagy tervünk.
Vacsorára meghívtuk anyámékat, anyósomékat, bátyámékat, hogy együtt lehessünk mind, az egész család, és így én a konyhát sehogy sem hagyhattam ott, de szerencsére megérkezett apám. Be is tuszkoltam azonnal a kisszobába, és a kezébe adtam a cukorkákat, hogy kezdje díszíteni a fát. De szegény apám nehéz munkához szokott bütykös kezei sehogy sem boldogultak a cukorkák vékony cérnájával, és hallottam a konyhából is, ahogy két-háromszori koppanás után, nyögések és sóhajtozások kíséretében került fel egy-egy szem cukorka a fára. Nem apámnak való feladat volt ez, talán életében akkor - először és utoljára - vállalt ilyen megbízatást. Én meg egyre türelmetlenebb voltam, hogy nem készülünk el időre.
Megoldásnak megérkeztek bátyámék, fürgén, fiatalosan, tettre készen. Friss házasok voltak, egy hónappal azelőtt volt az esküvőjük: a bátyám mindig is higgadt, alapos, megfontolt ember volt, ő nem kapkodta el az ilyen életbevágóan fontos dolgokat, mint a húga.
Le sem tudtak vetkőzni, én már tereltem munkára őket, mondván, hogy a fával csak egy ügyetlen bak angyal kínlódik, és ha nem segítenek neki gyorsan, nagyon gyorsan, oda a karácsonyi cécó, vagy megfagynak a gyermekeim.
Hát valahogy majdnem úgy történt. Most, nagy korukban kacagva mesélik, hogy az volt életük legborzalmasabb délutánja. Dehogyis volt kedvük szánkózni meg sétálni. Addig nógatták az apjukat, amíg hazajöttek a tömbház elé, de hát égett a kicsi szobában a villany, nem lehetett még feljönni. Elsétáltak a szomszéd tömbházig, de már fordultak is vissza, hogy lássák, aludt-e ki a villany, jött-e az angyal, és haragudtak rám, hogy miért nem oltom már le azt a villanyt, hogy tudjon végre jönni az angyal. Fáztak, pisilniük kellett, éhesek voltak, és sehogy sem akart már végre elsötétedni az ablak. Borzalmas volt, mesélik.
Még hat óra sem volt, és mi már mindennel készen voltunk. Sok kéz, sokat bír.
Megérkeztek anyósomék és édesanyám is. Az ajándékok a fa alá kerültek, a vendégeket leültettem a másik szobában, a karácsonyfa körül gyors, utolsó simítások, hogy minden rendben legyen, és villanyoltás. Jöhetnek a gyerekek!
A bátyám, a naiv, a kisszobában maradt a fényképezőgéppel a kezében, hogy amikor majd a két gyermek megérkezik, és megáll az ajtóban, kézen fogva, szájtátva, csodálkozva, úgy mint a rajzfilmeken, hát akkor ő milyen csodás fotókat készít majd róluk!
De ami következett, az inkább akciófilmbe illett volna.
Két percre rá, hogy lekapcsoltam a villanyt, már döndült a liftajtó, kivágódott a bejárati ajtó, és a két csemetém indiánüvöltéssel rohant végig az előszoba labirintusán, hogy 'megjött az angyal!' Mire a bátyám észbe kapott volna, már csak a fa alól kidudorodó feneküket és a kalimpáló csizmáikat fényképezhette. Tényleg érdekes képek lettek.
Nagy nehezen sikerült kiszednem őket a fa alól, hogy levetkőztessem, és megkezdődött az ajándékok szétosztása. Nem részletezem, mert az meg egy dokumentumfilm unalmasságával érne fel, mert hát rengeteg ajándék volt, a gyerekeknek is, meg mi is tettünk oda mindenkinek valamit, és viszont, szóval hosszadalmas és izgalommal teli esténk volt.
Amikor a végére értünk, és minden ajándékot kiszedtek a gyermekek a fa alól, kibontották, szétosztották a segítségünkkel, olyan volt a szoba, mint egy csatatér: széttépett, gyűrött papírok a földön, ágyon, fotelban, kisasztalon, a játékok, ruhák szanaszét, de a fa, - előrelátásunknak köszönhetően - állt, és csillogott, villogott.
Mi, nagyok, kihúzódtunk a szobából, hagyva, hogy a gyerekek örvendezhessenek kedvükre a fának, ajándékoknak, és hogy egy-egy pohár borral öblítsük le az izgalmakat, de azért mégis mind ott ólálkodtunk az ajtó előtt, hogy láthassuk őket is.
És ekkor megszólalt a lányom. Zömök, vasgyúró gyerek volt, - ellentétben a cingár bátyjával,- és mély, rekedtes, fiús hangon mondta:
- Te, Kajec, eccej jó bugyuta angyajunk vót. Na, nézsd meg, mennyi mindent hozsott! Asitte jók vagyunk.
Ideje: Január 19, szerda, 21:52:17 - Administrator

 
 Nyomtatható változat Nyomtatható változat  Küldd el levélben! Küldd el levélben!
"lenaneni: Bugyuta angyal" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.39 Seconds