már jártam itt,
mezítlábas éveim gesztenyefáit kivágták,
már nem csikordul falnak fordítva a kiskapu,
mert űzött szarvas maradtam itt;
ez a döngölt föld anyaszorítású,
magára von mint gyermekkor-délutánok,
s én visszavárom kikopott életemből;
mint a hajnali erdőket miközben évek telnek,
férfivá keményedik az arc,
holnapba űz a szél,
a tó jege,
csak csend liheg;
elárvult ez a tanya Európában,
én a kószáló gyermek,
itt udvarok kapuját döngeti;
s bár magamban rejtettem a csodát,
éveim függönyén keresztül lesekszem,
kisétált utcáim miatt majdnem hazaáruló;
négy égtájat hordozok,
szélben-szökevényként nekem ütődik a kő,
s a fehér falaknak támasztom reménytelenségem
