 |
Vers: Netelka: Ima az elesettekért |
|
Netelka
Tétova imámat hallgasd meg,
Te, kinek létezését oly alig hiszem.
Nem kérek mást, csak nézz ide le,
Nézd, milyen sok még
A könnyben úszó szem.
Lásd meg az elkínzott arcokat,
Ahogy az égre nézve téged keresnek,
Kapaszkodót keresve, beletörődötten,
Hitehagyottan, árván is szeretnek.
Lásd meg őket, a szenvedőket!
Láss anyákat gyermekük sírjánál,
Ahogy kezük a keresztfát szorítja,
Vagy kórházi ágyon fekvő beteget,
Morfiumtól kábán elnyúlva.
Nézd azokat, kik fölé szélvihart
Küldtél, s most házuk helyén
Csak a puszta föld maradt,
S ott vannak, kiket kivetett a világ,
S alig maradt helyük a kéklő ég alatt.
Lásd meg őket, a szenvedőket!
Nézd, a balga ember, háborúkat
Szítva pusztítja önnön fiait,
Habzó szájjal gyilkol valami szent
Eszméért - az értelem felsikít.
Vagy mocskos pénzért, hatalomért
Elmetszi a szomszédjának torkát,
Nem hiszem, hogy ezt akartad -,
Kifordult önmagából a világ.
Lásd meg őket, a szenvedőket!
Miért hagyod, mondd miért engeded,
Hogy mit teremtettél, a semmivé legyen?
Neked hatalmad van, tenger sok erőd,
De csak ülsz ott fenn a „hegyen"...
Én nem látom szemed, nem látom arcodat,
Nem tudok hozzád szóló éneket,
Csak érzem, ahogy a sok fájdalom
Görcsbe rántja a szívemet.
Nem tudom, látsz-e engem,
Hitetlenként eljut-e hozzád szavam,
Nézd, még kezem is imára kulcsolom,
Pedig bennem ezernyi kétség van.
De kihez fordulhatnék, ha látom a szemeket,
A kezeket, mik az ég felé nyúlnak?
Hozzád kiáltok az elesettekért,
S bízva bízom, hogy meghallod szavamat.
(Sárhelyi Erika )
|
|
| |
|
