| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Próza: Anna1955: A sors játékai (regény részlet) |
|
Anna1955
Éles sivítással jelezték a monitorok, hogy valami baj van.
Manfréd Hausman rohant a folyosón, és közben a mellette futó ápolóknak kiabálta az utasításokat. Pár másodperc volt csak, mégis egy örökkévalóságnak tűnt az egész.
Az ágy körül tevékenykedő ápoló egyenletesen pumpálta a beteg mellkasát, homlokán izzadtságcseppek gyöngyöztek. Manfréd félrelökte, és átvette az újraélesztés irányítását. A művelet rutinosan zajlott, a csapat összeszokottan tette amit kellett, szinte gondolkodás nélkül.
- Egy, kettő, három és…
- Semmi...
- Gyerünk újra, egy, kettő, három és…
- Semmi...
- Angéla ezt nem teheted! Gyerünk újra! – Manfréd szinte szuggerálta betegét.
- Nem veszíthetem el, nem veszíthetem el, nem veszíthetem el! - lüktetett az agya, ahogy emberfeletti erővel kétségbeesve küzdött.
Hirtelen a sivító hang egyenletes csipogássá halkult és a bekövetkező csöndben csak Manfréd zihálása hallatszott.
- Sikerült... – sóhajtották megkönnyebbülve a köröttük állók.
- Teljes nagyrutint kérek azonnal – mondta az orvos még mindig lihegve, s köpenye ujjával végig törölte izzadt homlokát.
Ebben a pillanatban szinte bénult döbbenettel nézték a párnán megmozduló sápadt arcot, amelyen felnyíltak a szemek. Csak réveteg pillantással kezdődött, aztán résnyire szűkült a valóságos fájdalomtól. A csövek öklendezésre késztették a testet, hirtelen a kéz is lendült, hogy kitépjen magából mindent, de ez csak egy pillanatig tartott, aztán visszahanyatlott a kéz, és lecsukódott a szempár…
Manfréd nézte az arcot, és szeretett volna belelátni a gondolataiba, melyek tudta, hogy ott cikáznak hatalmas keveredésben, életben tartva a tudatot, kapaszkodva a gyönge léthez.
Angéla a beléhasító fájdalomtól, és a hirtelen éles fénytől megrettenve, próbált megmozdulni, de valamilyen ismeretlen, ólomsúlyú fáradtság nem engedte, aztán egy pillanatra felrémlett egy arc, és újra el akart merülni a puha semmibe.
Halkan szólt a zene valahol, és a kép egyre tisztább lett.
A fényből egy szőke kedves arc nézett rá nevetve… - András… - sóhajtotta.
A Sziget…
Az első találkozó és még sok felejthetetlen óra színhelye.
Angéla ott sétált újra, és emlékezett, hogy minden pillanatot felidézve örökre beírhassa az átélt csodákat lelkének legmélyebb szegletébe.
Ezen az úton haladtak akkor is, amikor megkérdezte Andrástól, hogyan születnek az alkotásai.
Imádta a műveit. Utánozhatatlanul egyedi volt mind.
A férfi először csak felületesen, szégyenlősen kezdett beszélni, de mikor látta, hogy Angéla őszintén figyel, kérdez és kérdez, megeredt a nyelve.
Mesélt a technikáról, a gondolatokról, az ihletről, a próbálkozásairól, arról, hogy mi mit jelent számára. Mit jelentenek a színek, az árnyékok, a perspektíva.
- Lehet, hogy valamikor ekkor fogta meg a kezem? – hiába erőlködött Angéla, ezt nem tudta felidézni.
- Nézd ott van egy pad, üljünk le – ajánlotta az asszony és már oda is futott.
Egyik lábát keresztben áttéve az ülőrészen, lehuppant rá. Pajkosan nézett a férfire, aki kicsit meglepődve, nevetve követte példáját, és így, egymással szemben ültek. Tekintetük összefonódott, és a világ megszűnt körülöttük létezni. Csak beszéltek, beszéltek és beszéltek…
A korházi csendet sípoló tüdejének zaja és a monitor csipogása törte meg. Nehezen lélegzett. A gép is fojtogatta, és a sírás, mely visszatarthatatlanul rázta a testét…
Manfréd Hausman hirtelen döntött, és a géppel összekötő csöveket egy határozott mozdulattal kihúzta Angéla torkából.
Felsikoltott, majd ismét elcsendesedett, de lélegzett… Manfréd lekapcsolta a gépeket, és tudta, hogy az első csatát megnyerte.
Angéla agya elmosódott képeket pörgetett, majd lelassult és egy jelenet élesen megelevenedett…
Körbe-körbe járó locsoló spriccelt egyenletesen valahol távolabb.
- Gyere, ide üljünk le…, olyan mintha piknikeznénk – mondta Andrásnak a boldogságtól röpdösve.
- Üljünk, szerelmem – azzal kiterítette a nagy takarót a fűre.
- Várj csak, oda menjünk inkább, annak a kettéváló törzsű fának az árnyékába – mutatott a férfi egy pár méterrel arrébb lévő helyre.
- Gyönyörű az a fa, menjünk – Angéla letelepedett és András is odaült mellé.
A meleg párologtatta a földet, kellemes vágott fű illata terjengett a levegőben, a nap szikrázóan sütött, nem volt még bárány felhő sem az égen.
- Figyeld meg, ide teszem a kezem és pillanatokon belül esni fog rá az eső, te is tedd ide - András komolyan ejtette ki a szavakat, és ujjait szétnyitva a takaróra tette a kezét.
Angéla persze tudta, hogy ez lehetetlen, de belement a játékba és nevetve odatette ő is.
Fogva tartotta őt a férfi végtelen szerelemtől sugárzó tekintete.
Ekkor hirtelen, mintha csoda történt volna, hatalmas cseppekben esni kezdett az eső.
Angélát a meglepetés és az ijedtség megbénította, csak András kacagása térítette magához. Imádta ezt a mélyről feltörő, féktelen hangot.
A férfi a nevetéstől elfúlva csókolgatta, szorította, ölelte őt magához.
- Egyetlenem, ha láttad volna az arcodat – mondta még mindig fuldokolva.
- Szeretlek, szeretlek, szeretlek – hadarta és két kezébe fogva csókolgatta a locsolóból spriccelt víztől vizes arcot…
A puha éberálom váratlanul egy másik helyszínre röpítette.
A tengerparton álltak. Novemberi szél süvített, és ő remegve bújt a férfi mellkasához. Nem fázott, csak félt. Rettenetesen félt…
Aztán egy kedves, hangulatos szobában volt, látni lehetett a haragvó hullámokat.
Mohón csókolták egymás ajkát, csak a mámor édesen részegítő ereje létezett.
Angéla ölébe soha nem érzett érzés hasított, és a felismerés szinte megbénította.
Ekkor látta először a férfi szemében a szivárványt.
András pedig mosolyogva, szorosan tartotta karjában.
|
|
| |
|
| "Anna1955: A sors játékai (regény részlet)" | Belépés/Regisztráció | 10 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Anna1955: A sors játékai (regény részlet) (Pontok: 1)
- Si Ideje: Augusztus 09, kedd, 22:03:56
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nagyon szép. |
|
|
|
|
|
Re: Anna1955: A sors játékai (regény részlet) (Pontok: 1)
- gina55 Ideje: Augusztus 12, péntek, 11:18:46
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Anna!
Csodálatosat írtál!
Gratulálok, szeretettel olvastalak!
Évi. |
|
|
|
|
|
Re: Anna1955: A sors játékai (regény részlet) (Pontok: 1)
- winner Ideje: Augusztus 22, hétfő, 12:55:41
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nagy fába vágtad a fejszédet Anna, de érzem, hogy egy nagyszerű alkotás kerekedik ki ebből. Szeretném egyszer nyomtatásban is elolvasni. |
|
|
|
|
|
Re: Anna1955: A sors játékai (regény részlet) (Pontok: 1)
- Grigo Ideje: Augusztus 22, hétfő, 15:05:28
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Érzékeny, remek írás! Felkeltette az érdeklődésemet.
Gratulálok Anna!
Szeretettel : Zoltán |
|
|
|
|
|
|
