Fullextra.hu - norbert: Így vagy élet

Akár a bölcsek, magamba nézek
és útraindulok valahova.
Odakint minden fejtetőn
mintha megőrült volna az égi rendezés...
Körbevesz e biztos cella: a szoba,
s benne életem összes vacka csak a "kevés"
a "nem elég", a "sehol" csupán.
Remegő
levegő
ölel
s e bágyadt délután.
Elmentél.
Lábad nyoma még meleg a szőnyegen.
Bújkáló illatod még őrzik a falak,
de már nem lát, csupán idéz a szem,
már nem találnak rád a tétova szavak.
Képzeld, az éjjel úgy vallattalak,
olyan gyermekien, hogy szeretsz-e igazán?
S bár a csend csak hallgatott
de rámmosolygott legott
minden redő a csíkos kis ruhán
amit olykor-olykor hordasz...
S én rögtön tudtam:
Csak így válaszolhatsz
mert most megszűr a tér.
Ilyenkor alszik a bizonyság
s minden csak remél...

Ha nem ismernélek,
tökéletlen lennék és erős.
Egy néma Isten terhével viselős
örök csatár.
De vagy.
De lettél.
S emlékeim útjára leltél
bennem egy délután.
Egész én immár csak veled vagyok.
S e kapcsolódás nélkül
-láthatatlan kábel-
mint ki nem bír több terhet: meghasadok.

Úgy kell, hogy legyél: árnyékoddal együtt.
Mert nem rózsaszín ábrándot,
kő-valóságot akarok bírni!
Attól vagy élet,
-halál-
s hidalsz át minden árkot,
hogy hozzád holtan is hazatalálok
s füledbe tudom sírni
rozoga perceim
s nevetni ébredő örömöm.
Oly furcsa ez, hogy
hozzád semmi közöm
-vér szerint-
s mégis, ahogy hajadba túrsz,
nézel
nagy csendre int.
Mintha születés csodáját látnám,
s érted lökött
volna
porba
az anyaméh.

Lelked nem lepke pille.
-Az álmodó költőknek való!-
Súly vagy minden tagomban.
Így vagy élet!
S, hogy hazatérj, így is kerget a szó.

(Nagy Norbert)