Fullextra.hu - Heti ajánló

A 25. számban megjelenő művekből Captnemo kettőt választott ki, amelyet külön is figylemetekbe ajánl, az összes többi mellett.

soman: Árva álom

Sok időt eltöltöttem e vers felett. Először arra gondoltam, szokásomhoz híven
kiemelek egy-egy gondolatot, és pár verssorral megerősítem. Aztán rájöttem:
meddő próba bármit kiemelni is. Ez a vers az első betűjétől az utolsóig
egy egész. Inkább azt mondanám most el, amit nekem jelentett:
Az írásjelek elhagyásával a szerző rám bízta, hogy mit hogyan
gondolok, hogyan hangsúlyozok. Ez tehát azt jelenti, hogy nem egy konkrét
történetet ír le, gátak közé szorítva az olvasót, hanem engedi szárnyalni
a képzeletet. (Szerintem az Ő képzelete is szárnyalt, s nem megélt dolog,
amit leír.) Egy árva álma, vagy egy árván maradt álom van e versbe zárva?
Én úgy hiszem, mindkettő. A szeretni vágyás, és a szeretetre vágyás is
megtalálható benne. És végül mégis a szeretet érzése tölt el, miután
jó néhány kanyar után a vers záró sorához érek. Nehéz, kemény vers.
Somantól szokatlan. De bizton állítom, aki elolvassa, érzi, hogy egy
nagyon jó verset alkotott az írója.
Csak egyetlen sort tennék ide (mégis), idézetül:

„is nem leszek angyal hamis e glória
bíznék még de túl mély itt a mocsok”

„lelkem fonnyadó lementét s képtelen
perceimben suttogom majd neked; szeretlek”

Nehezen összeegyeztethető sorok, egy versben. És mégis teljes a vers.
Aki nem hiszi, járjon utána. Meg aki hiszi, az is!

andrass: Érmindszenti sorok

Én személy szerint szeretem Andrass verseit. Így kissé
elfogult is vagyok. De aki olvasott már Tőle, bizonnyal
megért. Érmindszenti sorok versét egy Ady Endre idézettel
indítja. Bevezetésnek elég mélyen indít, magasra téve
a mércét.
Nem egyszerűen hazafias húrokat pendít meg versében.
Aggodalmának ad hangot, s nem oktalan.

"Ugyan kivel fogok e habzó számmal átkot mondani e fajra,
Mely veszni tanul e legfelsőbb fokán a pusztulásnak,"

Milyen érdekes e kép! Elátkozom azt, (kit)mit legjobban
szeretek, mert nem akarom látni, hogy önmagát pusztítsa.
Inkább átkom legyen a veszte, ha már menteni nem lehet.

"Ki siratja zokogásom, míg imát felejtve búsulok,"

Régi bujdosó nóták jutnak eszembe e sorokról.
És szinte látom, ahogyan az imént még átkokat
szóró ajkak imát mormolnak mindazért, amit elveszni
lát a vers írója. Mit mondhatnék? Jó olvasást!