Fullextra.hu - Almasy: Én és a Kádár rendszer

2011-03-13

Egy újabb lenyomat a múltról.

Bizony nem tudom, hol kezdjem, az elején semmi esetre, de azért 1955- benn indítok.
29 éves voltam. Nagy Imre miniszterelnök a legvadabb Rákosi rendszerben mondott egy beszédet.
Szerinte nyitni kell nyugat felé és helyett kell adni a kisiparnak ……..is
Ezt meghallván azonnal kiléptem a Szövetkezetből, pedig legjobban én kerestem,
de utáltam a nálam sokkal butább, műveletlenebb, primitív és éppen ezért rosszindulatú vezetőséget.
Náluk maradt Apám remek Thököly úti üzlethelysége és több 100.000 ft. Értékű Villamossági árú,
ami a mai értékben a húszszorosát is megéri.
Kiváltottam az iparengedélyt és osztályidegen, Maszek lettem.

Nehezen, de sikerült egy üzletlakás felét, az utcai fronton kibérelnem és nekifogtam
a „cociállista” rendszer kizsákmányolásának.
Egy forgalmas mellékutcában dolgoztam, a Landler Jenő utcában, most és azelőtt István útnak nevezik a 7. kerületben.
Apám megalapozta részemre a szakmai elismerést, és mikor kitettem a táblát,
hogy Almásy rádióműszerész, nem mondom, hogy tömegestül, de a megélhetéshez elegendő számban felkerestek javításokkal.
És akkor jött az 56 os durr, a kirakat.
Ezt szó szerint kell venni, mert üzletem két kis vacak kirakatja és Thököly úti lakásunk egyharmada külön, külön, belövést kapott
és hálószobánk közvetlen az utcára nyílott.
Mikor 1957-ben Kádár atyánk lesmárolta az aktuális Szovjet legfejesebb elvtársat, de ez még nem Brezsnyev volt,
szóval addigra már a Rákóczy úton, már nem egy emelet magas romokon közlekedtünk.
A 7. ker. tanács kiírta egy közleménybe, hogy az eddig irodának használt üzleteket, ismét üzletekként engedik működni.
Anyukám, kimondottan szép asszony volt, ekkor 49 éves, és minden hivatalos ügyet, könnyedén elintézett.
Felkereste a helységekkel foglalkozó tanácsi irodát, hogy esetleg melyik jó helyen lévő,
de irodának megszűnt helységet kaphatnánk meg kisiparunknak. Sikerült a Thököly út 14-ben, egy remek helyen,
közvetlen a Keleti p.u. indulási oldalával szemben,
egy 30 négyzetméteres, kicsit romos, törött kirakatú,
de nagyon forgalmas üzlethelységet, kiutaltatnunk.
Persze 10.000 ft. Hozzájárulási költség is kellett hozzá, de megérte.
/6 havi átlag, nagyon jó fizetés./

1957 márciusa volt, mikorra elkészültünk a rendbe hozásával.

Amint kinyitottam, szinte pillanatok alatt beindult.
Rengeteg munkát hoztak és mivel használt készülékek és alkatrészek eladásával is foglalkozhattam,
mindenre volt játszva vevő és jól kerestem
Mivel villanyszerelői képesítésem is volt, gyerekkori barátomat, aki Apám legjobb villanyszerelője és kortársam volt
és a Szöviben is együtt dolgoztunk, kiléptettem a szövetkezetből és villanyszerelő segédemnek alkalmaztam.
Az egész környék mindkettőnket jól ismert, és ha szerénytelen vagyok, mondhatom még Apám idejéből ismerték szakmai tudásunkat.
Ezért villanyszerelő munkánk is nagyon sok volt.
Öten voltunk az üzletben, Anyukám, aki az aduász volt, mert harminc éve az egész környék ismerte, szerette és tisztelte.
Emil villanyszerelő barátom, két ipari tanulóm, és én, mint nagy fehér főnök rádióműszerész, épp, hogy 30 évesen jómagam.
Négy évig 1961 ig semmi probléma nem volt, jól kerestem, gyerekkori szerelmemet 1961. ben feleségül vettem,
tudtunk részletre, egy önálló új lakást venni a 13. ker.-ben, majdnem a Duna parton.
Egymás után két autót is vettünk, persze a szovjetipar remekeit, a Moszkvics csodákat, de mégis autó volt.
Szóval mondhattam, hogy Van Isten!!
A mellettem lévő állami zöldségüzlet új vezetőt kapott.
Nevezzük magához méltónak, Pártos elvtársnak.
Elhatározta, hogy megnagyítja üzletét, mert déligyümölcs szaküzletet akar nyitni.
A ker. tanácsnál kiigényelte az én üzletemet.
Nem véletlenül neveztem Pártos elvtársnak.
A ker. tanács igazgatási osztálya meghunyászkodott előtte, nekem felmondott
és csere helységgel kiszúrva a szemem, megpróbáltak kizeccolni remek üzletemből.
A felajánlott csere helységek reménytelen kuckók, pocsék helyen, vagy előzőleg talán szenespincék voltak.
Én rögtön fellebbeztem a Fővárosi tanácshoz és ott elismerték, hogy a csere helységek nem megfelelők.
Pártoskám tovább építette a saját szocializmusát és újabb ocsmány csere helységeket szerzett a ker. tanácson keresztül.
Én sem voltam rest és sport kapcsolatom, a válogatott kosárlabdás barátaim segítségével,
a Fővárosi tanács ügyintézője kötelezte a ker. tanácsot, hogy megfelelő cserehelységet utaljanak ki részemre.
Már negyedik éve tartott ez az undorító küzdelem, mikor barátom, akinek a Garay tér legjobb helyén volt cukrászdája,
felhívott telefonon és elmondta, hogy közvetlen mellette lévő helység megüresedett, mert az ott dolgozó kárpitos meghalt.

Megnéztem, elfogadhatónak találtam, de közel sem olyan forgalmasnak, mint a jelenlegi Thököly útit.
Bíztam benne, hogy vevőim a javításokkal itt is meg fognak találni,
de tudtam, hogy a kereskedés nagyon sokkal gyengébb lesz.
Azért az eddig felajánlott üzlethelységekhez viszonyítva, kiemelkedően sokkal jobb volt.
Átgondoltam a dolgot és bementem a ker. tanácsba, elmondtam, hogy ezt a helységet, ha úgy felújítják, ahogy kérem,
akkor elfogadom. Egy hét múlva összehívtak egy bizottságot,
több tanácsi vezetőt, Pártos elvtársat és engem,
hogy a négy éve húzódó igazgatási problémát megoldják és befejezzék.
Két hölgy, három férfi, Pártos elvtárs és jómagam voltunk jelen. Az igazgatósági osztály vezetője bemutatta nekem a szereplőket. XY elvtárs, munkaügyi előadó,
RD elvtárs iparügyi előadó FR elvtárs pénzügyi osztályvezető,
HJ elvtársnő adóosztály és ellenfelem Pártos elvtárs,
majd rám mutatott és így szólt: Almásy itt elakadt,
mert ugye elvtárs nem voltam, öt másodperc csend,
ekkor megszólaltam: Nyugodtan mondja csak, hogy Almásy Úr.

Bizony kizeccoltak a remek helységemből és egy sokkal gyengébbe kényszerítettek.
De úgy lett, ahogy gondoltam, vevőim a javításokkal megtaláltak. Sok munkám volt és mivel a tv is fejlődésnek indult, ismét elég jól kerestem, kicsit nehezebb körülmények között.
De nem panaszkodom, mindenkinek kívánom.
Pártoskám kiütötte a válaszfalat nagyobb üzletet építetett és részemre eltűnt szemeim elöl.

Eltelt 12 év, ötven éves voltam, üzletem jól működött. Csapatvezető voltam a tenisz szakosztályban és volt egy 5 éves örökmozgó fiam.
Pártoskám talán 52 lehetett.

A 14. ker.ben az Amerikai úton laktunk, közel az Idegsebészeti korházhoz.
Hazafelé siettem üzletemből és láttam, hogy egy szerencsétlen beteg ember, két bottal kecmereg a korház előtt,
mindkét botját kifelé dobálva, szinte vonszolja magát. Szánakozóan húztam el mellette, mikor rám szólt:
Almásy úr nem ismer meg, Pártos vagyok.
Megálltam. Ő két botjára görnyedten támaszkodott és megviselt pofával mondta:
Gerinc sérvem van, már három műtétem is volt, de csak egyre rosszabbodok.
Megmozdult bennem a kisördög, s már majdnem azt mondtam: Igazán nem én kívántam, ….de bejött.
Persze nem mondtam, meghallgattam sirámait.
Egyszer csak a villamosom közeledő hangját hallom az Erzsébet királyné út felöl...
Ne haragudjon Pártos elvtárs mondtam, visszafogott jó érzéssel, de ezt még el akarom érni.
És igazán nem bosszúból, de nyomorék „ jótevőm” szeme láttára, feltűnő könnyedén. a villamos után szaladtam.

(Almásy Béla)