Lacoba: A bohóc
Dátum: Március 05, hétfő, 19:46:39
Téma: 08. szám
...
A bohóc nem fért a bőrébe. Bár sokat szenvedett – talán legtöbbször igazságtalanul –, mégis nagy tervre készült. Bőröndjét teletömte a kellékekkel és a múlt szépséges sikereivel. Tapsvihart fogott tekintete, mosolygós gyermekarcokat a régi fotókon. Tétovázott. Végül ezeket is a bőrönd tetejére simogatta. Átfestette az ősz által tervezett haját, tisztára törölte a szemüvegét, ünnepi ruhát öltött, és még egyszer végigfutotta a monitor mögé szorított mesevilágot. Régen tervezte, hogy ismét a gyerekek, emberek szívébe szeretne lopódzani, hiszen egy ideje már csak a betűk jelentették számára a világot. Szépek voltak, cirkalmasak. Egymás mögé sorakoztak, éppen ahogy és amint szerettek volna. Pontok, vesszők rozoga és szárnyaló szavakba torkolltak, majd mondatokká, bekezdésekké, történetekké, novellákká nőttek, kötetté terebélyesedtek. Képek, képsorok villogtak a manézsban, azonban egy valami nagyon hiányzott belőlük: a jelen. Minden mondatuk a régi világról, sikerekről, csókokról, könnyekről, kacajokról mesélt. Nem sarjadt közéjük a ma.
Gondosan elzárta még a konyhai csapot, benyitott a fürdőbe, hogy a múltról lemosott por leszaladt-e már a lefolyón. Végigfutott tekintete a pocakján feszülő – kissé idegen – öltönyén, grimaszolt egy ráncsimítót a tükörrel, majd teljes erővel kinyújtózott a monitoron kívüli világba. Gondosan engedte előre bőröndjét a jobb kezével, majd a fejét, a jobb vállát, végül az egész testét áthúzta a közönyös üveglapon.
…Egy falura nyílott a különös ajtó, amely köré csúcsos hegyeket festett háttérként Jani bá', várakat rajzolt rájuk Jankó, életet lehelt eléjük Csikós Jóska, Német Lajos, Bozsap Ilus, Emma és a többiek. Csendes volt a hajnal. Egy ideje a hallgatás költözött a színpadra. A bohóc csak ment az úton, meg-megbotlott a a vízmosáson, kikerülte a nagyobb gödröket. A bohóc ment. Mosollyal, kacagással volt teli bőröndje, melyet kinyitott a falucska lakói előtt. Ragyogott arcuk, együtt emlékeztek, örültek a múltnak, és együtt kavargatták a ma birkapörköltjét. Újból virágzott arcuk. A bohóc és barátai együtt ballagtak. Kerülgették a falakat, átugrálták az árkokat, és könnyes virágokat vittek büszke sírokra. Madarakkal csiripeltek, forrásvizet ittak. A kis csapat tovább ment, az erőszakkal elvett kultúra, tudás kulcsait siratta, miközben gúnyos vigyorok paradicsommal, eszmei maszlaggal dobálták őket, kitömött erszényeken hízlaltak kordont köréjük...
A bohóc most egyedül vonszolja bőröndjét, melyben annyi lenne még a nevetés. Elmosódott az arcán a festék, az őszi eső lefelé konyuló patakot rajzolt a felfelé ívelő grimaszon, szemének határozott, egyenes vonásai megrogytak, és belevegyültek a ráncok közé. Gyömöszöli a maradék bizalmat, múltat és büszkeséget vissza a bőröndbe. Nehezen boldogul. Emitt egy Húsvét, amott egy Nőnap sarka lóg ki, nehezen fér bele az újabb ünnepnapok néhány éve. Beköszöntött az éjjel. Sötét van. A bohóc ballag az úton. Meg-megbicsaklik lába a fáradságba rejtett kátyúban. Töröl ingujján egy meg nem értett pemzlivonást. Előretolja a bőröndjét a monitoron túlra. Még egyszer visszapillant a jelen világba, ahol a falu köré festett csúcsos hegyeket nagy szavak, eszmék felhői takarták be, és eléjük az életet már a feledés leheli. Átdugja fejét, jobb vállát...
Ujjongó betűk szaladgálnak, hazatért végleg a gazda... A bohóc.
|
|