| Küzdőtér |
|
|
|
anyatka
Gyönyörű május délután volt, akácillatot hozott a simogató szellő.
Edit leparkolt a kórház előtt. Édesanyja fekszik a belgyógyászaton, már két hete, hogy bekerült. Megint rosszul lett, pont akkor, mikor Edit nem is volt itthon, az ország másik felébe kellett utaznia a vállalkozás ügyeit intézni. Terjeszkedni kell, most lehet beindulni, most kell minden szálat pontosan kézben tartani. Nem mindegy ez a pár hónap, így nem is a legjobbkor jött ez a kórház sem. Most is rohanásban van, fontos megbeszélésre várják, de ha nem jön be, akkor megint sértődés lesz.
- Szia anya!
- Szervusz kislányom!
- Egyedül vagy, nincs is szobatársad?
- Ó nem hiszem, hogy sokáig lesz így, felvételes az osztály.
- Jobban vagy? Hoztam neked vizet, meg egy kis gyümölcsöt is. Van még valamire szükséget? Holnap nem tudok jönni, most is sietnem kell, muszáj találkoznom valakivel, fontos ember, nagy lehetőség a vállalkozásnak. Na, gyere adok puszit, majd hívlak telefonon holnap délelőtt. Jó?
- Persze kicsim, menj csak. Vigyázz magadra! Ne rohanj annyira, aggódom, hogy bajod lesz.
Az utolsó szavakat Edit már nem is hallotta, addigra már az autóját idította. Csak 15 perce maradt, hogy a város másik végébe érjen.
- Képzeld három piros lámpán is áthajtottam, de megcsináltam, odaértem. Szerencsére! Úgy néz ki, meg tudtam egyezni, jövő héten kész a szerződés. Hát nem nagyszerű? - ezt már késő este mesélte Edit a férjének, Péternek.
- De az, ügyes voltál! Ünnepelhetnénk. Mondjuk, mit szólnál holnap egy ebédhez?
- Nem igazán szerencsés. Tudod, munkaebéd, már mondtam.
- Akkor vacsorára meghívhatom az én tüneményes feleségemet?
- Az nagyon jó lenne....
- De?
- Nem emlékszel? Krizbacherék hívtak meg bennünket.
- Pompás este lesz.
- Ne fintorogj, hasznunk lesz belőle hidd el!
- Ha te mondod.... Édesanyád hogy van?
- Jó, hogy eszembe juttatod! Megkérhetlek, hogy holnap délután bemenj hozzá? Én sehogy sem érek oda.
- Persze. Ráérek. Nem jössz lefeküdni? Várj csak, kedvet csinálok hozzá. - ölelte át asszonyát Péter, gyengéden megcsókolta, közben puhán, értőn, kezei barangolásba kezdtek Edit csodás testén.
- Péter drága, várj csak. Mindjárt jövök, de ezt még meg kell írnom. Ígérem sietek hozzád!
Péter hiába várta, elaludt, mire Edit csendben, valamikor hajnali 3 körül mellé bújt a hatalmas ágyba.
Egy későbbi május este, ami sokat ígért, de még többet adott.
Edit csak ült a fotelban. Ha tehetné visszaforgatná az időt, egészen addig a tíz évvel ezelőtti a májusi napig, akkor kezdődött ez az egész őrület. Elindult a lavina és csak sodorta magával, elpusztítva minden dolgot maga körül, amiért érdemes élni.
Ráadásul nem is vette észre, mintha valami kiradírozta volna a szívéből azokat a mozzanatokat, amik nem illettek bele az üzletasszony életébe.
Pedig biztos voltak jelek, amik figyelmeztetni akarták, de nem volt hajlandó észrevenni őket. Egészen a mai estéig. Egy partira volt hivatalos, fontos emberekkel találkozhatna ott, nagyon készült rá. Indulás előtt még egyszer belenézett a nagy tükörbe, látta ruhája, frizurája, sminkje tökéletes, mégis úgy érezte valami nincs rendben. Nem értette mi lehet az, ami ennyire zavarja, de tudta, addig nem indul, míg nem biztos magában.
Hosszasan állt a tükör előtt, valami nem engedte mozdulni. Olyan érzése volt, mintha megbabonázták volna, néznie kellett a saját arcát. Hirtelen rájött mi hiányzik. A fény. Hiányzik a fény a szeméből, és a gödröcskék is eltűntek az arcáról, ami minden mosolyát kísérte.
- Vajon mikor történhetett?
Kérdésére senki nem felelhetett, hiszen egyedül élt a házban. Az első könnycsepp ekkor indult útnak, s követte a többi.
- Istenem, mikor sírtam utoljára? - zokogta a csendbe. Bizony már rég nem engedte meg magának a könnyeket. Édesanyja búcsúztatásán sem sírt, s még titokban büszke is volt magára, hogy milyen fegyelmezett. Temetés után üzleti tárgyalásra sietett. Már hat éve ennek.
Akkor sem sírt, mikor Péter elhagyta. Nem bírta tovább ezt az életformát, azt, hogy alig látja a feleségét, Editnek soha nincs ideje kettőjükre, s nem akarta tovább halogatni a gyerekvállalást sem. Az asszony akkor nem is értette mi a baj, hiszen van még idejük, úgy gondolta ráér még az anyaságra, most első az, hogy megteremtsék hozzá az egzisztenciát. Férje utolsó mondatait sem értette:
- A nagy egzisztencia teremtésed közben végigszáguldasz az életeden, és nem tudod élvezni egyetlen pillanatát sem. Gondolkodj el kicsit, ne tedd tönkre magad!
Most már értette, miről beszélt. Lassan eszébe jutott minden, a befejezetlen esték,a hiába tett ígéretek, a halogatások, a simogatás nélküli gyors együttlétek.
Irtózatosan fájni kezdtek az emlékek, a meg nem élt pillanatok, az el nem sírt könnyek, az elveszített mosolyok.
Nem tudta mihez kezdjen, csak azt érezte nagyon, nagyon fáradt. Letusolt, puha fürdőlepedője ölelésében az ágyára dőlt, hamarosan el is aludt. Reggel úgy nyolc körül csörgött a telefonja, kikapcsolta, s aludt tovább. Még enni sem kelt fel, nem érezte az éhséget.
Egy teljes napot, s a rá következő éjszakát is végigaludta, madarak énekeltek hívogatón, mikor ébredt. Kiment a teraszra és figyelte a hajnalt. Letisztultak valamennyire benne a gondolatok, s már biztos volt benne, változtatnia kell, ha élni is akar. Fogta a nagy noteszét és sorba jegyezte a tennivalóit, amiket pontosan véghez kell vinnie ahhoz, hogy új életet kezdjen. Tudta, hogy nem lesz könnyű, mégis megkönnyebbült mosollyal dölt hátra, és adta át magát az ébredő természet gyönyörű látványának.
|
|
| |
|
| "anyatka: A tükör " | Belépés/Regisztráció | 1 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: anyatka: A tükör (Pontok: 1)
- aranytk Ideje: Május 07, kedd, 22:55:14
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | A mai rohanó életünk hű tükrét tartottad elém. A saját életemre is jellemző leterheltségre ismertem rá a sorok között. Nagyon szépen, finoman bontottad ki a témát, és a tanulságot levonó második rész után bennem is elindítottál egy gondolatot. Valahogy rendszerezni, lazítani kellene a szoros hétköznapokon, amíg nem késő. Értékes, és jó írás. Örülök, hogy a Kirakata került, és én rátaláltam. Köszönöm! Szeretettel: Kati |
|
|
|
|
|
|
