pirospipacs: Múltbolygó
Dátum: November 26, kedd, 18:21:00
Téma: 159. szám
Esni fog. Nem baj, akkor is hazamegyek. Már érzem a falevelek különös illatát, és azt az esőét is, amit most nem tudok leírni, csak azt, hogy vízillatot hoz a levegő. A fű zöldje most haragos, mint a házfalra felfutó vadszőlő tavasszal. A téren még dúslombúak a fák, kövérek és húsosak a levelek. Menta zöldek, mint a borostyán a kerítésen. Nem tudom milyen fák ezek, de lombformájukat tekintve hasonlítanak a pálmákra. A főtér kövei még nedvesek a reggeli harmattól, és van valami végtelen nyugalom ebben a napfénynélküli szakban.
Ezen a buszon sokan ismernek.
- Anyudékhoz mégy? - kérdi Marika néni. Hirtelen válaszolni sem tudok, mert egy gombóc gurul a torkomra…
- Iiiigen, illetveee megnézem, hogy a háznál minden rendben van e – dadogom ki végül. Ekkor többen is rám mosolyognak, én pedig gyorsan felnézek a felhőkre, nehogy elsírjam magam. A felhők velünk rohannak. Lenn, az égperemen gyapjas bárányok, felettük hatalmas vattacukrok és egy kimagasló, hófedte hegyorom. Az égbolt még mindig iszapszürke, de néhány foltban már megjelent a nefelejcskék tökéletes kontúrt adva a felhők kócsagfehérjének.
Mégis esni fog. A kerttel kezdem. Már a dió is potyog… Végtelen ez csend. Csak a diók koccannak egymáshoz a piciny faládikában, miközben szedegetem őket. Senki sem szól hozzám, hogy előbb ezt, aztán majd úgy… Hiányzik. Néha még koppan egy-egy dió a földön, de már a Tappancs kutya sem focizik velük. Ő még a Mama előtt ment el… Mindenki hiányzik. Apu, Anyu és a Tappancs is.
Mégis… itthon vagyok. Felismerem a levelek csilingelését a szélben, és szeretem a kerekes kút vizét is. Most felhúzok egy vödörrel, és két pohárral is iszom belőle. Jólesik. Ekkor váratlanul felragyog a nap, én pedig körbeforgok a seprűvel és megtáncoltatom a faleveleket. Persze a felhők is velem forognak. Olyan az egész, mint a mesékben. Az égbolt habos, hihetetlenül kék és káprázatosan fehér. A napsugarak átcsillognak a lombokon, körbecsókolják a színesen kavargó leveleket, én pedig énekelni kezdek. „Odaérsz, ahol eleven a múlt… nincs még rá szó, milyen az a Múltbolygó…”
Hát én tudom. Ilyen.
|
|