mango: Közel és mégis távol
Dátum: április 02, szombat, 20:53:30
Téma: 196. szám
(Neked...)
Elmúlt hetek éhe hűvös reggeleket
szül az ég peremére,
falon az óra alázatosan körbejár, -
gyanítom,
a mélykék csöndet megszegő halk muzsikára vár,
vagy arra,
hogy meghozzon végre a vonat, várok rád… -
napok kopognak el, az idő halad,
finoman, - mint a hímzés, - csöndes sóhaj szakad;
…és már látlak a peronon, elindulsz felém,
- "Szia…" - mondom én,
de nem válaszolsz rögtön, csak állsz…,-
a hallgatás olyan nekünk, mint a szó;
- "Jó itt lenni" – szólalsz meg, - "te semmit sem változol" -
megyünk a körúton, a járda fölött remeg a pára,
és a kép előttem olyan, mintha
ősidőktől lángoló tükörben állna
mindaz, mi most a sugaras fényküllők
gyűrűjébe zárva
mindig csak erre az egy pillanatra koncentrálna.
- "Olyan jó látni téged…" - hallom saját hangomat,
és elcsodálom, mert ez a hang szinte idegen,
mint lassú patak álma vén tölgyek alatt, - „Szeretem,
ha itt vagy; ha akarod, elmesélem
a tegnapi nélküled napomat…” –
- "Már ismerem, hiszen az este is beszéltünk…" -
mondod, s látom: mosolyogsz…
- "Gyere, nézzük meg a Négyesy-könyvet,
talán valahol megkapjuk."
Sétálunk, átnézünk a Duna fölött,
szelíden napfénybe fordul lustálkodó napunk,
avar füstje szállja Buda szép szívét, az
ég kapuja csikorogva nyílik, és túl
a hegyen jó eső pihéz.
- "Mesélj, mi volt, míg nem voltam…?" – "Semmi,
Kedves, nélküled semmi sem voltam" –, de már tudom,
minden kialakul, szemed sötétjét most meríted
szemembe akaratlanul: tekinteted bőröm alá bújik,
arckrémmé és balzsammá változik, - mandragóra
igézhet így meg valakit, - "Mondj valamit…" -
- "Mit szeretnél hallani…?" - "Gyönyörűek az őszi fák,
hisz tudod…," - nevetsz, majd újra csönd füröszt,
csipkés, déli fény ölel, már cseppet sem búsulunk, -
a maradandóság újra itt van -
és fogja homlokunk.
(Kovács Anikó)
|
|