Fullextra.hu - haaszi: Fekete István emlékére

Mikor a szél felhőkazlakat
hajszol nyugatról, s csillagokat
szikráztat a tavaszi égen,
és gólya vitorláz, mint régen;
mikor a téli, dermedt fagyban
madáretetőt töltök lassan
és az alkonyi selymes árnyak
ölelésében álmok járnak;
ha tavasszal, míg illan pára,
májusi erdő gyöngyvirága
fehérlik zsongó bokor alatt;
ha róka a vetésbe szalad;
vidrák vadásznak éji órán,
s nem látni, csak sáros nyomán
elpusztított haltetemek
jelzik a vérengző egyedet;
vagy száraz, zörgő, holt avarom
csípős füstjébe belehallom
vadászpuskák mély csattanását,
hajtók zsivaját, friss pogácsát;
vadkacsa szárnypergetésében,
szalonkák nászrepülésében,
vagy délre húzó vadlibák
ékében élem újra át
emberségét, súlyos nyugalmát,
könnyed szavai hangulatát…

Nekem már a természet része,
minden kis részének egésze…

(Haász Irén)