Fullextra.hu - Szemendei Ágnes (agnes)

Szemendei Ágnes (agnes): Talán egyszer fű leszel...

Mikor gondolatod
öntöd szavakba,
mikor a szavakat
irod fehér papirra,
Mikor megtelik a
lap sűrűn betükkel,
akkor festetted oda a
lelked, az embereknek,
és fektetted elébük
szíved, mint szőnyeget.

Vágyaid mint tépett papir,
talán... messzire szállnak.

Akkor fogod megérteni,
hogy téged sosem
fognak szeretni,
nem vagy semmi,
nincs élet, amit
annak hittél, csak
csalókán fénylett.
Ott állsz majd elhagyva
az útszéli fáknak, s
talán egyszer fű leszel
és megint rajtad járnak.

________________________________

Szemendei Ágnes (agnes): Csók

Bókját évődve fogadtam,
csókolni akartam.
Két kezébe zárta arcomat,
szemembe nézett,
és míg bűvölte szám,
szeme színe is
változott talán.
Mikor elértem,
ajkam ajkát simogatja,
a csókja ott gurul rajta.
Már tüzet gyújtott,
égek,
nyelvével lágyan
simogatja az enyémet.
Megszületik csókunk,
gyorsan cseperedik,
már szalad. Nyakamba
bújik néhány pillanat alatt.
Már a vállamon van
és halad tovább,
de én nem mesélem
nem én, még mit nem,
titkokat árulnék el éppen.