[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 354
Tag: 1
Rejtve: 0
Összesen: 355

Jelen:
Tagi infók a_leb Küldhetsz neki privát üzenetet a_leb a_leb


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Próza: winner: A kenyér íze
winner



Gyerekkoromban a vakációt mindig vidéken töltöttem nagyszüleimnél. Szerettem nagyon ezeket a nyarakat. Valahogy a szabadság érzését adták, pedig mai ésszel visszagondolva semmivel sem voltam szabadabb, mint odahaza a szüleimnél. Sőt állíthatom, hogy nagyszüleim szigorúbban fogtak. De nekem akkor, gyerekfejjel a falu ezer csodát tartogatott, és valami hallatlan felszabadult érzést is. Városi gyerek lévén rácsodálkoztam mindenre, ami a nagyvárosban nem volt. Állatra, növényre egyaránt. Nagyapám végtelen türelemmel magyarázta, melyik növény micsoda, és miként kell gondozni, hogy jó termést hozzon. A helyi termelőszövetkezetben volt állatgondozó, és amikor elvitt megmutatni az általa felügyelt jószágokat, na annál nagyszerűbb élményt el sem tudtam képzelni.

Falun a beosztás és az előregondolkodás sokkal szükségszerűbb, mint a városban. Odahaza ha valamit elfeledett anyám, csak leszalajtott a boltba. Falun hiába is küldtek a kicsiny vegyesboltba, mert a kedves eladó néni rám mosolygott és közölte: „Csillagom, hát az nincs minálunk! Meg kell rendelni, és akkor hozatok”.
Számomra az is élmény volt, hogy a kenyeret nem a boltban veszik, bár egy héten kétszer ott is volt friss, de a legtöbben háznál, otthon sütötték a ropogós pékárut. Nagyszüleimnél kedd volt a kenyérsütés napja. Nagyanyám előző nap elővette a fateknőt. Igen csak elcsodálkoztam, mert ilyen szerkezetnek még csak hírét sem hallottam. Az előkészített lisztet a dagasztóteknőbe szitálta, és éjszakára a kemence közelébe rakta, ahogy ő mondta – szokja a konyha melegét. Ezután langyos vízbe áztatta a kovászt. Majd hajában megfőzte a krumplit, és számomra csodálatos gyorsasággal, még forrón lehúzta a héját, megtörte, megsózta és a lisztbe keverte.
Másnap hajnalban kezdődött a kenyérsütés. Mivel ilyet sosem láttam, az csak természetes, hogy én is kipattantam az első szürkületi fényre az ágyból. Azért ilyen korán, mert így is csak délre sült meg a kenyér. Mire reggelt kukorékolt a kakas, minden készen állt a dagasztáshoz. A dagasztás csak látszólag könnyű. Mikor egy kis fateknőben én is kaptam egy darab kenyértésztát, boldogan nekiláttam a munkának. Azonban a kedvem hamar alábbhagyott, mert igazán emberpróbáló fizikai munka. Hiába kérdeztem nagyanyámat:

– Nagyikám jó lesz már?
– Csináld csak angyalom, mert ez bizony még nem megfelelő.

A legtöbbször persze az lett a vége, hogy elvette tőlem, és ő fejezte be.
A megkelt kovászt langyos vízzel és liszttel kell összedolgozni. Először tíz ujjal markolászva, azután, amikor már látszik, hogy milyen az állaga, ököllel nyomkodva, majd a hüvelykujj és a marok közé fogva, meg-megcsavarva, mindaddig, míg a tészta össze nem áll egy darabba. A dagasztás végére már nem éreztem a kezemet. Folyt a hátamon és a homlokomon az izzadság. A nagyikám mondta is mindig:

– Akkor jó a tészta, ha a padlás már gyöngyözik. Padlás alatt ő a homlokomat értette.

Ezután a tésztát letakarta és hagyta pihenni, közben felfűtötte a kemencét. Mikor a tészta jól megkelt, nagyjából két-három óra alatt, következett a kiszakítás. A tésztát lisztezett deszkára tette és annyifelé szakította, ahány kenyeret sütni akart. Kerekre formálta és kilisztezett szakajtóra tette, majd letakarta újra pihentetni. Amikor a tészta elkezdett kigömbölyödni, akkor rakta be a forró kemencébe. Azonban a sütésre váró kenyereket, bevetés előtt – így nevezte nagyi amikor a kenyeret a kemencébe helyezte – még megkente, ahogy ő hívta kenyérlakkal. Ez összekevert kecsketejből és tojásból készült, és ettől lett ropogós a kenyér. Majd pedig három vágást ejtett a tején, hogy ne repedjen széjjel sütés közben.
Ahogy visszagondolok arra a mennyei ízű kenyérre, amit nagyanyám sütött mindig összefut a nyál számban. Azóta sem ettem olyan fenséges ízű kenyeret.

Tizenhárom–tizennégy éves lehettem, mikor egy nyáron a heti kenyérsütés napján reggel a szomszéd egy cetlit hozott a postáról. Akkoriban nemhogy mobil, de vonalas telefon is csak a postán volt. Ha valaki telefonált azt a postáskisasszony feljegyezte, az üzenetet elküldte a címzettnek. Ezen a reggelen a nagyi testvérének rokonsága telefonált. Az üzenetben az állt, hogy az Ilonka néni – így hívták a nagyi testvérét – rosszul lett az éjjel és kérte értesítsék a nagyit. Az én nagyikám idegesen téblábolt. Ment volna szegény a testvéréhez, de a sok dolog meg itthon várta. Siránkozva mondta:

– Itt a sok tennivaló, kenyérsütési nap van, a háztájit is el kell látni, de hát lehet, most látom utoljára a testvéremet.
– Menjél nyugodtan nagyikám nem lesz semmi baj – győzködtem.

Végül felülkerekedett benne a testvéri szeretett. Sebtében összepakolt, nekem kiadta a feladatokat, tyúkokat megetetni, disznót ellátni, és már szaladt is, hogy elérje a buszt. Nagyapám huszonnégy órázott, ahogy ő nevezte mikor egy egész nap a gazdaságban volt, mert a jószágokat éjszaka sem hagyták felügyelet nélkül. Én pedig ott maradtam vigyázni a portát. És akkor megfogalmazódott bennem a nagy terv. Meglepem a nagyszüleimet! Megsütöm a heti kenyeret! Hiszen ott van minden, ahogy lenni szokott. A liszt, beletörve a főt krumpli, letakarva a teknőben a kemencepatkán pihent. Mellette a kovász, és a többi kellék. Szépen előkészítettem hát mindent, ahogy számtalanszor láttam nagyanyámtól, és nekiveselkedtem a munkának. Tudtam mire vállalkoztam, mégis ezerszer elátkoztam magam mire kidagasztottam a kenyértésztát. Mire elkészültem, és olyan lett amilyen nagyanyámnál is szokott lenni, nem éreztem a kezemet. Beletettem a kenyértésztát a szakajtóba, letakartam, hogy megkeljen, és szaladtam, mert el kellett látni jószágokat. Magot szórtam a baromfiknak, tápot a két süldőnek és már inaltam is vissza a konyhába. A kemence már igen csak szórta áldó melegét, én kiszaggattam a megkelt kenyértésztát. Megformáztam és nagyon büszke voltam magamra, mert semmiben sem különbözött attól, amit nagyanyám csinált. Nem feledkeztem megkenni nagyi féle kenyérlakkal, és persze bevagdalni sem. Mikor így megvoltam, zsupsz, mehetett a kemencébe. Innentől már csak várni kellett, hogy megsüljön. Nem is csalatkoztam, gyönyörű kerek aranybarna hatalmas kenyereket vettem ki a kemencéből, betekertem fehér vászonkendőbe és eltettem pihenni, ahogy nagyanyám is szokta.

Este hat óra után ért haza nagyapám. Mikor megtudta, hogy mi történt Ilonka nénivel, láttam igen nyugtalan lett. Ennek kézzelfogható jele, hogy a saját főzésű mézes pálinkájából három kupicát is lehajtott. Sőt nekem is felajánlott egy gyűszűnyit. Azóta tudom, mert erre is ő tanított, mértékkel inni férfiembernek muszáj, de tudni kell, hogy hol a határ.
Nem sokkal sötétedés előtt hazaért nagyanyám. Láthatólag megkönnyebbülve ült le a konyhába és szinte egyszuszra mondta, hogy szerencsére a testvére sokkal jobban van, bár nagy volt a baj. De az orvos szerint akár már a jövő héten hazaengedhetik.

– Hanem ám te gyerek, elláttad-e a jószágot? – kérdezte nagyanyám.
– Reggel igen, az esti etetésre még nem volt időm.
Nem szólt semmit, de láttam nem tetszik neki, hogy csak a munka felét végeztem el.

– Na megyek, megetetem őket – mondta nem kis bosszúsággal a hangjában. – Aztán a kenyérsütést megejtem holnap – tette hozzá.
– Azt ugyan nem kell – feleltem büszkén. – Megsütöttem a kenyereket.
– Mit csináltál? – fordult vissza az ajtóból. De erre már nagyapám is felkapta a fejét.
– Te megsütötted a kenyeret?
– Igen! – válaszoltam és a fehér vászonba tekert dagadó halmokra mutattam.
– Szűz Máriám, te gyerek! – nevette el magát. – Te tényleg megsütötted a kenyeret! – azzal egyenként az asztalra tette a csomagokat és óvatosan elkezdte kibugyolálni.
– Az áldóját! – rikkantott nagyapám mikor meglátta az arany-barnára sült friss vekniket.
– Kóstoljuk meg – javasoltam.
Nagyanyám kést vett elő és mosolyogva megszegte a kenyeret. Hersegett a kenyér, ahogy szelt három szeletet. Kiosztotta és én áhítattal haraptam bele az általam sütött friss, ropogós kenyérbe. De a mosoly azonnal lehervadt a számon. Néztem nagyszüleimet és meglepettem láttam az ő arcukra is furcsa meglepett vonások ültek ki. Éreztem, hogy valami nagy hibát követtem el. Nagyanyám arca lassan mosolyra görbült majd hangosan nevetni kezdett.

– Te gyerek! Ebbe nem tettél sót.

Csak álltam ott leforrázva, majd látva, hogy nagyapán is nevetni kezdett, én is furcsa megkámpicsorodott mosolyra húztam a számat. Végül mindhárman úgy nevettünk, hogy a könnyünk is kicsordult.


Budapest, 2011. október 16.
Ideje: Augusztus 16, péntek, 11:46:01 - Administrator

 
 Nyomtatható változat Nyomtatható változat  Küldd el levélben! Küldd el levélben!
"winner: A kenyér íze " | Belépés/Regisztráció | 12 hozzászólás | Search Discussion
Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj

Re: winner: A kenyér íze (Pontok: 1)
- hzsike Ideje: Augusztus 16, péntek, 22:17:14
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Kellemes emlékeket ébreszett bennem, és a végén, nagyon jólesett az a "sónélküli" befejezés is.
Remek kis történet.
Szeretettel időztem itt.Zsike:)



Re: winner: A kenyér íze (Pontok: 1)
- Teru Ideje: Augusztus 19, hétfő, 00:46:30
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Szinte érezni lehet annak a frissen sült kenyérnek az áldott illattát, kedves Winner:-) Gondolom manapság már megsózod! Nagy élvezettel olvastam.
Szeretettel, Teru



Re: winner: A kenyér íze (Pontok: 1)
- stefanicus (stefanicus46@hotmail.com) Ideje: Augusztus 20, kedd, 17:36:55
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Hello kedves Winner !

Èlvezettel olvastam a kenyérsütés történetét .Tetszett , Gratulálok és további vidám alkotókedvet neked

Med vänlig hälsning: shf/Istvan



Re: winner: A kenyér íze (Pontok: 1)
- piroman Ideje: Augusztus 24, szombat, 09:41:50
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Nyam... Házi krumpliskenyér... Istenem, de rég ettem már! Az íze most kicsit visszatért, köszönöm!



Re: winner: A kenyér íze (Pontok: 1)
- a_leb Ideje: Augusztus 27, kedd, 23:02:58
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Remek az írásod, Laci, nagy élvezettel olvastam, élmény volt minden sora :-).
aLéb



Re: winner: A kenyér íze (Pontok: 1)
- Anna1955 (anna.lorinczi.l@gmail.com) Ideje: Augusztus 29, csütörtök, 16:55:39
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Visszarepítettél az időben. Bizony régen volt. Szeretettel olvastalak: Anna :))



PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.34 Seconds