Vorosliliom: Szívem, átkozott!
Dátum: Március 10, vasárnap, 06:20:42
Téma: 144. szám
Ma ránk omlik újra az árnyak ájult hossza
egy faág buzgón, ismerősen bólong
és ahogy az ág a járdát ostorozza,
úgy lüktet felette a sárguló lomb.
Egy ideig figyelünk még minden rebbenésre,
fülünket még sértik az ideszűrő hangok,
de ahogy olvadunk a lopott ölelésbe,
úgy némulnak el a zengő harangok.
Itt vagy, valódi, s nem holmi köd-kép
megérinthetlek... a sírás fojtogat,
imát mormolva megköszönöm még,
hogy szemedben láthatom az édes kínokat.
Végre úgy ölelsz, hogy nem nézel körül,
nem félsz, hogy meglát minket a világ,
csókra éhes ajkad most ízemnek örül,
s én tiedtől nyílok, akár egy virág.
Míg hevesen szeretsz, szívem énekel
a mámor poharából gyönyörrel kínálsz,
elfogadom, most az sem érdekel,
hogy szeretsz-e, vagy csak megkívánsz…
...majd karórádat nézed... a valóság kénje
mérget ont belém, lelkem égre lázad,
szememnek hirtelen kifakul a fénye,
s mélyemben tombolnak a tébolyok és lázak.
Lopott szerelmünk pokol-tűzzel hint
e meddő kínhoz képes, a többi szinte semmi
de szívem, átkozott, törvényt nem tekint
Érted kíván folyton kínhalálba menni.
|
|