Lacoba: Az év fája
Dátum: április 25, hétfő, 07:32:17
Téma: 197. szám
Ő ölelt engem, vagy én őt? Már nem is tudom...
S az is lehet: csak álmodtam csupán...
Ám azt tudom, hogy jó volt. Nagyon.
***
...egykor tán, kérges kezek ástak alá pici bölcsőt,
és felhők hátán ringatta az úr kegye - őrzőn,
míg a kicsiny fa a széllel lejtett gyermeki táncot,
s társai közt csak kóstolgatta mohón a világot.
...szállt a dal, és lant pengett búsan, krónika szólalt,
vészjóslón pergett a dob, egyre csak itta a sóhajt,
sírta a szablyáknak vérző sebeit, de remélt, s élt,
akkor is álmodozott a hazáról, hogyha nagyon félt.
...aztán jöttek a táncos lábú, víg nevetések,
s míg szoknyák alján villantak a gondtalan éjek,
ő csak nőtt, nőtt. Sorsok üzentek az ágain új kort,
ám sosem úgy sikerült, s a magyarra szakadt le az égbolt.
...özvegyek, árvák könnyeit itta alatta az árnyék,
jött a török, s megkésve labancként ért a segítség,
jajdult negyvennyolc, zokogott a monarchia sárban,
hogy trianon széttépje, mi még fityegett a subánkban.
...meggörnyedtük a csizmák hangját, a balalajkát,
majd ötvenhatot is kussolta az új hatalomvágy,
és míg szánkba saját szarukat mézként beletömték,
már újévi zsebünket is óvatosan kiherélték.
...kurvapecér a világ! - Ki az? Állj elibém, ne üzengess!
- Mit harsogsz? Te nem ettél? Bamba lehetsz, te szegény. Hess!
- Itt vagyok, elbújnom, tán futnom kellene? Merre,
s újabb ötszáz évet várnom kelljen a jelre?
***
Ő ölelt engem, vagy én őt? Már nem is tudom...
S az is lehet: csak álmodtam csupán...
Ám azt tudom, hogy jó volt. Nagyon.
Letenye, 2011 május
(Földi László)
|
|