Fullextra.hu - anyatka: Az első randi

Ugyanolyan napnak indult, mint a többi. Illetve, mint az összes szombat, ami eddig megelőzte, de éppen az a szombat mindjárt csütörtökön megváltozni készült, csak még ő nem tudta. Ez így nem teljesen igaz. Sejtette, mihelyt a lánya elmondta azt a három mondatot, ami miatt neki rá kellett jönnie, hogy most már nem pusztán elviekben állnak úgy a dolgok, hanem igazából is. Mégpedig az a rideg valóság, hogy az ő egyetlen kicsi lánya, aki most született, aki tegnap még édesen gügyögött, nem is annyira kicsi. Sőt! S ezzel párhuzamosan arra is rá kellett döbbennie, hogy bizony eltelt jó pár év, ő sem mai csirke már. Sőt! Tudta, hogy egyszer bekövetkezik, örült is neki, hiszen ez így normális, ez az élet rendje, mégis szomorú volt kicsit.
- Anya! Szombatra meghívott egy fiú moziba. Ez olyan randi féle lenne. Mit szólsz hozzá?
Hááát. Mit is szólhatott volna? Természetesen nem tiltotta, de próbálta jól kifaggatni a lányát.
- Mióta ismered?
- Nem olyan rég.
- Honnan?
- Kati barátnőm mutatta be.
- Hány éves?
- Annyi, mint én.
- Rendes? Kati régóta ismeri?
- Persze. Gimibe jár, kosarazik, rendesen tanul, programozó akar lenni. Két húga van. Kati már három éve ismeri, osztálytársak. Mire vagy még kíváncsi?
- Mondjuk, ha lenne róla egy kép...
- Jó, majd megmutatom, fent van az iwiwen. Akkor mehetek?
- Persze. Miért ne mehetnél?
- De jóóóó! - bújt a lány az anyjához, az meg csak simogatta a selymes szőke fejet, és elborzasztotta, hogy nemsoká egy idegen, kis taknyos fiú teheti ugyanezt.
Pénteken délután a lányt hívta az egyik barátnője telefonon, hosszan beszélgettek. Az anya vacsorát főzött, közben nosztalgiázott egy kicsit. A saját első randevúja jutott eszébe, azzal a szemüveges, szeplős fiúval. Milyen szép volt! Milyen édes volt! Milyen szerelmes volt! Milyen régen volt! Szerencsére a könnyeket rá lehetett fogni a hagyma aprítására, amit épp az imént hagyott abba.
- Hú, anya! Szegény Kriszti! Képzeld, az anyja bekeményített!
- Hogy-hogy?
- Tudod, kibékültek a Zolival, de ennek nem örül az anyukája, nem akarja, hogy találkozzanak.
- És mit csinál? Bezárja a házba és eldobja a kulcsot?
- Elengedi, csak mindenfélét mond. Nem kiabál, csak szépen próbál a lelkére hatni, hogy mennyire nem kellene ez a kapcsolat, hogy a tanuláson járjon inkább az esze. Még népi bölcsességeket is előszed, ahogy Kriszti meséli.
- Aztán milyen bölcsességeket talál ebben a témában?
- Mit tudom én, nem részletezte, de hatásos, mert lassan lelkiismeret furdalása van Krisztinek, amiért szereti a Zolit.
- Pedig a nagy Kriszti nem is volt ilyen szigorú.
- Elég régen találkozhattál vele.
- Az lehet.
- Jó, hogy te másmilyen vagy!
- Ugye, mekkora szerencséd van velem?
Nevették el magukat mindketten. - Jó fej anyám van, az biztos!
- Nana! Akarsz még mást is, hogy hízelegsz?
- Semmit. De tényleg! Csak jó, hogy te vagy az anyukám! Veled mindent meg lehet dumcsizni!
- Ajjajjj, ne dicsérj már, mert csak hízok, hízok...... Egyébként úgy gondolom, amit megtehettem, megtettem. Neveltelek, most majd kiderül jól csináltam-e. Persze féltelek, vigyáznék rád míg élsz, de tudom, hogy ez a te életed, és jogod van a saját botlásaidhoz, hülyeségeidhez, az esésekhez. Majd felállsz, és ha kell, ott leszek, segítek! Ez most nem azt jelenti, hogy mehetsz ám a világnak! Az eddigi szabályok, az a kevés, - mert nem mondhatod, hogy sok lenne - szóval, azok érvényesek továbbra is. A legfontosabb az őszinteség. Ne akarj átverni, mert azt ezután is nehezen viselem! Mindig tudnom kell, merre jársz, mikor jössz, kivel vagy. Aztán nem lenne jó katonásra változtatni a jegyeidet, az egy-kettőnek csak ott van helye, nem az ellenőrződben. Most meg légy szíves segíts, pakold el a tiszta edényeket!
Segített, hogyne segített volna. Gyorsan megfőtt a vacsora is, és ugyanolyan hamar a szombat is eljött.
A lány készülődött, hajat mosott, ruhákat próbálgatott, szépítkezett. Az anya csak figyelte, kicsit irigyelte a fiatalságát, az izgatottságát, a rá váró szép pillanatokat, a kezdődő szerelem bizsergető varázsát, de leginkább büszke volt rá, hogy ilyen szép, okos lánya van. Aztán szorongani kezdett. Mi van, ha az a fiú nem is olyan rendes, ha bántani akarja?! Annyi rémtörténet keringett mostanában. Az nem lehet! Különben is, ott a mobil, és az apja egy pillanat alatt odaér, ha segítség kell. Amire ezt átgondolta már mosolygott magán. Ilyen szamárságok miért jutnak eszébe? Hiszen ez csak egy első randi! Mi a jó istennek drámázik annyit? Vajon minden anyával így van ez? Még senkivel nem beszélgetett erről. Már nem is annyira meglepő a nagy Kriszti viselkedése. Biztos ő is bizonytalan egy csomó mindenben, benne is ott lehet az-az érzés. A félelem, hogy elveszítheti a lányát, hogy egyszer csak idegenek lesznek egymásnak, hogy az összekötő kapocs elbomlik. Igen, ez a lehetőség befészkelte magát a szívébe mióta elhangzott az a három mondat. Hiába okoskodott az agya, hiába a tény, hogy nagyon jó a kapcsolata a gyermekével, nem tudta teljesen legyőzni a kétséget. Gyönyörű volt a lánya, igaz mindig így érezte, de most még inkább, ahogy nézte a csillogó zöld szempárt, a kipirult arcocskát. Még egy utolsó puszi, és egy utolsó : " Okos légy, és érezd jól magad! ", és a lány már ott sem volt. Az anya egyedül maradt a házban, a férje szombaton is dolgozott. Hirtelen rázuhant a csend. Valamit muszáj volt csinálnia. Kiporszívózta a szobát, majd kivasalta a ruhákat, megöntözte a virágokat, játszott a kutyával. Nagyon gyorsan végzett mindennel! Nem találta a helyét, és mintha megállt volna az idő. Keresett egy könyvet, kényelmesen bevackolta magát a kanapéra, és olvasni kezdett. Valahogy elaludt, kusza álmok kergetőztek a lelkében, furcsák, értelmetlenek. Elzsibbadt tagokkal ébredt, de legalább eltelt két óra. Eddig sosem unatkozott, éppen ezért furcsa volt a felismerés, hogy most pedig ez van. Eddig mindig volt mit csinálni, s ha a tennivalókkal végzett ott volt a gyerek, most nincs. Elképzelni sem tudta mit kezd ennyi idővel, pedig hányszor szeretett volna magának legalább egy félórácskát! Most itt van, még több is. Csendben megjelent az első könnycsepp, majd a többi. Hogy miért sír, pontosan nem tudta volna megmondani, de érezte, valami új kezdődik, valami más, amitől egyelőre fél. Ismeretlen ismerősként lassan visszatér az életébe önmaga, és még van mit tanulnia, hogy ennek örülni is tudjon.

(Soós Andrea)