AngyaliAndi: Pöhöly
Dátum: Augusztus 16, csütörtök, 18:46:42
Téma: 134. szám
Aki egy picit is ismer engem, az tudja rólam, mániákusan imádom az évszakok hidegebbik részét, amiből logikusan következik, hogy a melegebb szakaszokat viszont ki nem állhatom.
Minden évben, úgy február tájékán megfogadom magamnak, innentől kezdve másként állok a dolgokhoz. Megtanulom szeretni a tavaszi pihe-hóesésben pompázó tájat, a szálló pollenektől dudára dagadt orromat, az erős fénytől könnyben- majd úgy egy hónap elteltével vérben- úszó szemeimet. Imádni fogom ha egy melegebb napon a saját zsíromban fogok kisülni a tök sötétre beárnyékolt, ám semmilyen módon nem hűthető szobám mélyén, ha az autómban a kormány mintája belesül a tenyerembe, mihelyst hozzáérek, s kéthetente gumiztatnom kell a kerekeket, mivel egy-egy keményebb zöldlámpa rajtnál odakenődik a fele az egyébként igen romantikusan csordogáló aszfalt tetejére.
Én őszintén nem akarom bántani honunkat foglaló Ősapáinkat, de igazán megállhattak volna kicsit fentebb is.
Nálam a veszélyes időszak kezdetét a Valentin nap jelzi. Az valahogy olyan vízválasztó- féle. Az emberben már csitul a karácsony varázsa, egész megszokja az ólomszürke égboltot is, és akkor zsupsz, berobban a rózsaszín szappanbuborékokba csomagolt, vattacukortól csöpögő hupilila egerek hada. Ekkor- az év 364 napján amúgy normális - népesség nagy része teljesen meghibban és képes a leglehetetlenebb tárgyak vonzásába kerülni. Kiábrándító, amint meglett öltönyös férfiak azon tanakodnak, vajon mi lenne a legmegfelelőbb ajándék barátnőjük számára: a piros tollboás műköröm dísz, vagy az uv-sárgán világító tanga bugyi.
A februári sokkot túlélve a március aránylag nyugodt időszak. A bajok kezdete igazából húsvét tájékára tehető. Csodaszép virágdíszbe öltözködik olyankor a világ, s én isten bizony örömködnék is a látványban, ha nem zavarna picit az a két vattacsomó, ami kamillás pakolás gyanánt takarja a fél fejem, lelohasztandó azt az öklömnyi duzzanatot, ami ekkoriban a szemem helyén keletkezik a csodaszép virágdíszbe öltözött világ folyományaként.
A húsvét küzdelme a tojás allergiával folytatódik, ami érdekes módon egyéb sátoros ünnepeken elkerül, a nyúl érkeztével azonban rajtam olyan aktivitással tör ki, hogy még a kalocsai fatojásoktól is kiütődök. Kezdek már azon gondolkozni, hogy eme elemi erejű csapás a barka és a tojásfesték együttállásakor következik be.
Május… A május egy külön fogalom. Nem csak a szemem dagadása nem múlik, de társul hozzá még egy igen kellemes influenza – szerű tünet is. Az orrom gyakorlatilag az első nyárfa – pöhöly anyahajó elhagyásakor a duplájára duzzad, s teszi ezt mindaddig, míg az aranyat érő eső el nem mossa. Csak szólni kéne az illetékeseknek, hogy az egész havi aranyesőt nem fél óra alatt kérjük.
Ami megunhatatlan még a májusban, hogy esély sincs arra, megfelelő ruházatban induljunk el otthonról. A hőmérséklet tíz percenként változik úgy tíz- húsz fokot, és a frizurád tuti elmúlik nyomtalanul negyedórán belül. Ugyanis ha esik az eső, akkor a hozzá tartozó tájfun is bizton megérkezik, az ernyővel meg maximum Mary Poppins – mutatványokat lehet előadni. Ha meg kisüt a nap, azt oly hévvel teszi, hogy nincs az a hajformázó hab, ami ne kemény páncélként sülne a fejed tetejére ilyenkor.
A június már kiborító. Allergia –nyáladzásom kezd bulldog méreteket ölteni, s mivel az én tenyésztésemnél ez nem fajtakritérium, kimondottan idegesítő.
A júniusi hőingadozás már eléri az elviselhetőség határát, s június az a hónap is, amikor a tűsarkú cipőim tartós kapcsolatot létesítenek a kátránnyal. Bár legújabb felfedezésemként ez a probléma a féktárcsatisztító folyadékkal remekül orvosolható.
Júniusban már érnek a gyümölcsök, ez jó hír. Viszont valahogy azt veszem észre, hogy az egész világ tele van eperfával, és naná, hogy nem a fehér fajtával. A pöhöly még mindig karácsonyi hangulatot varázsol körénk, minek folyományaként hófehér kiskutyánk gyapjas bundája óriási méreteket ölt. Szabadalmaztatni fogom a pölyhöt, mint kutyákra alkalmazható póthajat.
A július maga a rettenet. Egymillió fok van mindenhol, és a hűsítő záporokat manapság orkánnak hívják mifelénk. Egyetlen egy esetben van csak novemberi hideg júliusban, ha szabadságra jövök. Akkor tuti, hogy még hó is esik, és a medencében akkor lehet igazán jól hűsölni, ugyanis befagy.
Ebben a hónapban már a kutya is bőrszerkóban feszít, bár ilyenkor kutya mivolta igen megkérdőjelezhető, csupaszon felettébb hasonlatos egy kis hörcsöghöz.
Júliusban támadnak már a rovarok, bogarak, és mindenféle többszárnyú –és mégtöbblábú jószágok is. Természetesen a fő ellenség a szúnyog. Mondanom sem kell, a csípésére allergiás vagyok, és egy-egy tóparti séta után másnap egy igazi krumplifej pislog rám vissza a tükörből. A legszebb az, amikor a szemem környékét csípik, ami képes úgy belilulni, hogy egy igazi kis csini monoklira hajazik utána még hetekig.
Augusztusban már fogytán a türelmem. Elfogyott a hely a cipős szekrényemben /mert ugye a nyár nem múlhat el pár új szandál nélkül/, nincs már rajtam ép felület a szúnyogcsípésektől, a kutya már mindennapos vendég a dokinál / mert ki a franc tudta azt, hogy szőr nélkül ő is leég, és ha legyet eszik, az nem feltétlen használ neki/,szeretném már kinyitni a szemem,és rácsodálkozni a tarrá égett világra, jó lenne visszakapni nekem is a bőröm eredeti színét, mert rettentően kezdek hasonlítani egy újszülött kismalacra a perzselőben, jó lenne már a lengedező szelet nem a hajszárító legforróbb fokozatához hasonlítani, jó lenne egy adag fagyit úgy megenni, hogy a második nyalást is gombócnak érezzem, ne egy pohár kakaónak a tölcsérben… És még mindig találok a lakásban pölyhöt.
De augusztusban már kezd a büszkeség is eltölteni: így jártál nyár, akkor is túléltelek!
|
|