Fullextra.hu - Veva: Szelidülő magány

Lassan éveim megcsendesülnek,
s talán a magány is megszelídül;
már nem vágyom perzselő lángokra,
s fájlalom, ha a nyugalom kerül.

Visszafogott esőpermet lettem,
halkan szitálom, mit idő még ad;
holnapokba nézni – másra hagyom,
bennem a szárnyaló jövő már vak.

Szerelmek csapongnak, tavasz lesz már,
lelkemben a kor harangja térdel,
megrepedt hangjának rekedt öblén,
az elmúlás bölcs madara fészkel.

A múltban keresem boldog időm,
mert a holnaptól már nem remélem;
holtfáradt jelenből elvágyódom,
megmerülni a Csend Tengerében.

(Ïsa Schneider: A különös szerető c. könyve indította a gondolataimat)