 |
Vers: Cupi: Gondolatvers |
|
Gondolatvers.
Kocsmabűzben füstölt agygőzcsapoláson
egy tróger, fejemhez vágta utálatát,
s kupáncsapott egy marha kérdéssel:
- Hát hazádért vajon halni tudsz -e?
E balga kérdéssel fejbeverve csak napok után éled az érv,
s kósza érzelmek káoszában, görcsök között,
a csend visszhangjaiban vajúdik a gondolat.
- Is!
Hazádért vajon halni tudsz -e?
- Kong az térben, egy agresszív harang,
arcomba lihegve tornyábol ezerévnyi huzat.
- Feláll a szőr a hátamon.
S miközben két slukk között, kínvigyorog hamutartómban a közöny,
fapofáim arnyékában magányosan sirnak gondolataim.
Hazám.
E szónak -csak így önmagában- van e értelme több,
mint meztelen idő talpnyomából feltörő érzelemcsokrok illatának?
Vagy az ezerévek kabát nemzetiszínű gombjainak?
S a válaszok nyomában feltörő kérdéspatakokat
míly gátak terelik össze, olykor ütemes, szavakat tajtékzó,
dühöngő folyammá? - Ki mondja meg, hogy mi az?
Bugyogó kérdések tánca, ezerévek folyója, áradó gondolat özön,
Hol rakja ki majd ha megindul, a méhében kihordott válaszokat?
Hol épít majd szigetet belőle?
Vagy éppen új Hazát
- Gyilkos ártéren?
Vagy ki szigetén rakja le hordalékait, egy új közöny iszapja alá?
A gátak. - Gátak -e?
Hiszen hányszor öltek már csak a szóra is oktalan.
Hányszor hangzott el, mint magasztos küldetés,
s lett rablánc, vagy szögesdrótkalicka más kezei között.
Égő lobogók, véres zászlórudak,
koszos vásznak alatt kórusban éneklő holtak.
- Fényes szelek. A látszat. De mi nem az?
- Lobogók. - Zászlók -e mind?
Cafrangokra szárított tépett jelképeim,
Koszorúzó hegyekbe szítt szittya ráncok,
torz alakja koronát vet emlékeim földjén,
közönyös időbe fagyva a nyergén a szellem, mákviragot terem.
Míly torz világ is ez a miénk.
A múlt fénysebességen áll,
a ma cammog, vánszorog,
s a változni képes holnap egyszerű fikció.
-Aztán lassan kel a nap, s az eleddig
árnyékban kuksoló féligválasz is előkerül.
- Jó soká.
- Haza?
Hol apám született, vagy netán anyám?
Vagy sorban minden őseim?
Hisz nekem, már csupán három generáció mélységében is,
az ezer merföldnyivé nőtt távolság, mint szürke köd,
bizonyára eltakarja a kerdés hatásara földgömbbé tágult szemem.
Még egy röpke utóirat:
Vidulj!
Talán már nem kell újabb 10.000 év ahhoz,
hogy ugyanakkora lehessen a te hazád is, természeti jogon,
mint volt annakelőtte, tízezer éve, - őseidnek is.
Születésük idejétől fogva, és mindhalálig.
- Az egész Föld.
Epilógus
Ki halállal akar értelmet adni rövidke életének, az nem is élt.
|
Ideje: Január 16, kedd, 08:09:10 - kerlac
|
|
| |
|
