szkallas: A Bükk
Dátum: Március 27, kedd, 07:18:58
Téma: 11. szám


...

Az Alföldön születtem, folyót, dombot - hegyet
sihederkoromban láttam először, amint Pestre
kerültem. Az első hegy Szent Gellért nevű volt és
ott volt a Duna, ami akkor még kék volt és az ingyen
uszodák, egy a Ferenc József hídnál, a másik
meg lent, Lágymányos alatt volt, ott lebegett,
még úszni is lehetett a frissen hömpölygő vízen,
a srácok, mint én is, ott fürödtünk a "gyenesen".

A Gellérthegyen sokat csavarogtam,
mert nem csak nyárból állt az egész év,
és az időmet, valahol tölteni kellett,
mert tízen lakva a proli-ház szűk,
szobakonyhás (vécé a folyosón) poloskás
tere helyett, inkább a szabadban tekergő
sorsát választottam - bár, szegény anyám aggódott,
sokszor elpáholt érte.. És talán ez az oka, szeretem
a hegyeket és barátságban érzem magam velük.

Később, ..mivel a poloskák hagytak még eleget
belőlem, hogy felnőjek, a hegyek vonzása nőtt
velem. Bejártam a rengeteget, de még ma is szívem
szorul, ha vágyam a hegyek királya, a Bükk után,
mint melankólia tör ki rajtam! Kapaszkodni fel a
Sebesvíz meredekjén, a Jávorkút égbetörő Svéd
fenyvese között haladni, megaludni a Csipkéskúti
ménes szagos szénájában, lovakkal barátságban!

A hajnali harmat gyöngyvizű cseppjei kísérnek,
levelekről omolva lábad elé, féltve vigyázod lassú
lépteidet, mert gyilkosa vagy a fénybeözönlő sok
ezer gyémántnak, mit a nap szívtelen magasa,
úgyis majd letöröl!. .és mehetsz, vándorlásod közben,
mint semmi más hegyeken, hutákon át, "kövek"-en,
szénégető boksák nyomán, sellős, sebes vizű patak
mentén, őzek, vadak… ritka, ha ember is tűnik eléd.

Azóta bejártam más hegyet is! Sokkal magasabbat,
sokkal híresebbet. Való, gyönyörű élmények, egy
magamfajta hegyimádónak. A fenséges Rocky, az
Alpok, Adirondák, a Sierra és sok más kitüremlés
Földanyánk arculatán, s - minden találkozás velük,
örömet okozott bennem! De a Bükköt, mint gyerek
az anyját,… abból csak egy van. . sohasem feledem!
Szív sajdul, ha Rá gondolok, maradok, szerelmese!





Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News3&file=article&sid=179