| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Próza: hegylako: Tengernyi tengeri |
|
hegylako
Talán nincs is jobb érzés annál, amikor az ember egy forró nyári délutánon, több órás séta után, úgy ülhet le az ároknak partjára, hogy tudja, nem kell időre elindulni sehová, hiszen nem várják se vissza, se el...
Fejem felett, ahogy hátradőltem a hátizsákomra, a nem rég száradásnak indult kukorica levelei zörögtek, ami higgyétek el nekem, álmosító tud lenni...annyira, hogy talán szunyókáltam is egy kicsit.
Az idő teljesen másodlagossá válik az ember számára, abban az esetben, ha annyira gazdag, hogy meg tudja vásárolni a szabadságát, vagy pedig annyira szegény, hogy már csak a szabadsága marad a tulajdona.
Két napja voltam úton, hogy valami napszámos munkát találjak, de az előző helyről még maradt egy kis pénzem, ezért nem kellett, egyből munkát találnom.
Igazából nem tudtam, hogy hová megyek, csak mentem bele a világba. A stoppolásról már régen leszoktam, mert ma már nem divat megállni az olyan hobók miatt, mint én, aki azt sem tudja hová megy!
Ó, az emberek annyira határozottak a céljaikat illetően...ház, család, gyerek, kutya vagy fordítva, majd medence, autók, újabb autók, utazás, messzebb és messzebb...és saját magukat nem ismerik, de lehet nem is akarják!
Mindig határozatlan voltam és most így az ötvenfelé közelítve sem igazán tudom, hogy mit akarok az élettől. Valamikor engem is vonzottak azok a célok, ami a többi embertársamat is, de beleuntam, belefáradtam. Nem látom értelmét annak, hogy az ember hajszol valamit egy életen át, amit nem is tud megfogalmazni.
Most itt ülök egy kukoricaföld szélén, szárazra fújta a szellő az átizzadt ingemet, testemet. Lerakom a kezem a földre és érzem, hogy él a föld, meleg, porhanyósak a rögök. Érzem a szikkadó tengeri illatát, a föld szagát, körülöttem gondtalan bogarak, rágcsálók szöszmötölnek...
...sodrok magamnak egy cigit és ráfüstölők...kell ennél több? Nézem a betonúton átfutó repedéseket, a fent repkedő fecskéket...barátaim...azt sem tudom, mennyi az idő!
Számít?
A szám sarkában cigaretta, a notebook lemerült ezért papírra írom a gondolataimat, de igazából ez is csak egy haszontalan időtöltés, mert soha nem olvassa el senki ezeket a sorokat.
Szinte látom magam fentről, a magasból ahol a héják köröznek, jelentéktelen szakadt gúnyás alak, az árok szélén, rongyos edzőcipőben, elfáradt anyagú ingben, nadrágban és az elmaradhatatlan széles karimájú kalapom, amit egy amerikai marhapásztortól kaptam. A hajam őszbe és egy kicsit zsírba csavarodott és bizony a szakállam se tegnap volt levágva...de ez sem számít!
Ilyen vagyok, időtlen idők óta, de legalábbis az óta, mióta hadat üzentem a csekkeknek, számláknak, hivatalnokoknak, bürokratáknak, politikusoknak..., kiléptem a "civilizált" életből, engem nem követ a "nagy testvér", túl jelentéktelen lettem az elmúlt évek alatt.
Autó zúgása zavarta meg a délutáni sziesztámat, de annyira nem, hogy felnézzek a közeledő járműre.
Hoppá!
Engem nem érdekelt az autó és utasai, de őket érdekelte az én személyem...arra gondoltam, miközben hallottam a fékezést és a tolató autó zaját, lehet, hogy munka áll a házhoz!
- Mit csinálsz Te itt a földemen?
Mivel megszólítottak, felnéztem és egy irgalmatlan nagy batár állt előttem, soklovas autócsoda. Az utasa próbált a sötétített ablakot résnyire leengedve beszédbe elegyedni velem!
- Pihenek! - közöltem a hang gazdájával, a látható tényt!
- Itt? - a kérdésből sejtettem, hogy hosszabb beszélgetés lesz. - a földemen?
- Itt! - éreztem, hogy ezzel a válasszal nem úszom meg!
Néztem, ahogy a sötétített ablak felkúszik és a nagy dög elindul, de csak arrébb ment, hogy leparkoljon az út szélére. Gazdája egészen biztos, hogy szabálykövető állampolgár!
A kormány mellől és az anyós ülésről hirtelen kipattant, két fehér inges, fekete mellénykés, kopaszra fodrászolt "igen Uram!"
Szó nélkül leugrottak mellém az árokba és úgy kaptak fel mint az őszi szél, az elfáradt levelet. Röputam az autócsoda mellett ért véget, és az utas oldali ablak, megint leereszkedett annyira, amivel a légkondicionáló még el tudott bánni.
- Mit keresel itt? - az én fantomom az autó mélyéből, állhatatos volt, ragaszkodott ahhoz, hogy megismerjük egymást, vagyis ő engem.
- Már mondtam, pihenek, elfáradtam! - bíztam benne, hogy a megerősített válaszom elég lesz, de az egyen mellényecskés gorillák úgy megszorították a karomat, hogy azt hittem, hogy elhalnak és leesnek a helyükről.
- Motozzátok meg és nézzétek át a zsákját is! - szisszent a következő parancs az autóból és az egyik emberszabású máris pattant a motyómért. Így megcsodálhattam a mellénye hátán a Nagy Magyarországot, Turulostúl, Árpádsávoszászlóstúl! Ez így mind kényelmesen ráfért, mert akkora háta volt a tarkóig csúszott homlokúnak, hogy oda felfért volna a világatlasz is!
Miután hátizsákom tartalma a betonon landolt az egyik gorilla, enyhe undorral az arcán, a nadrágjából előhúzott és kicsapott viperával kotorászni kezdett a holmijaim között. Felvette a notebookot és felnyitotta, de mivel nem tudta életre kelteni, dühösen földhöz vágta. Most a füzetet vette fel és lapozgatni kezdte...
- Na, mi van? - kérdezte türelmetlenül a gorillák tulajdonosa.
- Semmi különös Uram! - magamban meglepődtem, hogy tud beszélni a húshegy. - Versek, meg mindenféle írások!
- Szóval Te amolyan csöves vagy, csavargó! - tüntetett ki figyelmével, a láthatatlan ember.
- Nem tartom magam annak, munkát keresek! - válaszoltam. - Amennyiben tud valami munkát ajánlani, szívesen elfogadom!
- Istenben hiszel e?
- Abban hiszek, hogy minden úgy történik, ahogy az öreg akarja, én így hívom, más Istennek, mások megint másnak!
- Szóval Te ilyen liberális fasz vagy, "mindenki egyenlő", meg ilyen baromságok! Nyalod Te is a cigányok, zsidók seggét!
- Nem nyalom senkiét, nincs is szándékomban!
- Ahhoz már nincs eszed, hogy a kalapod levegyed, ha úrral beszélsz!
- Nem tudtam, hogy "úrral" beszélek! - nyaltam meg kiszáradt számat, mert éreztem, hogy kezd nagyon rossz irányba fordulni a beszélgetés!
Meglepetésemre kinyílt a kocsi ajtaja és egy tokától - bokáig Bocskaiban feszítő, velem egymagasságú, verítékben úszó mély-magyarnak tűnő emberszerűség kászálódott ki a kocsiból! Igyekeztem lenyelni a feltörő mosolyomat, de emberem figyelmét nem kerülte el vidámságom!
- Valami nem tetszik?
- De! Nagyon szép a ruhája! - abszolúte kezdett ez a nyári délután átfordulni, egy szürreális komédiába.
- Már azt hittem, hogy valami gond van! - Bocskaiba bugyolált emberem a súlytól és a melegtől erőteljesen zihált! Úgy gondolta, hogy most rajtam ön igazol! - Térdelj le!
- Nem látom, hogy keresztre lennél feszítve! - csaptam át én is tegezésbe - sem talpazaton, se felettem nem állsz, nem értem miért kellene letérdelnem!
Visszategezésem, úgy hatot rá, mintha korbáccsal ütöttem volna meg! Arca még jobban bevörösödött és közel a gutaütéshez kezdett el üvölteni!
- Mit képzelsz Te mocskos libsi! Itt a saját földemen, letegezhetsz, engem!!!?? - harciasan toppantott a lábával! - Azért áll így az ország, mert nem vagytok hajlandók a közügyéért dolgozni, csak irkáltok, meg pofáztok, mindenféle hülye jogokról! Tudod Te fasz, hogy neked mihez van jogod!???
Inkább nem válaszoltam, hátha így nem üti meg a guta, e föld urát!
- Kussolsz köcsög! Elárulom, itt mihez van jogod! - egészen közel jött hozzám, és így érezhettem a fokhagyma szagát. - Meghajolni előttem Te zsidó, cigány bérenc, meghajolni!
Bár tudtam, hogy be kellene fogni a számat, de van egy pillanat az ember életében, amikor már nincs kedve visszafogni magát.
- Az én gerincem nem hajlik! Maximum törik!
Intésére a két izomagy, akik közül az egyik hitelesítetten beszélni is tudott, elkezdték a felső testemet hátrafeszíteni úgy, hogy közben az alsótestemet a lábukkal és csípőjükkel rögzítették. Lassan feszült hátra a testem, és centiről centire nőtt bennem a fájdalom....valahonnét a kín ködén túlról, folyamatos rikácsolást hallottam - Na törik? Törik?
A saját üvöltésem is már nagyon messziről hallottam, amikor száraz reccsenéssel szétroppant a gerincem...
Nem tudom mikor tértem magamhoz, lassan tértem vissza a jelenbe. Kinyitottam a szemem, testem fölé a selymes nyári éjszaka borított, csillagfényes szemfedelet. Feküdtem a hátamon...nem hagytak az út szélén...berúgtak az árokba! Az érdekes az volt, hogy nem fájt semmi, nem éreztem semmit, hallgattam a bogarak, éji állatok halk motozását.
Körülöttem tengernyi tengeri suttogta, az öröklét álmának vágyát!
(Láng Sándor)
|
|
| |
|
| "hegylako: Tengernyi tengeri" | Belépés/Regisztráció | 2 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: hegylako: Tengernyi tengeri (Pontok: 1)
- zseva Ideje: Június 19, hétfő, 07:04:31
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Már az első mondat után éreztem, hogy tovább kell olvasnom a történetet, annyira ki tudta fejezni azt az érzést, ameddig én soha nem, de utam során sokszor gondoltam erre... "Talán nincs is jobb érzés annál, amikor az ember egy forró nyári délutánon, több órás séta után, úgy ülhet le az ároknak partjára, hogy tudja, nem kell időre elindulni sehová, hiszen nem várják se vissza, se el..."...
Ez pont egy olyan történet, amit megosztott az író velünk, amiről az ember vagy soha senkinek nem beszél, vagy mindenkinek elmondja, okulásképpen...
Bátor ember benyomását keltette a főszereplője. De óva inteném magam attól, kövessem a példát. Az írást többször is elolvastam... lenyűgözött.
A minden mindegy álláspont, ahogy nem adta magát könnyen...
Kemény világunkban kemény emberekre lenne szükség, olyanokra, mint a főszereplő.. Minden elismerésem a történet írójának... |
|
|
|
|
|
Re: hegylako: Tengernyi tengeri (Pontok: 1)
- a_leb Ideje: Június 22, csütörtök, 16:30:53
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nagyon tetszett ez az írás, az építése, a jellemrajzai, szóval nagyon kifejező, megfogott.
aLéb |
|
|
|
|
|
|
