Fullextra.hu - Euridike2: Csak egy mosoly...

A Metrón egymással szemben vannak az ülések. Az elején nekem is nagyon szokatlan volt. Óhatatlan, hogy az ember néha, minden szándék és kíváncsiság nélkül a szemben ülőkön végigjártassa a tekintetét. Olykor eljátszadoztam a gondolattal, hogy ki kicsoda lehet, mivel foglalkozik, hová igyekszik.
Az emberek abban az időben, amit utazással töltenek - ki többet, ki kevesebbet - egy kicsit megpihennek a mindennapok forgatagában, gondolkoznak, vagy talán még ábrándoznak is. Többnyire fáradt arcokat, lehajtott fejeket, ökölbe szorított kezeket, a hétköznapi élet "mókuskerekében" megfáradt embereket lehet látni.
Egy három, négy éves forma kisfiú szállt fel az édesanyjával. Leültek. Az élénk szemű fiúcska izgett - mozgott, kérdezgette az anyját, csacsogott.
Pontosan vele szemben egy idős úr ült. Ballonkabátban, fényesre pucolt cipővel, fején kalappal, kalapját a szokásosnál mélyebben húzta a szemébe. Szigorú fekete keretes szemüveget viselt, ölében szorosan fogta kissé kopott aktatáskáját. Nem nézett senkire, sehová.
A gyerek egy darabig szótlanul csak nézte.
- Anyu a bácsi szomorú? - fordult az anyjához.
- Nem tudom, kisfiam, talán csak nincs, akivel beszélgessen, látod, egyedül utazik. - válaszolt tétován az anya.
- De anyu, olyan komolyan néz, mint a nagypapa barátja. - folytatta a gyerek.
Már mindenki felfigyelt rájuk, főleg a kisfiút nézték.
- Na, ejnye, kisfiam, hallgass már egy kicsit! - csendesítette az anyja.
A kisfiú elhallgatott, felállt, odament szembe, az öregember elé, meghajolt, de csak annyira, hogy alulról nézzen a szemébe. Vékonyabb, bátortalanabb hangon, mint ahogy az anyjával beszélt, kedves, huncutkás mosollyal az arcán csak ennyit mondott, kétszer is: - Szia, bácsi! Szia bácsiii!
A többi utas kíváncsian érdeklődve nézte, mi fog történni. Az öregember, mint aki álomból ébredt felnézett és rekedtes hangján így szólt a csillogó szemű kisfiúhoz:
- Szervusz, kisöreg, na, leülsz ide mellém?
A kisfiú még mindig mosolygott és kicsit szégyenlősen válaszolt.
- Neem, én az anyukám mellett ülök és azzal visszakuporodott a helyére, de onnan kitartóan tovább nézte az öreget, Ő meg barátságosan visszanézett rá.
A bácsi néhány megálló múlva leszállt. Mielőtt kilépett volna a kocsiból visszafordult, egy kacsintással és egy kézmozdulattal búcsút intett a kisfiúnak.

(Korbuly Gertrud)