Winner heti ajánlója
Dátum: Január 10, csütörtök, 20:06:55
Téma: 34. szám


Új év, új kirakat - reményeink szerint a régi, megszokott színvonallal. A karácsonyi számhoz hasonlóan most is témákhoz csoportosítottuk a műveket. Nem annyira kategorikusan, de most is szerepel a négy évszak, a szerelem és az elmúlás. A képtárból ismét bekerült két alkotás a vizuális látványt kedvelőknek. Terveink szerint ez az újítás a jövőben is szerepelni fog a kirakat palettáján.


A decemberi kirakat visszatekintett, most inkább előre nézünk. Mi várható a Fullexta portálon 2008-ra? Reményeink szerint kiszámíthatóság és nyugodt, alkotó légkör. A portál sokszínűségének megőrzése, és az, hogy aki belép a portálra, azt érezze, a béke szigetére lépett. Nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy ezt nem könnyű elérni. Talán a lehetetlennel egyenlő, de csak talán. Ígérjük, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez megvalósuljon.
Szeretnénk megőrizni a portál minden eddig elért eredményét, és számos új ötlettel tovább színesíteni azt. Mindent elkövetünk, hogy a virtualitásból kilépve mind többen megmutassák arcukat. Ehhez is vannak terveink és reméljük, ehhez partnerek lesztek.

Visszatérve a kirakathoz, két alkotást választottam ki. Nem elemezni akarom, azt gondolom, erre nem vagyok hívatott. Csupán leírom, mit adott nekem a két vers.

Az első, sete "Múlnak a napok" című verse. A verset olvasva, odaképzeltem magam a Duna -partra, én is éreztem a szél erejét. Elképzeltem a Duna szakadatlan folyását mint időmérő eszközt, ahol életünk, történelmünk úszik tova. A Duna minden magyar emberben szép emlékeket hív elő. Tudom, ezt valamennyi környező országban lakó ember, elmondhatja. Nekünk, magyaroknak azonban a Duna több, mint egy folyam - ezer éves országunk szerves része.

A másik vers blue "Őszi halál" című műve. Fájdalmas fohász, melyben az elmúlás mellett ott a kérés. Kérlek, Istenem adj még kevéske időt. Add, hogy megláthassam, mit annyira szeretnék. Az őszt, az elmúlást szeretném túlélni. Ehhez kérem az erőt. Gaby azt írja, jön fekete ruhában a halál, mi viszont azon vagyunk, hogy nagyon messziről és lassan jöjjön, és nem engedjük, hogy felgyorsítsa lépteit. Gaby, meglátod, nagyon soká fog ideérni.
Számomra az ősz kicsit az öregkort szimbolizálja, és ha Gaby azt akarja látni, akkor az öregkort kell megérnie.

*

Kedves Látogatók! Kívánunk nektek a 2008-as évben is jó szórakozást, sok szép olvasnivalót itt a kirakatban és a Fullextra portálon egyaránt. Hiszen ezeket a szép alkotásokat ti hozzátok ide.
Azt szeretnék, hogy aki belép a Fullextra portálra, azt érezze, hazaért.

Winner





Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News3&file=article&sid=388