 |
Vers: felix: Életfogytiglan |
|
Szalay Sándor
Ünnepre zeng harang szava, az ám!
Szívem, szavam, derűm ma ünnepi,
Ki szembe jön, kihirdetem neki:
E nap világra jött csodás Zsuzsám.
A szél, ha zúg, üzenve néhanap;
Az életünk rövid, nehéz, de szép,
Hisz együtt éltük át nagyobb felét,
S csak addig élünk, míg ez így marad,
Elmondanám, de nincsen arra szó;
Ha fodrozódik kinn a fergeteg,
Nem botlom én, ha foghatom kezed,
S a célba véled érni volna jó.
Azóta egyre süt reám a nap,
És zengem egyre hetyke énekem,
A pályaudvar szent hely énnekem,
Hol rád tekintve megtaláltalak.
Szemed ha villan, lankadó a mersz.
Naponta kérdezem meg, én bolond,
Torokszorulva: Szólj, szeretsz-e, mondd!
Mosolyra húzod ajkad, nem felelsz.
Mosolyt ha küld a fenti kék azúr,
Ma érzem én, sosem jöhetne más,
Erősen őrzi mind a dobbanás,
Egymásba gyúrta szíveink az úr,
S ha mennybe visznek majd az angyalok,
Nem térek én be, lásd, tenélküled,
Szemedbe nézve vallom ezt neked:
A jó csak az, ha ott is rám ragyog.
(Szalay Sándor)
|
|
| |
|
