naiva: Az élet fiókjai
Dátum: április 01, vasárnap, 21:50:47
Téma: 126. szám
Hány fiókot rejtegetünk lelkünk mélyén?
Hányat húzunk ki minden nap, kicsit elmélyülni tartalmában, és hányat tartunk zárva?
Melyik az, amelyet bár bezártunk, néha mégis előkeressük hozzá a kulcsot, és elfordítva a nyikorgó zárban, feltárjuk?
Lelkünk tele van életünk emlékeit őrző fiókokkal…
Gyermekkor… Sokszor belelesünk, kutakodunk benne, keressük az elmúlt érzéseket, az önfeledt, gondtalan időszakot, mikor versenyt futottunk a széllel, és rácsodálkoztunk a végtelen kék égre. Cserebogarat fogtunk, és színes szárnyú pillangót, csigákat kerestünk az eső után a nyári kert buja zöldjében. Száguldott a szánkónk, Holle anyó párnájából hullott, csak hullott a toll… Szabadon visongtunk, és megkóstoltuk, milyen ízű a hó.
Ezt a fiókot gyakran kinyitjuk, hátha újra megérezzük a nyári eső utáni föld illatát, s hidegtől vöröslő markunkban, az olvadó hógolyó ízét…
Vágyódva nyitjuk ki ifjúságunk rekeszét… Ott lapulnak a nagy szerelmek, boldog ölelések, az első csókok, és a szakítások utáni átzokogott éjszakák. A nagy bulik, áttáncolt, koncerteken végigtombolt évek… A nagy találkozások, lázadó beszélgetések, hitünk a jövőben. Álmok, vágyak suhannak elő a fiókból, s mint áttetsző koboldok tűnnek el mély sóhajunk nyomán…
Csodát rejtő fiókunk, a gyermek születése… Élet, mely belőlünk fakadt, lélek, mely a szemünk előtt csodálkozik rá a világra. Boldog mosollyal nézzük a lelkünk mélyén megörökített fotókat: az első lépések, az első fogacskák, a szavak, az óvodai szereplések, a büszkeség és hála, hogy részünk lehet egy emberke világra eszmélésében. Beszippantjuk a babaillatot, belenézünk az ártatlan gyermekszemekbe, mielőtt becsukjuk ezt a boldogság-fiókot.
Halottjaink fiókja nehezen nyílik, fájó lelkünk magába zárja. Előbújnak a szellemek, öreg, eres kezek nyúlnak utánunk. Könnyel öntözött emlékek, temetések és koporsók, melyek szaporodnak éveink múlásával. Rokonok, barátok intenek a múltból, de élnek, a jelenben is élnek! Majd csak velünk halnak meg végleg.
Egy fiók mindig marad számukra bennünk…
Vétkeinket, elrontott lépéseinket, rossz döntéseinket őrzi a nyikorogva nyíló, kulcsra zárt fiók.
Mégis ki kell nyitni, ha fáj is szembe nézni velük… Szabadon kell engedni a múlt démonait, elfogadni őket életünk részeként, hisz valamikor velünk éltek. Ez a fiók sötét… Csak mi tudjuk, mit rejt, és talán tanulunk is a hibákból, ha őszintén szembenézünk velük. Majd újra elfordítjuk a kulcsot és továbblépünk… Mert állandó bűntudatban élni nem lehet. Nem szabad.
Van egy fiók, melyet nem mi nyitunk ki… Egy szerető szív tárja fel, lehet barátunk, társunk, szerelmünk… Rámutat a bennünk lévő értékekre vagy hibákra. Rámutat egy olyan önmagunkra, amelyet talán mi sem ismerünk. Segít, és tudással ruház fel: az önismeret tudásával. A jobbá válás lehetőségével. Igen, csupán egy lehetőség: elfogadjuk-e a felénk nyújtott segítő kezeket, hagyjuk-e szeretni magunkat, hajlandóak vagyunk-e elhinni, hogy jók is lehetünk. Tudunk-e abban is hinni, amiben eddig nem mertünk…
Ez a befogadó fiók mindig legyen nyitva! Engedjük be a szeretet, fogadjuk el, ismerjük meg jobban önmagunkat! Merjünk boldogok lenni!
Sok-sok fiók lapul még lelkünk mélyén, és számuk egyre szaporodik. Titkaink, örömeink, sikereink fiókjai.
És még sorolhatnám…
Gondolkodj el: Te vajon melyiket nyitogatod, benned melyik tárul fel legtöbbször?
Sokat elárul rólad!
|
|