Fullextra.hu - Angeli: Ember a Holdon

...

Ember ült a Holdon, és nézegetett lefelé, a Föld felé.

- Lefelé? – kérdezte magától. – Miért éppen lefelé? Nincs is fönt, és nincs is lent.

Ha épp a Földön lenne, és a Holdat bámulná csendes éjszakán, akkor fölfelé lesne. Ugye. Aztán úgy döntött, hogy egyszerűen csak nézeget a Föld felé, nem le, nem fel, csak úgy arrafelé, amerre szülőbolygólyát sejtette. Egyedül volt, de nem érezte magányosnak magát, annak ellenére, hogy tudta, itt a kutya sem fogja meglátogatni, ráadásul ő maga sem fog soha visszatranszportálódni a Földre. Nem is nagyon akart. Annyi érthetetlen ostobaság töltötte be az emberek agyát a Földön, hogy egy kicsit sem bánta, amiért kilőtték a Holdra. Mint valami büntetés, úgy kapta a kilövést, pedig szerinte, nem követett el semmi végzeteset. Hisz csak vízzel akarta hajtani az autókat. Ő csak elrendezte, hogy ne kelljen az olajat feleslegesen pazarolni. Meg hogy jóval olcsóbb legyen az üzemanyag. Azt nem mondta, hogy ingyenes, mert azt a vizet is kell ugye kezelni, de mégiscsak a tizedébe került volna, mint most a benzin. De azok, ott lenn, vagy fenn, már nem is tudta, hogy hová gondolja a Földet, nem akarták. Először csak csitították.

- Nézd Ember! Neked fogalmad sincs az érdekekről. Csak nem hiszed, hogy mindenkinek az olcsó üzemanyag az érdeke? – kérdezte tőle a Kutatóintézetben a főnöke, de ő nem értette.

- Hát persze, hogy az az érdeke, fogytán a bolygó kőolajtartaléka, mi pedig pazaroljuk ahelyett, hogy a jóval bőségesebb vizet használnánk!

- Nem értesz, Ember! Mire a tartalék kimerül, mi már száz éve alulról szagoljuk az ibolyát. Akkor már kit érdekel, hogy van kőolaj, vagy nincs kőolaj? Ráadásul az érdekek…

- Értem én, az Olajkartellnek nem jönne jól az én olcsó üzemanyagom, igaz?

- Nem bizony, barátom, és ha még egy darabig ezt a Földet akarod taposni, akkor jobb, ha hanyagolod a felfedezésedet…

- Fenyegetsz?

- Ugyan! Tudod, hogy a legjobb barátod vagyok, de a pénz sokszor olyan dolgokat generál, amit el sem tudsz képzelni.

- Ne aggódj „barátom” el tudom képzelni. Nyilván nálad is generál ezt-azt. Nem igaz? Utasítottak, hogy állíts le?

A főnöke csak bólintott. Ember hangja egészen halk lett. Nagyon halk, szinte nem is lehetett hallani.

- Hát nem állok le. Eladom másnak a találmányomat, ha a saját intézetemnek nem kell, majd kell a svédeknek, vagy a kínaiaknak, valaki csak képes felfogni a jelentőségét a dolognak. Téged nem aggaszt a globális felmelegedés? Ez a rengeteg katasztrófa, amit az időjárás produkál az utóbbi években?

- Nos… - kezdte a főnök. – Jobban aggaszt, hogy elveszítem az állásomat, ha te túl sokat hepciáskodsz.

- Értem. Velem mi lesz, ha túl sokat hepciáskodok?

A főnök szomorúan nézett rá, aztán lehajtotta a fejét.

- Kilőnek a Holdra. Egyedül.

Ember nem hátrált meg. Elment a találmányával a svédekhez, a kínaiakhoz, még az indiaiakhoz is, de mindenhonnan csak vállveregetést, majd elutasítást kapott. Ott állt, kezében a találmányával, mellyel évszázadokra meghosszabbíthatta volna a Föld egyensúlyát, és nem kellett senkinek. Sem ő, sem a találmánya. Nagyon elfáradt. Sokat utazott, sokat magyarázott, sokat győzködött, mindhiába. Semmit nem értek az észérvei a pénz hatalmával szemben.

Már feladta, amikor rátaláltak. Nem védekezett, nem próbált menekülni. Beletörődött a sorsába.

Két nappal később, ítélet nélkül, a média kizárásával kilőtték, és ő csak ült a Holdon, a Föld felé bámulva, és várta, hogy kifogyjon az oxigén a hátára erősített tartályból.