| Küzdőtér |
|
|
|
imoen
Februári hideg estén a céges autóból kiszállva vonszolom a kapu felé dolgaim. Egy nagy válltáskámat, sok kis dologgal telve, egy nagy laptop-táskát, benne elintézetlen iratok tömege. Bizony, egy dolgozó nő kelléktára. Miért is nincsen Siványi kezem? Nehéz a vállnak, nyomasztó a szívnek; érzem, hogy megrian a mélyben a látszat-nyugalom kéreg.
Kulcs a zárban, forgatom, cibálom, s nagy nehezen túljutok az első akadályon. Havas úton csoszogok a második zár felé. Akadozik az ajtó, paprikázott hangulattal, szemfelsütve fohászkodom: Hadd jussak be, hé! Harmadik ajtó, újabb kín; sötétség, egy nagy kulcs-csomó. Melyik fém a jó?
Benn vagyok, itt vagyok. Végre, magam lehetek. Leteszem a batyuimat, cipő, kabát is mind le gyorsan. De hideg van! - morgom félhangosan. A konvektort négyesre tekerve toppantok haragosan. Hahh! Szakad fel a sóhaj, fáradtan az ágyra ülve, roskatagon elmerülve remeg bennem a düh. Körbenézek, s nem lennék már egyedül. Az energia-takarékos félhomályú szoba csendje még jobban feldühít, vágyom a melegségre, bókra, fényre, párom ölelésére. Majd téblábolva a szoba-konyhában, le- s fel csámborgom, fennhangon mélázva, mi is lehet a bajom?
Hiszen a megszokott napi rítus végre lezajlott, a jövés-menés elmúlik. Nyolcórányi munka, felelősség, sziszifuszi harcok, felém áramló álnok szavak, és tettek után a nyugalom vár itt.
Kész csoda, hogy időben, még a beszélgetős műsorok előtt hazaértem. Ide, haza. És újabb rengés érkezik. Biztos, hogy jó ez így? Bérleményben élve, kicsinységek válnak hirtelen Csomolungma-szépre. Felmosó vödör a szobaajtóban, rest volt, ki padlót tisztított.
Kosz, szemét és romlott étel a konyhai szemetesben; de miért éppen ott ömlik túl? Holnap végre kukanap lesz, miért nem abban bomlik el jól?
A fürdőbe lépve ér a következő stressz, automata mosógépünk piros fénnyel jelez. Hahó, dolgomat elvégeztem, a tiszta ruhák teregetésre készek.
Na, nem, ez már sok! Kezet mosok, és kifordulok. Cserepesre száradt szám kívánom finom nedűvel hidratálni; de ni! Hol van? Hová lett? A palack reggel még szemmagasságban a pulton integetett. Sebaj, látom már. Leköltözött délre, hogy meleg érje, lehajolok érte.
Kész. A szobába érve a beszélgetősre kapcsolok, bár ez sem egyszerű dolog. Perceken keresztül izzítja magát a zajláda, így a hangyafutamot némán bámulva dőlök az ágytámlára. Lassan pakolom a párnákat, a takarót, s kezembe akad egy-két puha dolog.
De végre, megjött a kép és a hang; agymosott lehetnék-e? Párjukat megcsalás okán a piedesztálról letaszították, kínok között kapcsolatukat megszakították. Gyermeküket bíróságra citálva, pert nyerhet az ellenük. Ezt a sok ostobaságot mi tényleg nézzük?
Bambán meredek a kezemben tartott puhaságokra. Egy piros pulcsis sárga, és egy nagy orrú barna, gombszemű és lomha, maciforma.
És végső csapást mér rám az élet, elönti gyomromat a lávaszerű méreg. Elfojtott harag, fáradtság és bánat, emelkedik magasra, töri át a gátat. A gátat, mi elválasztja lelkemet agyamtól, itt már csak a szenny parancsol. Hűsítő csatornán keresztül bukik ki szemeimből a könnyekké fagyasztott méreg, tiszta, fehér zsebkendőbe és a mackók testére omlik rá a kéreg. Megvan hát a bajok oka. Bizony, más itt szóba sem jöhet. Hiányzik nagyon, kitől a kedves macikat kaptam, Ő, a nagy Ő, aki még órákon át igában hajt a jattra. Ölelem a mackókat, sírok és nevetek, aztán újra sírok, és újra nevetek. A kedves macitestektől kiárad feszültségem, lassan újra visszatér belém az élet. Hiszen hamarosan, cirka öt óra múlva, Papamaci párom ideér, és bújva, bűzösen a munkától, ’Jó éjt’ csókot cuppant könnyes arcomra.
Így nincs is mitől félnem, harag, fáradtság és bánat, nagyon gyorsan válasszatok más gyomrot, ágyat! A könnyek gyorsan eltűnnek, marad a zajládából áradó őrület, és a békés, családias, macicsődület.
|
|
| |
|
Vissza a kirakathoz
 |
|
|
|
|
| "imoen: Könnyeim " | Belépés/Regisztráció | 3 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: imoen: Könnyeim (Pontok: 1)
- Julianna (julianna41@citromail.hu) Ideje: Július 05, hétfő, 13:16:32
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Értem ezeket a könnyeket. Nagyon jó leírás. Melyik dolgozó nő nem élt át hasonló érzéseket? Élvezettel olvastam az írást itt a kirakatban. |
|
|
|
|
|
Re: imoen: Könnyeim (Pontok: 1)
- kiralylany Ideje: Július 12, hétfő, 09:47:13
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Azon töprengtem, életed melyik időszakáról szól ez az írás? Fiatalságot idéz bennem, de amikor íródott, talán már elmúltak a "szennyes, koplalós" idők. Persze csak: talán. Lehet, hogy jól mellétrafáltam. Nekem ez az érzés mindig a fiatalság... mert én akkor voltam nagyon hasonló cipőben, és éltem át ezeket az érzéseket. Gratulálok a kirakathoz! |
|
|
|
|
|
köszönet (Pontok: 1)
- imoen Ideje: Július 12, hétfő, 17:54:26
(Adatok | Üzenet küldése) | Szia Julianna!
Szia kiralylany!
Köszönöm, hogy elolvastátok, és örülök, hogy tetszett!
31 évesen íródott, és ez nem olyan régen volt...
Az akkori versenyre írtam, éppen aktuális hangulatban...
Jó volt újra elolvasni nekem is, mostani depis hangulatomat az utolsó mondat újra elűzi, talán. |
|
|
|
|
|
|
