Fullextra.hu - kerlac: Heti beszéd VI.

Szerettem volna, ha hozzászólások dömpingje érkezik múlt heti cikkemre, de ez sajnos, nem történt meg.

Vissza kell térnem az előbbi számra. Szándékosan provokatív kérdéseket tettem fel.
Bíztam benne, hogy olyan problémákat feszegetek, melyek sokakat érdekelnek.
Ahogy látom, tényleg sokan olvastátok, de csak hárman érezték úgy, hogy meg kell írniuk véleményüket.
Nekik külön köszönöm!
Egyetlen felvetésük sem vész kárba, ls feledésbe sem fog merülni.
A témát azért napirenden tartanám.
Szerencsére a Főporta számai könnyedén visszakereshetők, és mi, szerkesztők azonnal értesülünk is róla, ha hozzászólás érkezik.
Ne kíméljetek, nyugodtan írjátok meg véleményeteket!

Heti első ajánlatunkat Captnemo írta:

persecuted: Hajnali zsoltár

Sok szerelmes verset olvastam már. És részeltem is ilyenben.
Ez a Hajnali zsoltár azonban már első olvasásakor nyomot hagyott
bennem. Talán hogy régies stílusa ellenére mennyire a ma emberéhez,
a ma emberének szól. Holott Istenhez fohászol:

"Óh, tartsd megnyugtató kezedben
Szerelmünk Istenem!"

Aki érezte már e sor tartalmát önmagában kinyílni, mint
nyíló virágot, ahogyan az elme bontja szirmát, tudja,
érzi, miről beszélek,s a költő miről beszél:

"A kérdés se fontos már, miért vagy itt"

Mert egybe olvadnak az időben a kérdések a válaszokkal, és
a kérdésre önmagukkal válaszolnak.

"felismerem lelked apró rezzenéseit
Az álmok színes, kusza forgatagában
felismerem, milyen fontos vagy nekem"

És még mindig nincs vége a versnek.
Még mindig emeli az olvasó lelkét.
Ki olvassa, gazdagabb lesz e vers által.

A másik kiemelés Netelka műve:

monaa: Ki emlékszik rád?

"Csak az apró kis szőke pelyhek emlékeznek itt már Rád,
nyöszörögve, sóhajtozva mint vörös láng tűzgyújtás után.
Csak az átlátszó, kicsiny szőke szálak néznek össze egy-egy nap után,
s utat nyitnak, mint eltévedt patak, az avarral borított domb oldalán.

Csak azok a könnyed, apró pihék vágynak vissza még Tehozzád,
didergő szívvel, elhagyatva mint parti fűzön dongó méhek a kaptár után.
Csak azok a selymes, kecses szőrszálak őrzik leheleted lágy bársonyát,
meghajolva, elmerengve, testem kerek, íves, köldök alatti vonalán."

Nehéz lenne ezt a nyolc sort darabjaira szedve kielemezni. És talán meg is törné a varázslatot, amit a vers üzenete hordoz. Hiszen miről is szól ez a vers? A vágyról, ami nem felejt. A vágyról valaki után, aki leheletét ott hagyta a bőrünkön. A vágyról, ami tovább él akkor is, ha már a vágy tárgya messze jár.
Minden sor erről a kívánságról mesél, erről szólnak a sóhajtozó lángnyelvek, az avarral borított domboldal, mely tán egy szeremes délutánt idéz, a kaptár körül zsongó méhek, ahogy körbedongják királynőjüket. Egyszerűen hibátlan, ahogy ezt a szerző szavakba öntötte. Egyszerű, tiszta szavakkal, őszinte kitárulkozással. Monaa verse igazi női vers. Finom, érzéki - és újraolvasásra csábító.