| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Próza: Emericus: Fecskemese |
|
A tavaszvég igencsak kimerített. Fáradtan, olykor álmosan jártam haza. Szerettem kiülni a házam elé az alkonyi nap sugaraitól süttetni, jó kis söröcskétől meg növelni a pocakomat. Aznap is így történt. A házam előtti padról jól láttam a buszmegállóba igyekvő népeket, a gyönyörű futórózsát és persze az új szenzációt: a kis fecskéket.
Majd egy éve már, hogy egy szorgos fecskepár kiszemelte a ház ajtaja előtti hatalmas párkányt, mely védelmet nyújtott a vihartól is. Épült-szépült a kis sárfészek tavaly hosszú heteken át, mígnem a zordabb időben a mi fecskéink is felkerekedtek - tán Afrikába mentek telelni - s egyszercsak nem voltak sehol.
Áprilisban visszatértek, s pár hét után izgalommal vettük észre, hogy a fészek tojásokat rejt. Mindjárt ötöt. Úgysem bír annyit kikölteni egyszerre - mondta a nagybátyám, aki nálunk lakott. Nem fogadtunk. A fészek egyszerűen reménytelenül kicsinek látszott. A szülők a költés után rendszeresen a közeli villanydróton éjszakáztak, csak akkor jöttek a fészekhez, ha hoztak valamit az örökké éhes fiókáknak. Azok meg csak nőttek, nőttek...
- Nemsokára repülni fognak - jelentette a nagybátyám, aki a nap nagyrészét a kert szépítésével töltötte.
- Mind? - kérdeztem ostobán. Hát persze, hogy mind, az öt kis fióka már szinte kilógott a fészekből. Közel a nagy pillanat.
Aznap este szokásos időben tértem haza. Milánói makarónit vacsoráztam, majd fogtam egy doboz sört, és kiültem a ház sarkához. Figyelni kezdtem. Nem is hiába.
Fecskeanyu nyugtalanul bújt párjához. "Vajon rászánják-e magukat?"
"Bizonyosan" - válaszolt Fecskeapu - "csodaszép az idő, nincs már nagyon meleg sem, nem fúj a szél. Hej, ha a saját első repülésemre gondolok, az is ilyenkor történt..." - Fecskeapu biztosan belefogott volna valami hosszas nosztalgiázásba, de Fecskeanyu lepisszentette. Szárnyacskák suhogása hallatszott a kapualjból. Hamarosan megjelent az első fióka. Elszántan verdesett, a levegőben kissé imbolyogni látszott, majd hatalmas igyekezettel, lassan elemelkedett, és nagy megkönnyebbüléssel huppant a villanydrótra, Fecskeanyu mellé. Fecskeanyu szemében minden bizonnyal könnyek csillogtak volna a meghatottságtól, már ha a fecskéknek volnának könnyeik. De valami hasonló nyilván van nekik. Fecskeapu is büszkén húzta ki magát. "Az én fiam. Vagy... az én lányom"- mondta, mert ebben még ő sem volt elég bizonyos. Jött a következő elszánt kis repülő. Majdnem elvétette a drótra ülést, aztán mégis sikerült neki. A harmadik könnyedén, szinte játékosan repült, kecsesen ült a többi mellé. A negyedik jött, mint a szélvész, tett egy plusz kört, mintha nem bírna a saját erejével, majd szépen beült ő is a sorba.
"Hol a kis Szürkefejű? - kezdett aggódni Fecskeanyu. Tényleg, ennek a kis fecskének szürkébb, borzosabb is volt a fejecskéje a többiekénél. Hol lehet?
Fecskeapu visszarepült a fészekhez. Ott reszketett szegény kis Szürkefejű a fészek peremén, ahonnan nem merte elrúgni magát.
"Szedd össze magad! Hát micsoda dolog ez? Fecske vagy, vagy nem vagy fecske?" - pirított rá az apja.
"Nekem ez nem megy, nem megy!!!" - csipogta a fióka kétségbeesetten.
"Hinned kell magadban! Bízz a szárnyaidban! Megcsinálod, ahogy mi is megcsináltuk, ahogyan a testvéreidnek is sikerült."
Szürkefejű az öngyilkosok elszántságával kivetette magát a fészekből. Csapkodott a szárnyaival, de erőtlenül. Nem zuhant le, inkább csak úgy ferdén odapottyant az aranyeső tövébe, a laza, porhanyós földre. Így is jól megüthette magát, de nem tört el semmije. Hallotta maga felett a szülők és a testvérek kétségbeesett csipogását.
"Látjátok, nekem nem megy..." - szólt elhaló hangon. Szülei körözni kezdtek fölötte.
"Nem törött el semmid, csillagom? Még megpróbálhatod, így, ni!" - próbálta mutatni a repülés fortélyait Fecskeanyu. Ám a győzködés nem segített. Szürkefejű csak gubbasztott a bokor alatt. Később tett még néhány kísérletet, felugrott pár arasznyira, majd visszaesett, hogy lássák: neki van igaza, neki ez nem megy. Fecskeapu elkeseredetten ingatta a fejét.
Szürkefejű csapkodása feltűnt még valakinek: a szomszédék Manci macskája közeledett nagy kényelmesen. Manci úgy meghízott a sok macskatápon, hogy a fürge egérkékhez nem sok szerencséje lehetett. Ám egy repülni képtelen madárfióka, lenn a földön, az már igen... Manci ugrani készült. Szürkefejű észrevette, szemecskéje kikerekedett a félelemtől. Előbb ugrálni próbált, de a macsek csak közeledett. Végül, egy hirtelen mozdulattal a levegőbe emelkedett, erőteljes csapkodással egy pillanat alatt otttermett a többiek mellett. Alighanem érezte a faroktollain a Manci karmait, de ez csak fokozta erejét.
"Bravó" - ujjongtak a testvérei. Fecskeanyu is odavolt a boldogságtól. Csak Fecskeapu ücsörgött a dróton szótlanul.
"Látod Apu, nekem is sikerült! Én is fecske vagyok!"
"Látom"- mondta Fecskeapu.
"Te nem is örülsz?" - kérdezte Szürkefejű.
"Dehogynem. Megszabadultál életed első ellenségétől. Életben maradtál, ez nem kis dolog. Sokat tanultál, tudsz repülni. Szóval: örülök. De..."
"De?"- Ezt már Fecskeanyu kérdezte, mert kíváncsi volt, hogy ugyan mi bántja még a párját.
"De sosem leszel olyan büszke és szabad, mint a testvéreid."
"És miért nem?" - kérdezte Szürkefejű egy kicsit megbántva.
"Amikor először próbáltad, nem sikerült, mert nem volt elég hited önmagadban. Kellett volna, hogy legyen, hiszen fecske vagy, és minden fecske tud repülni. Amikor mégis sikerült felszállnod, a félelem vezetett. A félelmed tehát erősebb mint a hited. Segít majd túlélni mindent, de a saját félelmed rabja leszel. A testvéreid hittek önmagukban, így elkerülték, hogy megismerjék a félelmet. Erős a hitük, ezért szabadok lesznek."
Itt éreztem először, hogy valami nem stimmel. Egy fecske, amelyik nemcsak beszél, de még filozofál is, az már sok. És hirtelen csörömpölésre ébredtem, ugyanis a sörösdoboz kiesett a kezemből, le a földre. Kicsit odébb, megpillantottam azt a rusnya Manci macskát, néhány arasszal előtte a remegő kismadárral. Manci a zajra megrezzent, fejét lehúzta, felém nézett. Majd adok én neked kisfecskét, te törpetigris, és felé dobtam a papucsomat...
|
Ideje: Március 13, csütörtök, 19:56:24 - Netelka
|
|
| |
|
Vissza a kirakathoz
 |
|
|
|
|
| "Emericus: Fecskemese" | Belépés/Regisztráció | 2 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Emericus: Fecskemese (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Március 18, kedd, 16:36:42
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Kis történeted nagyon tetszett. Egyszer szemtanúja voltam hasonlónak, és a fecskeszülők iszonyú zajt csapva zuhanórepüléssel támadtak a macskára, próbálták a figyelmét elterelni, megijeszteni. Mikor ezzel nem érték el a várt hatást, az egyik fecske úgy tett a macska orra előtt mintha ő is lezuhant volna, hihetetlen közel engedve magához a macskát. Mikor odaugrott volna a macska félelmetes lélekerővel elröpült. Be kellett avatkoznom, mert a macska győzött volna, ugyanis a kis fióka, nem tudott felszállni a földről. Feltettem egy faágra és onnan újra próbálkozott. Nehezen de győzelemmel végződött az eset... Nagyon tetszett a történeted...:)))) |
|
|
|
|
|
|
