Fullextra.hu - naiva: Októberi nyár

Hazafelé a munkából mindig lassan megyek,
mint a rab a börtönből. Simít szabadság szele.
Levegőre vágyom, színekre, fényre, illatra,
megszokott látvány, mégis minden nap újat ad.

Hisz tegnap még élt-e rózsa, a tömbházak között,
most hervatagon lóg, tán fejet hajt az ősz előtt.
Lám, azon a fán több lett az aranysárga levél.
Októberi napfény vibrál az ég halványkékjén.

Nem tátong a kosárlabda-pálya sem még üresen.
Pattog a labda, hajít a kar, ki az ügyesebb?
Játékos ifjúság, mintha még mindig nyár volna,
- biztosan nagy a tét – szaladnak izzadt pólóban.

Csupán néhány percnyi séta, amíg hazaérek.
De nem magam elé, inkább jobbra-balra nézek.
Ráérek. Élvezem az ősz alkotta képeket,
a téli hidegben úgyis kapkodom léptemet.

Házunk előtt nyílnak még a kései virágok,
hosszan nézegetném, hisz nem tudni meddig látom.
Mikor öli meg szépségüket éjszakai fagy,
s tépi széjjel szilaj szél, a színes szirmokat.

Hazaértem. Tárva az ajtó, várja, belépjek.
Megtörlöm lábam, avarba, barna sárba léptem.
Visszanézek még a kis tarka virágoskertre,
s felvillan előttem a tél halott, havas képe.

Elűzöm, és élvezem az októberi nyarat,
magamba gyűjtöm az összes napsugarat.

(Soósné Farkas Zsuzsanna)