[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 347
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 347


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Próza: Milkha: Nagyon Kristóf




Nagyon Kristóf

/November (2)/

Almás Kristóf vasárnap délelőtt úgy tizenegy után, erőt véve magán, belerugdosta lábát letaposott sarkú kopott házicipőjébe, és kicsoszogott, hogy kiürítse a héten dagadtra púpozott postaládáját. Kristóf leginkább egy szomorú, ballagó medvére hasonlít így túlaludva magát a hétvégi egyetlen lehetséges pihenőnap kezdetén. Komótos és lassú a mozgása, fejét kissé mindig jobbra billenti, szemeit gyakran csak annyira nyitja ki, hogy éppen hogy lásson valamit a szűk résen át.
Meztelen lábát megszúrta a hideg novemberi levegő. Komfortérzete hirtelen megint a nulla szint alá húzta magát. Ilyenkor a házban és a ház körül uralkodó rendetlenség és kosz is súlyosabban nyomasztotta, mint máskor.
Rendet szeretne maga körül, nagyon vágyna rá, a rendhez azonban idő kell, az meg nincs, így erre nem sok az esélye.
Ez már menthetetlenül majdnem tél a francba –kesergett magában fagyos lábakkal és dermedt kedélyállapottal. A postaláda a kertkapu aljába vágott dobozka volt. Fedelét leamortizálta a sok évnyi történés, így postáját többnyire vagy megtartotta az ezernyi reklám, vagy csak az maradt benne, amit a maszatos nedvesség beletapasztott. Most tele volt színültig, sőt a kapu előtt is tornyosodott egy reklámhalom, benne egy egy postai értesítő.
Rosszkedvűen, széles terpeszben állva szedegette a szemetet, és válogatta ki belőle amin esetleg címzés jelölte, hogy az küldemény.
Rosszak az izületei, kopott a térdében a porc, a húsz év aktív sport rokkanttá tette mint mondja, így nem tud leguggolni, közel két méteres magasságából kell lehajolnia ha valamit föl akar szedni, de a cipőfölvétel sem könnyű tortúra az életében amit terebélyesre nőtt hasa csak tovább komplikál.
Miután végzett a postaláda ürítéssel egészen megszédült, arca belevörösödött a munkába, halántékán pulzáltak az erek.
Hiába írtam ki már százszor az egyfejűnek, hogy reklámot ne!, csak teletömi ami belefér – morgott magában, zihálva ballagott vissza a házba letaposott sarkú házicipőjében, hideg, fagyos lábakkal.
Eszter ideköltözhetne – gondolkodott. Jobban elbírnánk együtt a házzal. Végtére is félévnyi együttjárás után ez volna a természetes. Valamiért azonban mindketten kínosan kerülték eddig az összeköltözés kérdését. Valószínű a lány sem akarja még.- nyugtatta magát ilyenkor, mert zaklatta őt az a bizonytalanság, hogy nem tudta eldönteni mi volna neki a jobb.
Így Almás Kristóf egyedül élt. Ez bánata volt neki, de valahol azt is tudta, hogy nagy megpróbáltatás volna számára máról holnapra egy csaj állandó kerülgetése és folyamatos koordinálása.
Mert a csajokat irányítani kell. No, meg másokat is. Ez az ő karmája, hogy folyton neki kell megmondania mikor, mit, és hogyan. Nehéz karma az övé, fáradtabbá is lett mára a koránál. Most tölti be a napokban a negyvenkettőt, de van, hogy vagy hatvannak érzi magát. Persze csak ilyenkor, amikor sokat aludt, amikor az ébredés nem sürgette sehova és volt ideje ráeszmélni, hogy ma is magányosan ébredt, amikor kint ilyen feltartozhatatlanul tör le minden életet az ősz, amikor fázik a házban, és éhes, és ahhoz, hogy főzni kezdjen előtte még elkell mosogatnia.
Ilyenkor öreg, ilyenkor megteheti, hogy öregnek érezze magát, mert nem látja senki, ő ugyanis egy büszke ember. Vagy ahogy ő mondja: böszke.
Legtöbbet belül él, magában, ott gondolkodik, analizál, fogalmaz, érvel, és igazol. Leginkább magát igazolja, egoját félti, gondozza, védi mint anya az egyetlen kölkét. Ha ő is maga ellen fordulna, talán fel is köthetné magát.
Hohó, igencsak erős kötélnek kellene lennie annak, ami őt elbírná – nevetett föl magában a gondolatra, ugyanis ő egy nagyon nagy ember. Nagy a termete, lába, keze, feje, önmagába vetett hite. Mindig is nagy volt, és ez már egészen korán meghatározta a világhoz való viszonyát.
Mondta is Eszternek, - amikor a lány legutóbb arról beszélt neki, hogy három éven belül gyereket szeretne- hogy nehogy aztán egy olyan nagyon nagy gyereket csináljon neki, amilyen ő volt. Mint mondja, akkora volt mint egy bomba, szülés után szegény édesanyja nem látott öt napig.
- Majdnem megöltem az anyámat – ingatta a fejét – olyan nagy voltam. Tudod illene hozzám a gyerek. Eszter én egy nagyon jó apa lennék, tudom. – mondta aztán, de arról azért nem volt meggyőződve, hogy azt a gyereket Esztertől szeretné. Úgy érezte, valamiért a lány nem értékeli, nem becsüli őt eléggé, talán még cinikus is néha vele, bár lehet, hogy ezt csak ő érzi így, annak folyton huncut, talán kicsit pimasz nézése miatt. Pedig neki nagy szüksége van a méltánylásra, mert úgy gondolja, hogy ő kifejezetten és nagyon tehetséges ember. Ha végiggondolja hányszor állt már föl a semmiből, és alkotott újra nagy dolgokat maga körül, hát egészen beleszédült az újra rátörő felismerésbe. Erről beszélt a minap Eszternek is, mert ő ezeket a gondolatait megszokta osztani azokkal akik kedvesek a számára, de ez a lány most sem értette meg. „Kristóf, te nagyon nyomasztasz!„ csattant föl akkor Eszter, amit Kristóf nem értett, nem akart érteni, és érezte legbelül, hogy nagyon bántja őt a dolog.
Főzni kezdett. Határozottan állt neki, bár fogalma sem volt róla még, hogy mit fog készíteni. De az ő életében olyan nincs, hogy ne valami remeket. Állt a konyhában, a kuplerájban, és szemlélődött. Talált egy üveg meggybefőttet. Ezzel valamit tennie kellene -gondolta, mert tegnap leitta a levét. Elővett a hűtőből egy darab pulykamellet, amit még előző nap vett gondosan, mert mit lehet azt nála tudni, mikor tör rá a kulinális művészi kedv. Fölaprította hát a mellet, csöppnyi olívaolajon megpirította, fűszerezte mindenfélével, ami kéznél volt, imádott rögtönözni. Majd fölengedte picit, hogy lefedve puhára párolja. Munka közben aprókat nyelt, érezte, hogy ez is nagyon jó lesz. Bontott egy üveg vörösbort, és ivott egy pohárkával, mert egészséges. Meg mert szereti. Löttyintett belőle keveset a húsra is. Mikor elkészült a ragu, ráborította a meggyet, nagyon beleszagolt az ételbe, és úgy találta, hogy egy kevés gyömbérrel tovább fűszerezi az ételt, mielőtt az teljesen elkészül. Rizst gondolt köretnek, amit mindig úgy készít, hogy egy kis fej hagymát héjastól a rizshez ad, így a hagyma nem csak az ízét, de a színét is kiadja magából. Ahogy a rizs megpuhult, tálalt magának.
Miközben ebédelt, tűnődött, hogy már megint milyen nagyot főzött. El is határozta, ott az asztalnál, hogy elmegy Eszterért, és megkóstoltatja vele is ezt a fergeteges meggyes pulykaragut.
- Eszter, én nagyon jól főzök – mondta a lánynak már útban hazafelé. Eszter mosolygott és bólintott, majd valami olyasfélét mondott, hogy aki szeret enni az jól is főz.
- No, nem azért – nevetett föl Kristóf. –Igaz, nagyon tudok enni.
A ház előtt aztán nehezen parkolt, de pillanatig nem gondolkodott másik parkolóhelyben. Vagy öt percen át centizett előre, hátra, nagyon koros kocka Volvojával, míg végre helyére került az autó. Eszter meg is dicsérte, milyen ügyes volt.
- Ez egy nagyon nagy autó, Eszter – mondta – és ami csodálatos benne még, hogy nagyon keveset fogyaszt.
Hamar megvacsoráztak, és sok idejük maradt még az estéből, kint nyirkos hideg koratél volt, bent a házban gyömbérillatú kellemes meleg. Szeretni kezdték egymást.
Kristóf nagyon szeretkezik, nagyon odateszi magát. Kemény, sziklaszilárd férfi ő az ágyban is. Annyira sziklaszirárd , hogy maga sem érti hogy szaladhatott át a vonásain az a megengedő, ellágyult mosoly, ami akkor uralkodott el rajta, amikor a lány gyönyörét megpillantotta. Ez az őszinte tűnődés olyan eddig sosem látott kedvességet rajzolt Kristóf arcára, hogy a lány azonnal megfeledkezve előbbi gyönyöréről a lelkében ujjongott fel. Utóbbi öröme messze felülmúlta az előzőt.
- Nagyon szeretlek – suttogta Eszter
- Nagyon? – kerekítette el a szemét Kristóf
- Nagyon.
- Akkor jó.
Ideje: Január 22, hétfő, 19:27:47 - kerlac

 
 Nyomtatható változat Nyomtatható változat  Küldd el levélben! Küldd el levélben!
Vissza a kirakathoz

02. szám

Elnézést, nem lehet hozzászólni ehhez a tartalomhoz.

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.39 Seconds