|
Vers: Csillagtalan: Nem baj többé... |
|
Hogy rohannak csókok,
ölelések szakadnak
nem baj többé,
nem sír bennem az
éjszaka, mely elmaradt,
a tehetetlen vágy,
s az, ha csak az
álmatlanságtól
kócos az ágy.
Minderre van ok,
de nem én vagyok.
A bágyadt búcsúzás
nem küld el,
nem is marasztal,
csak van, mint mi
mindannyian.
Méla boldogság ez,
simogató éles köröm:
mert ha a bú nem
én vagyok, hát hogy
lehetnék öröm?
Nem álmodok már,
így élni jól lehet,
így próbálok észrevétlen
összeforrni veled.
Mindent együtt akarok,
sóhajt, mérget, bánatot.
Szemed éber zöldjét
sötétülni látni,
elaludni könnyes
csókokkal a számban,
és nézni elégedetten,
ahogy eszel,
mert aki eszik, az él,
élni akar valahol belül,
és aznap talán már
nem hagy egyedül.
És majd ha csókolsz,
ha újra, ha megint
és nagyon,
csak arra kérlek,
ajkaidat csendesen,
lassan tapaszd
szívem öreg, varos
sebére.
|
Ideje: Január 22, hétfő, 18:32:35 - kerlac
|
|
| |
|