Paris: Kívántam
Dátum: November 19, hétfő, 11:53:48
Téma: 28. szám
Kívántam régen
borzasztó hegy-halmokat
megmászni,
szakadatlan.
S felérve ordítani vágytam
utolsó, fáradt lélegzetemig.
S kívántam újabb
kihívó földhát-láncokat,
mindig-magasabb cél-csúcsokat
érinteni,
így keresve
létem határait,
hogy táguljon a zenit.
Kívántam én is
szörnyű viharokat,
pusztító ösztön-orkánokat -
hogy tépjen szét
vagy repítsen jobb hitű földrészekre,
hol a lélek még hisz a költészetben
(és nem földeli el minden esti álmát
a reménytelen ébredő vágy)
hisz’ a mélyről fakadó ábránd
ott - még, talán - a valóságba szökhet.
Kívántam egykor
a mindent-tudás fájának gyümölcseit -
szomjaztam
a szüntelen-hitet
s élni vágytam,
úgy,
hogy soha ne hazudtoljam meg magamat -
s ne áltassanak
hiú illúziók.
Kívántam folyton
harsanó kacajokat,
mik égig zengnek belőlem
s hogy szeretésem ne fúljon
soha
kínos ál-mosolyba.
És kívántam olykor
őszinte,
lázban égő szerelmet
s ezeréves titkokat
fejteni
indultam volna mindig.
… ám lélekcsontjaim ropogni kezdtek
sóhajaim alatt.
Már nem kívánok gőgös hegyeket –
csak egy szelíd dombot,
lágyat, csendeset.
Már nem futnék a vihar szívébe makacs akarattal –
betelnék én egyetlen cseppjével a friss tavaszi harmatnak.
S már nem kérnék ezernyi mosolyt –
csak azt az Egyet érdekelné
apró léleksor(s)om…
(hogy miként változom,
és miként látom
- másként -
a lenyugvó napot)
|
|