felix: Remeteség
Dátum: Május 31, csütörtök, 21:55:10
Téma: 130. szám
Csak ülök fenn a csúcson én,
Előttem satnya fácska,
És görbül, kínlódik szegény,
Langyos esőre várva.
Egy madár szórt le egy magot
A meddő sziklafalra,
S az itt is erőre kapott,
Amit lelt, mind befalta.
És előbújt a zöld magonc,
Gyökért növelt a kőbe.
Erő, kitartás; mind, mi vonz,
Ezért ülök előtte.
A szél tisztítja lelkemet,
Napfény foltozza szívem,
Bár hangot nem hall, csak remeg,
Dalolok néki híven.
S ma rám mosolygott kedvesen,
Felhőt csak fentről látott,
Szomját nem oltja semmisem,
Mégis hozott virágot.
De jaj, sosem lesz majd gyümölcs,
Hiába bátorsága;
A törzse görbe, csorba görcs,
Lobonc a koronája.
A könnyeimmel öntözöm,
Mi szemeimből árad,
De hiába a könnyözön,
Csak annál inkább szárad.
És önmaga fejfájaként
Ma is ott áll a fácska
S nem vigasztalja más szegényt,
Csak vadmadár-dalárda.
|
|